Ezen az új héten gyógyító szeretetet hozok neked és mindazoknak, akiket a szívedben hordozol.

Megerősítelek ott, ahol most a legnagyobb szükséged van rá és támogatlak minden fontos lépésedben.

Arra kérlek: engedd el a félelmeidet, az m aggodalmaidat, a benned kavargó bizonytalanságot.

Higgy magadban és indulj el. Amikor cselekszel, a nehézségek veszítenek erejükből, a bátortalanság feloldódik, a felesleges aggódás pedig a múlt emléke lesz.

Bízz a szeretetfényemben, amellyel most körülveszlek és feltöltelek.
Legyen béke a gondolataidban, harmónia a szívedben és tiszta irány az utadon.

Napfénylő áldás kísérjen egész héten.
Áldott, könnyed hétkezdést!

Megerősített áldás: Van benned valaki, aki nem depressziós!

Nem szomorú, és nem kétségbeesett. Még a legmélyebb bajban is képes nevetni.
Van benned valaki, akinek a baj nem baj.

És a nehézség nem nehézség.
És a sötétség nem sötétség.

És a kilátástalanságban is lát.
És a haláltól sem fél.
És ha elvesztesz valamit, azt mondja: “Van másik!”
És ha gödörben van: kimászik.
És ha elveszik a kedvedet: visszaszerzi.
És ha beteg vagy: meggyógyít.
És ha meg kell születned: világra hoz.
És ha meg kell halnod, átvezet a sötétségen és újjászül.
És ha szenvedsz, azt súgja: valamiért jó, hogy így van.
Van benned valaki, aki még a gyászban is képes a derűjét megőrizni.
És mindenen felülemelkedni.
És a könnyező szemedet kívülről nézni, mosolyogva.
És ha félsz – nem fél.

Van benned Valaki, aki több mint te vagy.
Aki a lelkednek tud parancsolni.
Aki ha kövér vagy, le tud fogyasztani.
Aki ha sovány vagy, meg tud hizlalni.
Aki ha dohányos vagy, le tud szoktatni a cigiről.

Aki belül mindig nevet.

S ha elfog a “nem érdemes élni!” – láthatatlan lábával jól fenékbe rúg. Nem egyszer, százszor is, és azt mondja: “gyerünk tovább!”

Van benned valaki, aki halhatatlan.
És derűs.
És erős.

Nem lehet vele elbánni.
És ha földre rogysz, fölemel a grabancodnál fogva, és talpra segít.
És ha már úgy érzed, nem bírod tovább, olyan energiát ad, hogy széttöröd gyávaságod és önsajnálatod börtönének rácsát, és szabaddá tesz.

Hallgass rá! Ő vagy te.

Müller Péter

Megerősített áldás

Ez most nem azoknak szól, akiknek tökéletes az életük, hanem azoknak, akik csendben darabokra hullanak, mégis tovább mennek”

Őszinte leszek veled.
Nem érdekel, hány kilót fogytál, mennyi pénzt kerestél, milyen autód van, vagy hány országban jártál.
Engem egy dolog érdekel igazán:

hogy még itt vagy.

Kedves te, aki most ezt olvasod…
Lehet, hogy ma is úgy keltél fel, hogy semmi erőd nem volt.

Hogy volt egy pillanat reggel, amikor azon gondolkodtál: minek még egy nap? – aztán mégis felöltöztél, elindultál, mosolyogtál, és senkinek nem mondtad el, mekkora harc volt ez belül.
Nem látjuk kívülről, de tudom, hogy vannak köztetek olyanok, akik egy egész életet cipelnek a vállukon – gyerekkori sebeket, veszteségeket, elengedett szerelmeket, elment szülőket, barátokat, akik már nincsenek.

Olyanok, akiknek senki nem tapsol, amikor reggel felkelnek, pedig néha az, hogy felkelsz és nem adod fel, nagyobb teljesítmény, mint bármilyen diplomád vagy sikered.

Tudom, hogy vannak köztetek, akik egyedül alszanak el este.
Akiknek nincs, aki megkérdezze:

Na, hogy bírtad ma?

Akik egész nap erősek, viccelődnek, segítenek másoknak, aztán este, amikor becsukódik az ajtó, rájuk szakad a csend – és a csendben ott van minden kimondatlan félelem, minden elnyelt sírás, minden jó vagyok mögé rejtett összeomlás.

És vannak, akik idén veszítettek el valakit…
Nem tudnak már „boldog ünnepeket” kívánni őszinte szívvel, mert hiányzik az az egy ember az asztaltól, akinek a hiánya mindent átír.

Akik mosolyognak a gyerekek kedvéért, de belül szétesnek, mert az a nap, ami másnak ünnep, nekik emlék, seb és küzdelem egyszerre.

Ha magadra ismersz, szeretném, ha tudnád:

nem vagy kevesebb attól, hogy néha nem megy.

Nem vagy gyenge attól, hogy elfáradtál.
Nem vagy értéktelen attól, hogy nincs mit kiraknod a kirakatba az életedről.

A legnagyobb bátorság ma sokszor nem az, hogy mindent elérsz,
hanem az, hogy nem adod fel akkor sem, amikor senki nem látja, mennyire fáj.

Nem látom a könnyeidet, de érzem a súlyát annak, amit cipelsz.
És most komolyan mondom: büszke vagyok rád.

Arra, hogy túlélted azokat a napokat, amelyekről azt hitted, beléjük halsz.
Arra, hogy akkor is mentél tovább, amikor senki nem mondta:

ügyes vagy, büszke vagyok rád.

Lehet, hogy mások lenéznek, mert nincs nagy házad, menő autód, luxus nyaralásaid.

De ők nem látják, mennyibe került neked lelkileg talpon maradni.
Nem tudják, hányszor szedtél darabonként újra össze egy olyan szívet, amit az élet már rég összetört.

Én most hozzád szólok, ahhoz az emberhez, aki lehet, hogy azt érzi: engem senki nem lát igazán.
Látlak.
És tudod mit? Nem „csak” létezel.
Te egy túlélő vagy.

Egy csendes hős, akinek a történetét soha nem írják meg a hírekben – de ott van a szeme alatt a karikákban, a tenyerében a ráncokban, a szívében a hegekben.

Kérlek, most az egyszer ne legyints magadra.
Állj meg egy pillanatra, nézz magadra más szemmel, és mondd ki halkan:

Nem vagyok kevés. Nem vagyok selejt. Élek. És ez most elég.