Döntéseink, választásaink tükrében tesszük meg a legnagyobb lépést a céljaink, a sorsfeladatunk felé.

Most valóban ki tudsz emelkedni hétköznapi béklyóból és előre tudsz menni az álmaid és a céljaid megvalósulása irányában.

Csak bízz magadban, és a másikban is. Halljuk azt a tézist, ne bízz senkiben, ha nem bízol senkiben magadban hogy tudsz megbízni, és hinni? Ha nem adsz hitet és megértést a másiknak, az az emberi kapcsolat le fog süllyedni szint alá, mert nem adsz neki pozitív hitet és bizalmat, nem gondolkodsz róla pozitívan. Így a negatív energiát táplálod általa.

A 12-es szám a harmónia száma, mert benne van a 1-es a férfi, a kiáradás, a tett, cselekvés, a 2- ami érzelmi szám, anyaság, párkapcsolat lelki és érzelmi része tartozik ide, valamint a szülő-gyerek kapcsolat is. De összességében lelki szám, érzelmeket közvetíti és a befogadást szimbolizálja.

Összességében, a kiegyenlítést is jelenti, mert a mérleg nyelve szerint az egyik oldal, 1-es, a másik oldal 2-es.

Ami mindig kiegészítői egymásnak. Ami az egyikben megvan a másikban nincs, és fordítva is igaz!

A mai nap nemcsak a választásról kell, hogy szóljon, hanem a családi összetartásról is, ami azt jelenti, szülő-gyermek kapcsolat előtérbe helyeződik, és egy döntés kapcsán talán a családtagok közelebb is kerülhetnek egymáshoz.

A családi összetartó energiák arról „árulkodnak”, fontos jelentőséggel bír a családi karma – annak ledolgozása számtalan előnyhöz vezethet. Tehát ha van egy blokk az egyik szülővel, vagy rossz Apa vagy Anyával való kapcsolat érzékelhető? Akkor érdemes ezzel foglalkozni, mert valószínűleg a társaskapcsolat is tovább fogja vinni azt a karmát amit hordoz a szülő-gyermek kapcsolódás. De ha fel van dolgozva, le van tudva akkor sokkal könnyebb venni a párkapcsolati akadályokat, és a felmerülő nehézségeket egyaránt. Ez nemcsak a szerelemi életre hathat ki, hanem sajnos az egészségre és a pénzügyi helyzetre. Ezért globálisan is fontos a családi karmát és családi életet helyre tenni.

Megerősítés: A remény furcsa dolog.

Nem ott kezdődik, ahol biztos vagy, és nem ott végződik, ahol már félsz.

A remény valahol a kettő között lakik.

Abban a vékony sávban, ahol még nincs bizonyíték, de a lelked elkezd mocorogni, mintha emlékezne valamire,

amit az eszed már rég elfelejtett.

Gyerekeknek ezt soha nem tudtam elmagyarázni.

Mert a reményt nem lehet megmutatni, csak felismerni.

Abban a pillanatban, amikor valami nagyon apró, nagyon halk, szinte észrevehetetlen belső rezdülést érzel:

„ha minden így maradna is… talán mégis lehetne egy kicsit több.”

A remény nem jókedv.

Nem optimizmus.

Nem ígéret.

A remény az a hely benned, ahol még nem nőtt ki mindenből a fény.

Csak egy pontból.

Egy pici, makacs szikrából.

A második gyertya ezért fontos.

Nem erős.

Nem nagy.

Nem ünnepélyes.

Csak kicsit világosabb, mint az első.

És néha ez a kicsi különbség ment meg minket attól, hogy feladjuk.

Ma este nem várok nagy dolgokat.

Csak azt nézem meg: hol van bennem az a pici pont,

ahol még mindig világosabb egy árnyalattal, mint ahogyan indokolt lenne?

Mert a remény ott él.

Mindig ott.

A valóság és a láthatatlan közti vékony mezsgyén.

A senkiföldjén.

Ahol nincs semmi biztos,

és mégis történik valami.