by Láttam, hogy sírtál… nehézkesen aludtál.
Halkan nyöszörögtem neked, ahogy lesöpörtél egy könnycseppet.
„Én vagyok az, nem hagytalak el… jól vagyok, meg vagyok, itt vagyok”
Közel voltam hozzád a reggelinél, néztem, ahogy töltöd a teát.
A sokadik alkalomra gondoltál, kezed felém nyúlt. Ma veled voltam a boltban, a karod már fájt, vágytam, hogy elvegyem a csomagjaidat, bárcsak többet tehetnék…
Veled voltam ma a síromnál, oly gondosan ápolod. Szeretnélek megnyugtatni, hogy nem fekszem ott. Veled sétáltam a ház felé, ahogy a kulcsodért tapogatóztál.
Gyengéden rád tettem a mancsomat. Mosolyogtam és azt mondtam:
„Én vagyok az” Nagyon fáradtnak tűntél, és belesüppedtél egy székbe.
Annyira igyekeztem, hogy tudtodra adjam, hogy ott állok.
Lehetséges hogy minden nap ilyen közel vagyok hozzád.
Hogy biztosan mondhassam neked:
„Soha nem mentem el”.
Nagyon csendesen ültél ott, aztán elmosolyodtál,
azt hiszem, tudtad…
Az est csendjében nagyon közel voltam hozzád.
A nap véget ért… mosolyogva nézem, ahogy ásítozol.
És azt mondom:
„Jó éjt, Isten áldjon, reggel találkozunk”.
S ha eljön az idő, hogy átlépd a „választóvonalat”
rohanok hogy üdvözöljelek,
és egymás mellett álljunk.
Annyi mindent kell megmutatnom neked,
annyi mindent kell itt látnod.
Légy türelmes, éld végig az utadat… aztán gyere haza hogy velem legyél…
Megerősítés: Nincs „szünet” a fájdalomra.
A legnehezebb lecke, amit felnőttként meg kellett tanulnom, az, hogy menni kell tovább – akkor is, ha belül teljesen összetörtem.
Az élet nem áll meg, amikor kimerülünk. Nem várja meg, míg a szívünk begyógyul, vagy az elménk újra megtalálja az egyensúlyt. Tovább halad, rendíthetetlenül, közömbösen, és elvárja, hogy lépést tartsunk vele.
Nincs „szünet” a fájdalomra. Nincs megállás a gyógyulásra. A világ nem húzódik félre, hogy időt adjon – mi mégis talpra állunk, újra meg újra.
Mert ez az emberi lét egyik legcsendesebb bátorsága:
továbbmenni akkor is, amikor minden okunk megvan rá, hogy megálljunk.
— Ernest Hemingway
Mantra: Ami igazán őrületbe kerget egy irigykedőt, az nem a pénz, az autó vagy a tárgyaid. Lehet, hogy neki mindez már megvan – talán még több is. Ami gyötri, az a te energiád, az az egyedi mód, ahogyan élsz, a magabiztosságod abban, amit tudsz és amit ő nem tud.
Gyakran nem a tárgyakról van szó, hanem arról, hogyan állsz az élethez: a családoddal való kapcsolatodról, az őszinte kötelékekről, amiket kialakítasz, a tehetségeidről, amiket ápolsz, és mindenekelőtt arról a fényről, amit anélkül sugárzol, hogy észrevennéd. Ezeket a dolgokat nem lehet megvenni, sem lemásolni – és éppen ez az, amit az irigy nem tud elviselni: hogy lehetetlen utánozni őket.
Az értékeid, ahogy a kihívásokkal szembenézel, az, hogy meg tudsz maradni önmagad – ezek azok a dolgok, amik igazán számítanak. És aki másokhoz méregeti magát, az csak túl későn jön rá, hogy bizonyos tulajdonságokat nem lehet ellopni vagy utánozni.
