by Mert előbb-utóbb mindenki elárul.
Még azok is hátat fordíthatnak, akik a legközelebb állnak hozzád, és pont akkor, amikor a legkevésbé számítasz rá.
Ezért tanulj meg bízni, de csak mértékkel. Szeress, de úgy, hogy közben ne veszítsd el önmagad.
Légy jó, de ne felejts el vigyázni magadra. Mert a végén az egyetlen kéz, amire mindig számíthatsz, a sajátod. És az egyetlen ember, aki soha nem hagy el, az, akit a tükörben látsz.
-Pandora szelencéje
Megerősített áldás: Mára…
Tanulok nem pazarolni semmit.
Sem az ételt, sem az időt, sem magamat.
Egyre kevesebbszer magyarázkodok.
Rendszerezek, hogy szabad maradhassak.
Nem keresek minden kérdésre választ.
Nem válaszolok minden kérdésre.
Tudatosan lélegzem.
Meghajolok, ha az felemel.
Kezdem megérteni, hogy vannak sokkal
fontosabb dolgok, mint a félelem.
Tudok örülni apróságoknak.
Elfelejtek ezt-azt. Sajnos. Szerencsére.
Zavar a káosz.
Nyugtat a csend.
Fáraszt a vitatkozás.
Nem kell a nyüzsi, kevesebb emberrel is beérem.
Hallgatok magamra.
Egyre kevesebbszer bánt, ha kinevetnek.
Van, hogy velük nevetek…
Nem hiszek a csodákban. Pontosan tudom, hogy vannak!
Lőrinczi Emese
Megerősített áldás: Hogyan élte túl az emberiség a jégkorszakot?
Elsőre szinte lehetetlennek tűnik.
Akkoriban az ember az egyik leggyengébb teremtmény volt a Földön.
Nem volt bundánk, sem igazi védelem — és iszonyatos hideg uralkodott.
Nem csak hideg, hanem kegyetlen hideg. A hőmérséklet akár mínusz 40 fok alá is süllyedhetett.
Ha valaki kimerészkedett egy hóviharba, nemcsak hogy megfagyott — a szeme szó szerint megfagyhatott, ha túl sokáig nyitva tartotta.
Az egyetlen menedék a barlangok voltak, ahol napokig bujkáltak, amíg a vihar el nem ült.
De a hideg még nem is ez volt a legnagyobb veszély.
Az embert vadászták.
Kardfogú tigrisek és rövidpofájú medvék — némelyik több mint három és fél méter magasra nőtt — jöttek értük, akár nappal is.
Éjszaka pedig hatalmas farkasfalkák, az úgynevezett dire wolfok követték a nyomukat a hóban; mindegyik akkora volt, mint egy ember.
És az éhség…
A mezőgazdaság szóba sem jöhetett. Semmit sem lehetett termeszteni.
Minden egyes étkezésért kint kellett harcolni, kockáztatni mindent — csupán kőszerszámokkal és élesre pattintott csontokkal a kezükben.
Minden vadászat ima volt: hogy sikerül zsákmányt ejteni, és hogy mindenki visszatér.
De gyakran nem tért vissza mindenki.
És ha valahogy túlélted a fagyot, a ragadozókat és az éhezést, akkor sem éltél sokáig.
A legtöbb ember alig élte meg a harmincat.
A tudósok szerint volt idő, amikor az egész bolygón alig maradt néhány ezer ember.
Apró csoportok, húsz–ötven főből, szétszórva egy jégbe fagyott világban.
Ez volt az emberi történelem legkeményebb időszaka.
A túlélés maga volt a csoda.
Forrás Internet
