Nem maradhatsz ugyanolyan, mert akkor a gondod is megmarad annak, ami volt.

Ismételd, szüntelenül.

A felülemelkedés azt jelenti, hogy más emberré kell válnod.

Új szemmel kell látnod, új értékrendszer és összefüggések szerint.

Abban a pillanatban, amikor kinyílik az új szemed, a probléma megoldhatóvá válik.

Ha egy megváltoztathatatlan élethelyzetben vagy, akkor ezentúl másképp fogsz viszonyulni hozzá, és ez is nagy eredmény.

Rájössz, hogy valami azért nem ment, mert hiányzott belőled az, ami a sikeredet előidézhette volna.

Nem jól varázsoltál.

Negatív gondolatokkal és a félelmeiddel együtt éltél – persze, hogy nem sikerült semmi.

Sohasem egy külső problémát kell megoldani – hanem mindig önmagunkat.

M. P.

Tanmese – Egyszer egy nagy kínai császár elment, hogy találkozzon egy nagy zen mesterrel.

A zen mester éppen a földön hempergett, és nevetett, és a tanítványai is nevettek – nyilván egy viccet mondhatott.

A császár értetlenül nézte. Alig tudott hinni a szemének, mert ez a viselkedés annyira modortalan volt; nem is tudta megállni, hogy ne tegye szóvá. Azt mondta a mesternek:

Ez modortalanság! Egy ilyen mester, mint te vagy, nem viselkedhet így; az etikettet szem előtt kell tartani.

Hemperegsz a földön, és nevetsz, mint egy eszelős.

A mester a császárra nézett, aki íjat viselt (azokban a régi időkben még íjat és nyilat hordtak az emberek).

Megkérdezte:

Mondj meg nekem valamit: mindig megfeszítve, kihúzva tartod ezt az íjat, vagy hagyod ellazulni is?

A császár azt felelte:

Ha mindig megfeszítve tartjuk, elveszíti rugalmasságát, és akkor már semmi hasznát nem lehet venni.

Ellazítva kell hagyni, hogy amikor szükségünk van rá, megfeszíthessük.

A mester így válaszolt: Éppen ezt teszem én is.