Rajtad áll fogadod-e eljövetelét, felismered – e az anyagi forrásaidat vagy sem.

Marad minden a régiben.

Megerősítő áldás: Ha egyszer jönne valaki, ha kopogtatna az ajtón, majd gőgösen bemutatkozna:

– Jó napot kívánok, Mások Véleménye vagyok! – akkor aztán megmondhatnád neki a magadét, elküldhetnéd melegebb éghajlatra, közölhetnéd vele, hogy itt nincs semmi keresnivalója, mert téged aztán egy fikarcnyit sem érdekel.

Rávághatnád az ajtót, vagy kíváncsian behívhatnád egy teára, hogy közelebbről szemügyre vedd, és jobb belátásra bírd.

De soha, soha senki nem fog jönni, aki azt mondja majd neked:

– Jó napot kívánok, Mások Véleménye vagyok! Mások Véleménye nemtelen, arctalan, lélektelen. Tulajdonképpen nem is létezik. Soha nem kérheted tőle számon, hogy miért hallgattál rá.

És Te mégis, mégis mindig vele foglalkozol.

(Lőrincz Emese)

Ne kritizálj…

Olyan könnyen megszólunk másokat. Olyan gyorsan kicsúszik a szánkon egy kritika, egy félmondat, egy megjegyzés, amit talán már mi magunk is elfelejtünk, de a másik szívében nyomot hagy. A kritika ritkán épít. A legtöbbször csak rombol, bizalmat, bátorságot, reményt tör össze. Pedig a szavaknak ereje van, ölhetnek vagy életet adhatnak.

Ezért mielőtt megszólalnánk, álljunk meg egy pillanatra. Tényleg szükséges kimondani Tényleg épít, amit mondani akarok? Ha nem, jobb csendben maradni. De ha kimondjuk a jót, a bátorítót, a felemelőt, az gyógyít, reményt ad, és képes a legfáradtabb szívet is megerősíteni.

Ne feledd: könnyű megszólni és kritizálni,

de sokkal nagyobb ajándék, ha szavaid életté és áldássá válnak. Nem azt jelenti, hogy soha ne mondd el a véleményed, hanem azt, hogy mondd úgy, hogy építsen, és ne romboljon.

Hogy lásd meg előbb a jót, a szépet, az értéket,

és csak azután szólj a hibáról, de akkor is szelíden, irgalommal.