Lucy indigóból.

Boldog vagyok, hogy az életem része vagy!

A történet: Lucy legjobb barátnője levelet ír Lucy születendő gyermekének. Azért teszi, hogy a gyermek egy nap megérthesse, milyen rendkívüli asszony az édesanyja. Lucy olyan barátnő, aki mindig támaszt nyújt, sosem ítélkezik, minden helyzetnek meglátja a jó oldalt, és leket önt a körülütte élőkbe.A barátnő leveléből kiragyon Lucy iránt érzet hálája.

Inspiráció: A hála a legmagasabb szintre emeli a rezgésünket. Ha bármely kapcsolatban boldogtalan vagy, Lucy emlékezet rá, hogy ezen bármikor változtathatsz. Nincs abban semmi titokzatos, hogyan lehetünk jó emberek: egyszerűen csak tegyünk jó dolgokat.

Ki az, akit a legjobban tisztelek? És miért? Hogyan élhetnék én is ezen a szinten?

Kulcsfogalmak: Barátság, mély szeretet, áldott állapot, táplálás , önmagunk és mások iránt érzett feltétel nélküli szeretet.

Kulcsszavak: tisztelet, elismerés, nagyrabecsülés

Meditáció:

A következő tíz napban minden nap szánj pár percet arra, hogy összeírod, mi mindenért érzel hálát. Korábbi listáidat soha ne nézd meg, hanem egyszerre olvasd el őket a tizedik nap végén. Melyik tétel bukkan fel időről időre? Te magad rajta vagy a listák bármelyikén?

A közönséges fecsegésnél sokkal többre vagy képes! Eljött a megvilágosodott párbeszéd ideje, és ezzel mások tudásszintjét is emeled. Egyre jobban megismered önmagad. A adottságok, amelyeket másokban meglátsz benned is megvannak már.

Megerősítés: Régebben rettenetesen fel tudtak bosszantani azok az emberek, akik tiszteletlenül bántak velem, provokáltak, és mindenáron meg akartam győzni őket a saját igazamról. Könnyedén el tudtak bizonytalanítani, ki tudtak billenteni a belső békémből, és a bennem lévő sárkány el kezdett tüzet okádni.

Ma már képes vagyok tanítóként tekinteni azokra az emberekre is, akik negatívan nyilvánulnak meg felém. Leckét adnak nekem, próbára tesznek a provokatív viselkedésük által, hogy mennyire erős a hitem, mennyire bízom magamban, mennyire tudom megőrizni a belső békémet a negatív körülmények ellenére is, illetve mennyire tudom a szeretet hangját megőrizni.

Azok az emberek, akik negatívan nyilvánulnak meg felénk, nem isteni természetüket nyilvánítják ki, hanem az ego csapdájában vergődnek, és könnyedén képesek őket negatív asztrális lények manipulálni. Egyfajta megnyilvánulási eszközei lesznek ezeknek a démonikus energiáknak, és valójában ők sem tudják, hogy ez történik velük. Nincsenek kapcsolatban saját lelkükkel, isteni részükkel, kizárólag az ego irányítja őket.

Ezért sem lehet velük érdemben kommunikálni, mert gyakorlatilag egy teljesen más síkon mozognak, és le kellene menni az ego szintjére, hogy meghallja, amit mondani akarsz.. Az ego csak egy másik egoval képes kommunikálni, a lélek szavát nem érti, nem jut el hozzá, egyszerűen lepattan róla.

A provokáció célja minden esetben az, hogy elbizonytalanítsa azt, aki ellen irányul, és behúzza egy negatív spirálba.

Rengeteg fájdalmas tapasztalást kellett megélnem ahhoz, hogy mindezeket megtanuljam, és rengeteg könnycsepp gördült le az arcomon, mire megértettem, hogy ez az egész nem arról szólt, hogy én rossz vagyok, hanem azt a célt szolgálta, hogy megtanuljak helyesen bánni az erőmmel, illetve felismerjem és megtanuljam értékelni az erényeimet.

Forrás Internet

Nem szeretnék többé senkinek szövetségese lenni, nem vágyom újabb harcokra, játszmákra, és drámákra.

Mindebből elég volt már, az én harcomat, már megharcoltam.

A Lélek csendje hív. Azt az utat választom, ahol nem kell a történetek részesévé válnom, és már nem számít, hogy kiről-miről mit gondolok. Nem akarok fegyvert ragadni már senkiért, és senki ellen. Nem kell már bizonyítanom semmit-senkinek.

Az én harcomat már megharcoltam, már nem akarok semmi mást, mint menedék lenni…

Egy olyan hely, ahol meg lehet pihenni, ahol a megfáradt szív végre kipihenheti az élet fáradalmait. Egy olyan Tér, ahol nem kell vigyázni a Lelkedre, nem kell védőfalat húzni, ahol a Lélek az otthonra tud emlékezni. Ahol szavak helyett-csendből értünk, ahol egymás szemébe nézve, egymás Lelkébe látunk, és kapcsolódásunkból új remény születik.

Itt vagyok, mert tudom, hogy szükség van rám. Azoknak vagyok, akikben még él az érzés, a tisztaság, a Lélek hangja, és a mindennapok szürkeségéből kilépni vágynak, akár csak egyetlen pillanatra…

Itt vagyok, és megtartalak, amíg a sebeid gyógyulnak, és újra felismered a saját erődet. Veled vagyok, társadnak tudhatsz az utadon, de nem leszek többé szövetségesed. Mutatom, tartalak, és engedem, hogy emlékezz!

Kísérlek a csendemmel, amíg visszatalálsz a fényedhez, ami jól tudom sosem aludt ki teljesen benned, csupán a fájdalom fátyla takarta el előled. Neked kell széttépni, vagy csak leengedni ezt a fátylat azzal, hogy te is elengeded az összes történetet, és ezzel leteszed a fegyvert, a vértet, és csatába magaddal, vagy bárki mással többé sosem indulsz el…

Döntened kell, ahogy én is döntöttem: árnyék és fény, múlt-jövő és jelen, fájdalom, harag, gyűlölet és szeretet között. Választásodon múlik minden…de bárhogy is döntesz, én itt vagyok…

…de soha többé nem leszek szövetségese senkinek.

Nem lépek többé harcmezőre. Nem engedem, hogy a Lelkem a döntéseim, akaratom miatt menedékét újra elveszítse. Nehéz most itt lenni minden érző embernek, mert olyan dolgok történnek, ami miatt sokkal könnyebb lenne feladni mindent: a küldetés tudatot, a feladatot amit még odafent vállaltunk el erre az életre. Egyszerűbb lenne napról-napra csatába indulni, és azt gondolni, hogy ami a harcmezőn történik, az nemes küzdelem. Küzdelemben elesni, ott maradni, vagy felállni, újabb leosztással, új játékot kezdeni, nyerni, veszíteni, aztán egyszer csak mindent elengedni, és Felszületni. Igen, így is lehet, de én nem ezt választom…

Nem szeretnék többé senkinek szövetségese lenni, nem vágyom újabb harcokra, játszmákra, sem drámákra. Mindebből elég volt már, az én harcomat, már megharcoltam.

Menedék vagyok, és mostantól menedék maradok.

Ez az érzés, ez a béke most már az enyém. Magamtól oda nem adom, és nem engedem, hogy ettől az érzéstől bárki megfosszon.

Béke, szeretet, nyugalom.

Itt vagyok, menedéket adok.

A Lélek csendjében nyílik a Tér kapuja, gyere beléphetsz…mindent ami nem való ide, tedd le a kapuban, mint sáros cipődet a templom ajtóban…csendesen és tisztán közeledj.Nem szeretnék többé senkinek szövetségese lenni, nem vágyom újabb harcokra, játszmákra, és drámákra.

Mindebből elég volt már, az én harcomat, már megharcoltam.

A Lélek csendje hív. Azt az utat választom, ahol nem kell a történetek részesévé válnom, és már nem számít, hogy kiről-miről mit gondolok. Nem akarok fegyvert ragadni már senkiért, és senki ellen. Nem kell már bizonyítanom semmit-senkinek.

Az én harcomat már megharcoltam, már nem akarok semmi mást, mint menedék lenni…

Egy olyan hely, ahol meg lehet pihenni, ahol a megfáradt szív végre kipihenheti az élet fáradalmait. Egy olyan Tér, ahol nem kell vigyázni a Lelkedre, nem kell védőfalat húzni, ahol a Lélek az otthonra tud emlékezni. Ahol szavak helyett-csendből értünk, ahol egymás szemébe nézve, egymás Lelkébe látunk, és kapcsolódásunkból új remény születik.

Itt vagyok, mert tudom, hogy szükség van rám. Azoknak vagyok, akikben még él az érzés, a tisztaság, a Lélek hangja, és a mindennapok szürkeségéből kilépni vágynak, akár csak egyetlen pillanatra…

Itt vagyok, és megtartalak, amíg a sebeid gyógyulnak, és újra felismered a saját erődet. Veled vagyok, társadnak tudhatsz az utadon, de nem leszek többé szövetségesed. Mutatom, tartalak, és engedem, hogy emlékezz!

Kísérlek a csendemmel, amíg visszatalálsz a fényedhez, ami jól tudom sosem aludt ki teljesen benned, csupán a fájdalom fátyla takarta el előled. Neked kell széttépni, vagy csak leengedni ezt a fátylat azzal, hogy te is elengeded az összes történetet, és ezzel leteszed a fegyvert, a vértet, és csatába magaddal, vagy bárki mással többé sosem indulsz el…

Döntened kell, ahogy én is döntöttem: árnyék és fény, múlt-jövő és jelen, fájdalom, harag, gyűlölet és szeretet között. Választásodon múlik minden…de bárhogy is döntesz, én itt vagyok…

…de soha többé nem leszek szövetségese senkinek.

Nem lépek többé harcmezőre. Nem engedem, hogy a Lelkem a döntéseim, akaratom miatt menedékét újra elveszítse. Nehéz most itt lenni minden érző embernek, mert olyan dolgok történnek, ami miatt sokkal könnyebb lenne feladni mindent: a küldetés tudatot, a feladatot amit még odafent vállaltunk el erre az életre. Egyszerűbb lenne napról-napra csatába indulni, és azt gondolni, hogy ami a harcmezőn történik, az nemes küzdelem. Küzdelemben elesni, ott maradni, vagy felállni, újabb leosztással, új játékot kezdeni, nyerni, veszíteni, aztán egyszer csak mindent elengedni, és Felszületni. Igen, így is lehet, de én nem ezt választom…

Nem szeretnék többé senkinek szövetségese lenni, nem vágyom újabb harcokra, játszmákra, sem drámákra. Mindebből elég volt már, az én harcomat, már megharcoltam.

Menedék vagyok, és mostantól menedék maradok.

Ez az érzés, ez a béke most már az enyém. Magamtól oda nem adom, és nem engedem, hogy ettől az érzéstől bárki megfosszon.

Béke, szeretet, nyugalom.

Itt vagyok, menedéket adok. A Lélek csendjében nyílik a Tér kapuja, gyere beléphetsz…mindent ami nem való ide, tedd le a kapuban, mint sáros cipődet a templom ajtóban…csendesen és tisztán közeledj.

…érezlek, és te is érezhetsz. Szeretlek, és te is szerethetsz. Menedék vagyok, és te is menedék lehetsz…nagyon sokan vannak, akiknek szükségük van rá, hogy tudhassák, hogy létezik ilyen.

Van olyan, amikor nem számít már semmi más, csak a Lélek, és a tiszta érzések…hiszen amit lehetett, már mind elveszítetted. Van olyan, amikor a hit nem kérdés számodra, hanem egyértelműség minden helyzetben. Van olyan, amikor már nem kérsz, hanem te magad teremtesz. Van olyan, amikor a legnagyobb erő benned a jóság, és a szeretet.

Itt vagyok, és maradok!

Menedéket adok neked a csendben, hogy hazatérhess önmagadba, hogy megérkezhess.

Menedéket adok a szívemben minden érző lénynek, és azt kívánom, hogy legyünk sokan…egyre többen, akik ugyanezt teszik, és kapcsolódjunk Jóságban, Szeretetben, Lélekben.

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea

…érezlek, és te is érezhetsz. Szeretlek, és te is szerethetsz. Menedék vagyok, és te is menedék lehetsz…nagyon sokan vannak, akiknek szükségük van rá, hogy tudhassák, hogy létezik ilyen.

Van olyan, amikor nem számít már semmi más, csak a Lélek, és a tiszta érzések…hiszen amit lehetett, már mind elveszítetted. Van olyan, amikor a hit nem kérdés számodra, hanem egyértelműség minden helyzetben. Van olyan, amikor már nem kérsz, hanem te magad teremtesz. Van olyan, amikor a legnagyobb erő benned a jóság, és a szeretet.

Itt vagyok, és maradok!

Menedéket adok neked a csendben, hogy hazatérhess önmagadba, hogy megérkezhess.

Menedéket adok a szívemben minden érző lénynek, és azt kívánom, hogy legyünk sokan…egyre többen, akik ugyanezt teszik, és kapcsolódjunk Jóságban, Szeretetben, Lélekben.

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea