S, melyben lehetőséget kapunk arra, hogy úgy emeljük rezgésszintünket, tudatszintünket, és kapcsolódjunk össze a Bennünk Élő Forrás fényével, hogy megtartjuk fizikai testünket.
Számos népszerű módszer van, ami a Szellem – Lélek – Elme tisztítását emeli ki. Az igazi változás, áttörés, azonban elmarad. Miért? Mert kihagyják a testet. Pedig a tested az, amin keresztül cselekedni, lépni tudsz – tehát a fizikai világban valódi változást idézel elő.
És itt most nem csak arra gondolok, hogy egyél és mozogj tudatosan, hogy legyél a természetben vagy feküdj le időben. Nem is csak arra gondolok, hogy kérj masszázst, vagy olyan terápiát, ahol megérintik a testedet. Hanem arra, hogy érkezz meg, érkezz haza a testedben. Hogy lakd be teljesen a testedet – Te, mint csodálatos isteni lélek, aki úgy döntött, hogy végig járja beavató útját ezen a bolygón.
Teljes alászállás nélkül – nincs felemelkedés.
Nem véletlen, hogy a vallások azt verték belénk, hogy bűnös ez a test. Elválasztva így a valódi teremtőerőnktől.
2023-ban kezdtem el az egyéni konzultációkon és a csoportjaimban dolgozni azzal az őstraumával – mely annak az alapja, hogy a Testünktől elválasztódva élünk, ezáltal túlélő üzemmódban létezünk.
A Teremtő Forrás a bennünk élő Lélek – kapcsolatba ezzel a forrással akkor tudunk kerülni, akkor tudunk egységben élni, ha ez a Lélek teljesen be van érkezve a testünkbe.
Az Ébredés útja nem kifelé, nem felfelé – hanem befelé van.
Amikor valóban megérkezel a testedbe – megérted, hogy minden benned él! És a gyógyuláshoz egyetlen dolog kell csak: Te magad.
Megerősített áldás: Higgy és bízz

Kérlek jelenj meg álmomban, és változtasd a félelmeimet hitté és bizalommá. Tölts el bátorsággal, erővel és önbizalommal. Köszönöm szépen. Hála. Áldás.
A mostani helyzet megoldásához a hit útja vezet.
Hogy elhidd, minden úgy teljes és hiánytalan, ahogy van.
Ahogy a hited egyre erősödik, a gondviselés egyre több kaput nyit meg előtted.
A jóba vetett bizalom növeli a kreatív energiáidat és erődet, és ezek a tulajdonságok nagy szolgálatot tesznek majd neked.
Ha újra élhetném az életemet, a következőben igyekeznék több hibát elkövetni.
Nem próbálnék olyan tökéletes lenni, lazább lennék.
Bolondabb lennék, mint voltam, igazából
kevés dolgot vennék komolyan.
Kevésbé lennék higiénikus.
Többet kockáztatnék, többet utaznék, többször merengenék a naplementén, több hegyet másznék meg, több folyóban úsznék.
Többször mennék olyan helyekre, ahol sohasem jártam, több valódi problémával törődnék és kevesebb képzeletbelivel.
Azok közé tartozom, akik értelmesen és termékenyen töltötték életük minden percét; voltak persze boldog pillanataim is.
De ha elölről kezdhetném, azon igyekeznék, hogy csak jó pillanataim legyenek.
Mert ha nem tudnátok, ebből áll az élet, kizárólag pillanatokból; ne veszítsd el a mostanit.
Jorge Luis Borges (1899 – 1986)
Tanmese őszi napokra: A békáról.
Ha egy békát beleteszel egy vízzel feltöltött edénybe, és elkezded melegíteni a vizet,
ahogy a víz hőmérséklete emelkedni kezd, a béka annak megfelelően állítja be testhőmérsékletét.
A béka folyamatosan igazítja testhőmérsékletét a víz növekvő hőmérsékletéhez. Amikor a víz eléri a forráspontot, a béka már nem tud tovább alkalmazkodni.
Ekkor a béka úgy dönt, hogy kiugrik.
A béka megpróbál ugrani, de nem képes erre, mert minden erejét elvesztette a víz emelkedő hőmérsékletéhez való alkalmazkodás során.
A béka gyorsan elpusztul.
Mi ölte meg a békát?
Gondold át!
Tudom, hogy sokan mondjuk azt, hogy a forrásban lévő víz.
Ez nem így van.
Igazából a béka halálának oka a saját képtelensége volt, hogy eldöntse, mikor ugorjon ki.
Mindannyiunknak alkalmazkodnunk kell az emberekhez és a helyzetekhez, de fontos felismerni, meddig kell alkalmazkodnunk és mikor kell továbblépnünk. Van, amikor szembe kell néznünk a helyzettel és meg kell tennünk a megfelelő intézkedéseket.
Ha megengedjük az embereknek, hogy kihasználjanak minket
fizikailag, érzelmileg, anyagilag, lelkileg vagy mentálisan, ezt továbbra is meg fogják tenni.
Döntsük el, mikor ugrunk!
Addig ugorjunk, amíg van még erőnk!