Most mindent tisztalappal kezdhetsz – új utakra és új személyekre találsz, akik segítenek, és támogatnak téged.

Az 1-es szám mögött lévő 0 dinamikát adhat az egyesnek, még inkább hangsúlyossá teheti az egyest. Ami azt jelenti vezetői szám, személyiségjegy tartozik ide, mindennel összefügg ami önvaló, és személyÉN.

Tehát a személyiségedben érhetnek változások, alakulások, átformálások, az irányban hogy megújult erővel lépj rá egy teljesen másik útra, ahol eddig jártál.

Fordulóponthoz érkeztünk, a mai nappal, tehát érdemes összegezni, visszatekinteni, fontosabb életeseményeket újra lejátszani, és akkor megfordul majd a fejedben mit csinálj másképp.

Meryl Streep egyszer azt mondta:

Hagyd, hogy a dolgok szétessenek – ne fáraszd ki magad azzal, hogy kétségbeesetten próbálod egyben tartani őket. Nem mindennek kell örökké tartania, és ha erőltetsz valamit, ami már úgyis törik, az csak elszívja az energiádat. Néha a legjobb, amit tehetsz, az az elengedés.

Hagyd, hogy az emberek dühösek legyenek. Hagyd, hogy félreértsenek. Hagyd, hogy kritizáljanak és ítélkezzenek. Az ő véleményük a saját nézőpontjuk tükre – nem a te értéked mércéje. Nem kell magyarázkodnod azoknak, akik elhatározták, hogy félreértenek. Nem vagy felelős azért, ahogyan mások látni akarnak téged, vagy ahogyan reagálnak a te igazságodra.

Ne félj az ismeretlentől. Ne kérdezd többé: Hová megyek? Mit fogok csinálni? – mintha a világegyetem már nem készítette volna el előre az utadat. A veszteség kibírhatatlannak tűnhet, de néha csak helyet csinál valami jobbnak. Ami el akar menni, az úgyis el fog – bármennyire is kapaszkodsz. Ami maradni akar, az megtalálja a módját, még ha most minden bizonytalannak is tűnik. Az élet mindig egyensúlyra törekszik – még ha mi ezt nem is látjuk.

Az életnek megvan a maga ritmusa – a lezárások és újrakezdések természetes rendje. Amikor ellenállunk ennek az áramlásnak, szenvedést hozunk létre. Kapaszkodunk abba, ami már törik, mert félünk, hogy semmi jó nem jön helyette. De ez csak illúzió. Az univerzum bőséges – új lehetőségeket, új szerelmet, új célt hoz folyamatosan. Az egyetlen dolog, ami elválaszt ettől, az a ragaszkodásod ahhoz, ami már nem a tiéd.

És soha, egyetlen pillanatra se hidd el, hogy a legjobb már mögötted van. Az élet nem szűnik meg szépséget kínálni csak azért, mert nehézségeket éltél át. A jó még nem fogyott el. Még mindig van öröm, amit átélhetsz, szeretet, amit megkaphatsz, béke, amit megtalálhatsz. De készen kell állnod, hogy helyet adj neki.

Szóval tedd fel magadnak a kérdést: Mi az, amit még mindig szorítok, és ami visszatart engem? És amikor megtalálod a választ, bízz magadban annyira, hogy elengedd. Mert valami jobb már úton van feléd.

Elgyászolni a jövőt, ami nem történhetett meg.

Az eddigi, fokozódó energiák szinte egycsapásra tűntek el, ha az ember ránéz most az Égbolt mintázatára, szinte „üres”.

No igen. Nagyot mentünk az utóbbi időszakban és a Telihold a Holdfogyatkozással robbantotta be, aminek ideje volt. A majd érkező Napfogyatkozás fogja feltenni az i-re a pontot, de ott még nem tartunk.

Sokatoknak lehet olyan érzése most, mintha egy kínzó, hosszú maraton után lennénk, aminek megvolt a befutója, és szuszogva próbáljuk magunkat összeszedni.

Átbillentünk egy másik rezgésbe, ami egy teljesen más teret kezd el formálni körülöttünk, és még akkor is történik, zajlik, ha látszólag még egyhelyben toporgunk.

Elképesztő mennyiségű energia ömlött át rajtunk az elmúlt napokban és most hagynak pihenni, hogy kicsit rendezzük magunkat, a gondolatainkat.

Azt, ami szétesett, lezáródott, vagy akiknek még ugyan nem záródott le, de már a belső irány megvan, most időt, teret kapnak arra, hogy összeszedjék a gondolataikat.

Érkezik a Nap-Merkúr együttállása a Szűzben, ami segít majd kicsit rendezni magunkat, mentálisan, érzelmileg, és talán még bizonyos esetekben az irányok is megmutatkoznak, hogy merre tovább.

Van, amit magunk mögött hagyunk, amit lezárunk, amitől búcsúzunk magunkban. Számtalan helyzet, lezárás, elválás, befejezés zajlik – egy közös van mindenkinél, hogy tisztul ki mindaz, ami még a múltból maradt vissza és akadályozza valahogyan az utunkat a jövőben.

Olyan ez az időszak most, mintha gyászolnánk valamit, ahogy tegnap mondta nekem valaki: elgyászoljuk nem csak a múltat, hanem a meg nem történt jövőt is.

Az álmokat, a vágyakat, amik sosem történtek meg, mindazt, ami sosem teljesedett be.

Elgyászoljuk a szeretetet, amit nem kaptunk és nem adhattunk meg, az öleléseket, amikbe nem simulhattunk bele, a pillanatokat, amiket nem élhettünk meg.

Elgyászoljuk a soha ki nem mondott szavakat, a meg nem értett gondolatokat, az el nem fogadott érzelmeket.

Nem azért, mert már nincsenek ott. Hanem azért, mert van, ami már nem tud megtörténni.

Könnyebb lezárni valamit úgy, hogy már bennünk is lezáródott, hogy már nem érint meg érzelmileg a helyzet vagy az ember. Sokkal könnyebb búcsút venni, váltani úgy, hogy bennünk már a helyére került.

De most sokunknak úgy kell továbbmennie, hogy belül még élő energiák nehezítik a szívet, a lelket és hiába a tudatosság, hogy jobb lesz ez így, attól még legbelül, ha magunkba nézünk és nagyon őszinték vagyunk magunkkal: egyszerűen csak nagyon fáj.

Adjátok meg magatoknak ebben az időt, gyengéden, szeretettel.

Sokaknak ez egy gyász most.

Búcsú egy részünktől, ami valamiben, valakiben hinni szeretett volna. Szelényi Eszter