Új agyi képalkotó kutatás valami szívmelengetőt tárt fel: amikor a kutyák megérzik gazdájuk illatát, az agyuk farki magja (caudate nucleus) erősebben aktiválódik, mint amikor ételt, játékokat vagy akár más kutyákat szimatolnak.

Ez az agyterület szorosan kapcsolódik a szeretethez, az örömhöz és az érzelmi kötődéshez. Röviden: a tudomány most megerősítette, amit minden kutyabarát mindig is érzett: a kutyák valóban szeretnek minket — nem csak a jutalomfalatokért vagy a hasvakargatásért, hanem azért, akik vagyunk.

MRI-vizsgálatok segítségével a kutatók megállapították, hogy a kutyák a gazdájuk illatát a kényelemmel és jutalommal társítják — hasonló reakcióval, mint ami az emberi agyban történik, amikor olyasvalakit látunk, akit szeretünk. Ez az érzelmi kötődés erőteljes jele, nem puszta feltételes reflex. Nem csupán felismerésről vagy túlélési ösztönről van szó. Ez szeretet. Hűséges, feltétel nélküli, és mélyen beépülve a biológiájukba.

Évtizedeken át vitatták a tudósok, hogy a kutyák valóban éreznek-e érzelmeket, vagy csak a tanult viselkedésre reagálnak. Ez a felfedezés túlmutat azon az elavult elképzelésen, hogy az állatok csak szokásból vagy éhségből cselekszenek. Felfedi kedvenceink rejtett érzelmi világát, ahol az ember–kutya kapcsolat bizalomra, örömre és valódi ragaszkodásra épül.

A tudományon túl ez a felismerés gyakorlati jelentőséggel bír abban, hogyan gondoskodunk a kutyáinkról. Az a tudat, hogy ilyen mély szinten élnek meg szeretetet, emlékeztet minket arra, hogy ugyanolyan érzelmi érzékenységgel bánjunk velük, mint bármely családtaggal. Ez a kapcsolat nem egyoldalú: kölcsönös kötelék, amely átformálja, ahogyan a hűséget, a barátságot és még a saját szeretetképességünket is értelmezzük.

Legközelebb, amikor a kutyád vadul csóválva szalad az ajtóhoz, hogy üdvözöljön, jusson eszedbe: ez nem csupán izgatottság. Ez szeretet. Tiszta, tudományosan bizonyított, és gyönyörűen valódi.

Megerősítés: Nem lépek rá az emberekre, elmegyek. Időbe telik, küzdök és megsérülök, de az a nap, amikor megfordulok, kevésbé fog fájni, mint a maradás. Abban a pillanatban semmi másra nem fogok gondolni, mint önmagam megmentésére. Csak arra gondolok, hogy lelépjek egy érzelmi kilengésből, amely egyensúlyban tart a között, amit sajnos látok, és amit látni akartam. Azon a napon, ne nevezz rossznak.

Ne mondd, hogy megváltoztam, inkább tedd fel magadnak a kérdést, tettél-e valaha valamit annak érdekében, hogy maradjak.

Szolgálati szerepkör.

Minden szándékodat irányítsd a következő kérdés megválaszolására: „Hogyan tehetném jobbá a világot?”, és a Vonzás törvénye automatikusan gondoskodik majd a szükségleteidről.

Azért húztad ezt a kártyát, mert spirituális szolgálatra hívtak gyógyítóként vagy tanítóként.

Az a gondolat, hogy nyilvános spirituális munkát végezz, idegességet válthat ki. Mindenesetre ne aggódj – ennek az aggodalomnak nincs jelentősége a szolgálatra való hajlandóságod szempontjából. Ez egyszerűen az ego küzdelme azért, hogy megszerezze az irányítást a félelmen keresztül. Ennek ellenszere, hogy felsőbb éned küldetésére koncentrálsz, amely az istenség szeretetteljes szolgálata.

Minden ügyfél vagy minden hallgató egy veled és a Teremtővel. Ugyanazon az egy szereteten és lelken osztoztok. Spirituális munkád arról szól, hogy kapcsolatba lépsz azzal az egyetlen hatalmas forrással az univerzumban.

Tehát míg az ego az „én-aggodalmakra” kíván koncentrálni – mint például „Mi van akkor, ha nem tudom megtenni?” vagy „Mi van akkor, ha nem kedvelnek engem?”

A felsőbb én teljes mértékben arra összpontosít, hogy szeretettel szolgáljon.

Felsőbb éned tökéletesen tisztánlátó, és az isteni gyógyító energiából merít. Ahhoz, hogy a felsőbb énedből kiindulva cselekedj, koncentrálj mások megáldására – ne pedig a lenyűgözésükre.

Kezdj minden egyes foglalkozást vagy szemináriumot azzal, hogy megnyitod a szívedet, hogy minden érintettet szeress, és tedd fel a kérdést: „Hogyan tudok szolgálni?” Ezzel a felsőbb éned kezébe helyezed az irányítást.