Az élet mindent szétrombol, ami felesleges, amíg csak a fontos marad.

Az élet nem hagy békén, ezért abbahagyod az önmagad hibáztatását, és elfogadsz mindent úgy, ahogy „van”.

Az élet kivonja amid van, amíg abba nem hagyod a panaszkodást és el nem kezdesz hálás lenni.

Az élet konfliktusos embereket küld, hogy meggyógyítsanak, ezért ne nézz kifelé, hanem kezdd el tükrözni, hogy ki vagy belül.

Az élet lehetővé teszi, hogy újra és újra eless, amíg úgy nem döntesz, hogy megtanulod a leckét. Az élet letérít az útról, és keresztút elé állít, amíg már nem akarsz mindent irányítani, és folyóként folysz. Az élet útnak indítja az ellenségeidet, amíg abba nem hagyod a „reagálást”.

Az élet megrémít, és annyiszor fog megijeszteni, amennyi szükséges, amíg el nem veszíted a félelmed, és vissza nem nyered az a erődet.

Az élet távol tart azoktól, akiket szeretsz, amíg meg nem érted, hogy nem az a test vagyunk, hanem a lélek, ami benne van. Az élet sokszor-sokszor nevet rajtad, amíg már nem veszel mindent olyan komolyan, és nem tudsz magadon nevetni. Az élet annyi részre tör, amennyi szükséges, hogy a fény áthatoljon rajtad.

Az élet átadja neked a lázadókat, amíg nem hagyod abba az irányítást. Az élet ugyanazt az üzenetet ismétli, ha kell üvöltéssel, koppintással, amíg meg nem hallod végre.

Az élet villámokat és viharokat küld, hogy felébresszen.

Az élet megaláz, és néha újra és újra legyőz, amíg úgy nem döntesz, hogy hagyod meghalni az egód. Az élet megtagadja tőled a javakat és a nagyságot, amíg nem hagyod abba a javakat és a nagyságot, és el nem kezdesz szolgálni.

Az élet lerövidíti szárnyaidat, és megmetszi gyökereidet, amíg nincs szükséged szárnyakra vagy gyökerekre, csak tűnj el a formákba, és lényed repül. Az élet megtagad tőled csodákat, amíg meg nem érted, hogy minden csoda. Az élet lerövidíti az idődet, hogy siess megtanulni élni.

Addig gúnyol az élet, amíg semmivé nem válsz, senkivé, hogy aztán minden legyen belőle. Az élet nem azt adja, amit szeretnél, hanem azt, amire szükséged van a fejlődéshez. Az élet addig fáj és kínoz, amíg el nem engeded a szeszélyeidet és a hisztit, és értékeled a lélegzeted.

Az élet addig rejt kincseket, amíg meg nem tanulsz kimenni és megkeresni őket.

Az élet megtagad téged…Isten, amíg meg nem látod Őt mindenkiben és mindenben.

Az élet felébreszt, megmetsz, összetör, csalódást okoz… de hidd el, ez a legjobb éned számára, hogy megnyilvánuljon.. „amíg csak a szeretet marad benned. „

Bert Hellinger

Megerősítés: Amikor a kapcsolat túl szoros lesz, és te eltűnsz benne: Az összeolvadtság séma.

Össze vagyok zavarodva. Nem tudom, hogy mit érzek. Talán, ha beszélek vele, akkor minden világosabb lesz.

Sokan úgy nőttünk fel, hogy nem tanultuk meg, hogyan legyünk jól egyedül, önmagunkban. Nem tudtuk elsajátítani azt, hogy hogyan figyeljünk befelé, és bízzunk abban, amit ott találunk. Ha pedig nem alakul ki ez az alapvető belső iránytű, akkor könnyen más emberekhez kezdünk igazodni. Nem csak a véleményünket, hanem az érzelmeinket, döntéseinket, identitásunkat is rajtuk keresztül próbáljuk meghatározni. Ez történik, ha aktív bennünk az összeolvadtság-éretlenség séma.

Ez a séma nem mindig látványos. Nem feltétlenül függőségről vagy birtoklásról szól. Sokkal inkább egy bizonytalan belső pozícióról. Olyan ez, mintha az én-határok elmosódnának: nehéz megmondani, hol ér véget az, amit te akarsz, és hol kezdődik az, amit a másik vár el vagy érez. Gyakori például, hogy valaki csak akkor tud megnyugodni, ha előtte közösen leellenőrizte a saját gondolatait egy számára fontos emberrel. Nem azért, mert nem értelmes vagy érzékeny, hanem mert nincs elég belső megerősítése. Egyedül lenni ilyenkor nem pihentető, hanem szorongató, mert nincs ott a másik, akiben önmagára találhatna.

Az összeolvadtság séma egyik árulkodó jele, ha mások hangulata erősebben hat rád, mint a saját belső állapotod. Például ha a párod vagy egy közeli barátod rosszkedvű, te rögtön feszültté válsz, és nemcsak empátiából, hanem mert belül valami azt súgja: „biztos én csináltam valamit rosszul”. Mintha a másik érzéseit is neked kéne viselned vagy megjavítanod. Ez óriási belső nyomást okoz, miközben látszólag „csak” közelségvágyról van szó.

A séma másik tipikus megnyilvánulása, hogy nehezen hozol meg döntéseket önállóan. Nem tudod, mit akarsz vacsorázni. Nem vagy biztos abban, hogyan tölts el egy hétvégét. Akkor nyugszol meg, ha a másik ember (akiben jobban bízol, mint magadban) rábólint valamire. Vagy ha ő dönt helyetted. Ez nem lustaság vagy gyengeség, hanem egy mély belső bizonytalanság következménye, ami gyakran már gyerekkorban kialakul.

A kapcsolatokban ez a séma úgy is megjelenhet, hogy bűntudatot érzel, ha külön utakon jártok, még ha csak egy apró dologban is tértek el egymástól. Például, ha a párod egyedül menne el valahova, te pedig inkább otthon maradnál, de ez feszültséget kelt benned. Mintha a különválás, vagy akár az eltérő igények is veszélyt jelentenének az összetartozásra.

Összességében az összeolvadtság séma azt az élményt hozza magával, hogy önmagadként nem vagy elég stabil. Mintha az identitásod mindig másvalaki tükrében válna csak láthatóvá. Ez hosszú távon nemcsak önbizalomvesztéshez, hanem fojtogató, túl szoros kapcsolatokhoz is vezethet, ahol eltűnik a levegő a másik vagy önmagad számára.

Ha ez a leírás ismerős, érdemes elgondolkodni rajta: mikor tudsz igazán csak magad lenni, anélkül, hogy valaki máshoz kéne alkalmazkodnod?

Sokunknak ismerős lehet ez a belső bizonytalanság. Ha neked is, tudd, hogy nem vagy egyedül. Írd meg kommentben, miben ismersz magadra.