Vízöntő telihold fő üzenete a megszabadulva kiemelkedésről szól. Ezer árnyalattal színesíti, de ez a legfontosabb.
Az ember lelke – nem csak a tiéd: bárkié és mindenkié is – ugyanis nem szolgaságra való.
Méltatlan a nagybetűs Emberhez, a valódi humán minőséghez a rabság, legyen az láncok nélküli érzelmi béklyó akár. Az pont úgy tesz ellened, mint a hideg, jégkék acélbilincs.
A legjobb módon való cselekvéshez érzelmi tartalom segít. A holdtölte pedig éppen erről szól. Apró technikai kiegészítés: Nap és Hold (egzakt) szembenállását nevezzük teliholdnak. Ilyenkor – ahogy azt a művészet szinte minden válfaja olyan gyönyörűen ábrázolja – kikerekedik égi kísérőnk; olykor óriásinak tűnik és mintha tényleg lennének ujjai: megbirizgál, bizserget. Mert utat talál legbelsőbb lélekrétegeidhez. Most sem történik másképp, csak hatásfokozó kozmikus kiegészítőkkel.
Vízöntő Hold, szemben az Oroszlán Nappal. Gyönyörű égi tengely, 2025. augusztus 9-én 9 óra 55 perckor egzakt (a Nap az Oroszlán, a Hold a Vízöntő jelének 16 fok 59 percénél jár ekkor). Ezúttal mind asztrológiai, mind csillagképi értelemben egybeesik a két égitest háttere. Rövidítsük le az elsődleges mondanivalót:
Érzed, merre kéne menned. Érzed és kész. Igen, az megeshet, hogy becsapod önmagad. Ideológiát gyártasz. Észérvekkel tömöd fulladósra a valóságodat. De akkor is – érzed. És igen, innen születhet meg a tetterő. Amivel életed urává válhatsz. Ha nem akarjuk dramatizálni, akkor csak annyit: meghozod a jó döntést. Kiállsz önmagadért. Megmutatod, hogy fölösleges keménység nélkül is erős vagy. Eddig csak félreismertek. A nyuszi/egér/pocok jelmeze alatt egy (érző) oroszlán lakik benned.
A múltat jó a maga valójában – tisztán! – látnod. Tehát az oda kötődő érzelmek kifésülése, a gubancok oldása és a keserű epe feldolgozása után praktikus objektív mérleget vonni. Ez már önmagában is értékes folyamat, ám pont a jövőd miatt fontos. A múlt ismerete ugyanis segít, hogy bölcs módon építs méltó jövőt. Ez az Oroszlán fejének üzenete – csillagképi értelemben itt éri a Napot a Holddal való szemközt nézés.
Egészen más indíttatásból, de meglepően hasonló mondandót formál a Hold is. Ő a Vízöntő csillagzatának múltat tisztító vízénél jár holdtölte idején. Ez az intenzíven csobogó víz, mint magasnyomású mosó hivatott a múlt sz@rát és sarát egyaránt lemosni. Rólad, igen, legfőképpen a lelkedről. Mázsás súlyok gördülhetnek le, hogy kiszakadhasson az esetleg évek óta várt mély sóhaj és átölelhessen a megkönnyebbülés mézes érzése.
Fókuszban tehát a múlt, megfogalmazott célérték a megértés és tisztítás. Ergo nem való minden áron, erőnek erejével rossz hátizsák módjára magaddal cipelned korábbi traumáidat. Komoly folyamat, mégsem kell belefeszülni, különösen nem pengemódra összeszorított szájjal akaratoskodni. Mert ez mehet akár nevetve is, igen. Nem én mondom, hanem a csillagok világa:
Égi kísérőnk, a Hold hátterében ugyanis a Delfin fényábrája is ott tündököl. Ha most felkapod a fejed, mert nemigen hallottál róla, semmi gond, azaz minden rendben. Ez a méretét tekintve apró, ám jelentős csillagkép az égi egyenlítőn helyezkedik el. Ez a kozmikus kör legjobb énrészedet, azaz felettes énedet szólítja meg, ezúttal a játékos önfeledtségre irányítva figyelmedet.
A gyermeki tisztaság, a sokak által akkor utoljára átélt zsigeri öröm; maga a játékosság, mint megújító, vagy akár újjászületést segítő erő jelenik meg érzelemvilágodban.
Tehát nem, nem kell sótlan mártír módjára ténykedned, sőt.
Szabad nevetni, még önmagadon is. A humor és a derültség ezúttal is segít.
A telihold tehát segítségedre van, támogat, de ha „csak” annyi történik, hogy átgondolod a múltat és sóhajtasz egyet, már az is (nagyon) jó. Főleg, ha utána elmosolyodsz és esetleg fel is kacagsz.
Az élet nagy Teliholdja
Teljes erejével hat ez a nagy égi papírsárkány az égen az összes messianisztikussal, valamint Szaturnusszal és Marssal együttesen, mely egy akkora hatalmas erő, amit most még nem tudunk igazán megfogalmazni. Ez szépen csendesen teszi a dolgát, kapjuk általa a tanításokat, iránymutatást egy új világ felé való lépéshez, mely szépen alakul.
És ezzel egyidőben kialakul egy Telihold (2025. augusztus 9. 9:55). Ő most ennek a nagy hatásnak nem a része, hanem egy plusz energia, de megint valami kiteljesedésének, tulajdonképpen egy hatalmas felismerésnek a pillanata.
A Hold a kiteljesedése pillanatában, ha a földi síkot nézzük az 5-ös házban, az élet házában kerekedik ki, mintha mosolyával azt mondaná, hogy az élet mesegyönyörű, ráadásul az egész tényleg egy nagy játék, egy nagy szabad alkotás, ahol minden az én szabályaim szerint történik, hiszen mindez a Vízöntő jegyében történik. És ehhez a háttérben feltárul a Bak-Vízöntő csillagképeinek kettőse, amiben ott van nemcsak az eddig megtett út összes tapasztalása (Bak teste), hanem az abban lévő összes lehetséges kimenet (Vízöntő múlt vize, ahogy az ekvátorról ráfolyik), vagyis egy olyan tulajdonképpeni bizonyosság, hogy mindent a nagy egész vezet, minden út egy út, de minden út ugyanoda vezet vissza. Ez, ennek a tudatossága mosolyog most ránk Holdanyó kerek arcával.
És ebben valahogy benne van az élet abszolút öröme annak teljes szabadságában és tisztaságában, hiszen a Nap a 11-es házból az oroszlán jegyéből és Oroszlán csillagaiból világítja meg mindezt. A 11-es házból, ami a testiségben a „Vízöntő”, vagyis az a fajta szabadság, hogy az én utam az én utam, nincs senki más, aki meghatározhatná merre menjek csak esetleg saját félelmein korlátja, mert egyébként szabad vagyok, vagyis szabadon járom saját utam. És ha szabad vagyok, akkor lesz az élet egy igazi nagy játék, amit most a kerek Hold szimbolizál az 5-ös házban, ami egyébként pont a Nap háza. És mindez akkor van meg, ha én irányítok, én vezetem az életem (oroszlán jegye), azon a szinten, azzal a tudatossággal, ahogy én látom a világomat (Oroszlán feje a háttérből).
Vagyis azt üzeni ez a mostani Telihold, hogy minden úgy van jól ahogy van, mert minden az út része, még a korlátok is, a hatalom, a rendszer, a környezetünk általi vélt korlátok, vagy ha már ezen túl vagyunk, a saját félelmeink korlátja. Vagyis az igazi szabadság, az igazi örömteli élet akkor jön el, ha a korlátokat már nem korlátoknak látom, hanem feladatoknak, melyeket megfejlődve tovább léphetek. Mert korlátok mindig lesznek, de igazából csak addig vannak, amíg annak látjuk őket. Amikor már feladatnak, kihívásnak látjuk, akkor vagyunk igazán szabadok.
Tóth Gabriella Csillagtenger