Minden más, csak duma. Csak terelés.

Van egy dolog, amivel sok időt és energiát spórolhatsz meg magadnak. Ez nem biztos, hogy tetszeni fog, hiszen általában a kemény igazság fájdalmas.

De az a helyzet, hogy a férfi, ha érdeklődik egy nő után, akkor elköteleződik. Szinte azonnal. Nincs mellébeszélés, nincs várakozó álláspont. Nincs kusza helyzet, bonyolult párkapcsolati státusz.

Számtalan olyan kapcsolatba mentem bele, ahol időt adtam a másiknak, hogy lezárja a régi ügyeket, hogy kitalálja “merre tartunk”. Belementem, időt adtam, különböző okok miatt. Mert sérült volt, és azt mondta, hogy neki ez túl gyors. Mert még nem zárta le a régi kapcsolatát, én pedig boldogan lestem a telefont, hogy ez mikor fog megtörténni.

Mert éppen olyan szakaszban volt az élete, hogy a munkájára kellett koncentrálnia, így nem ért rá velem foglalkozni.

Mert nem volt biztos az érzéseiben, és inkább utazgatni volt kedve…

Soroljam még?

Ismerős?

Elhiszem. Mindenkinek vannak ilyen történetei. És ez nem is baj. Remek leckék ezek, remek tévedések. Remek ráébredés a tényre: ha egy férfi akar egy nőt, akkor meg akarja hódítani.

Akkor mindegy, hogy mikor szakított, mennyit dolgozik, hová utazik.

Meg fogja oldani. Jönni fog, telefonálni, üzeneteket küldeni.

Ha akar téged. Ha igazán akarja, hogy együtt legyetek.

Az ösztön ugyanis hozzád fogja hajtani, és ebből nem enged. Nem keres kifogásokat.

Minden más csak duma. Mellébeszélés.

Ha kellesz neki, ha meg akar ismerni, arról te is tudni fogsz, nem kell elméleteket gyártanod, nem kell agyalnod heteket azon, hogy vajon, most mit akart ezzel vagy azzal az üzenettel.

Bókolni fog.

Kedves lesz.

Találkozni akar, lehetőleg minél többször.

Tudtodra akarja adni, hogy tetszel neki, és nem akar játszani.

Nem akar kétségek közt hagyni.

Tervei vannak.

Veled.

És azt szeretné, hogy erről te is tudj. Hogy az élete részévé válj. Az életünk talán különbözik, de egy dologban egyetértünk: rossz emberrel maradni időpazarlás. Kétségek közt élni időpazarlás. Legyél olyannal együtt, aki tudja, hogy mit akar tőled.

Hidasi Judit

Megerősítés: 56 évesen, hasnyálmirigyrákban hunyt el, milliárdosként. Utolsó szavai mélyen elgondolkodtatnak:

Végső soron a gazdagság csupán az élet egy ténye, amelyhez hozzászoktam. Most, hogy betegen fekszem az ágyamban, és visszatekintek az életemre, világossá válik számomra: minden elismerés és vagyon, amelyet felhalmoztam, értelmetlen és üres az elkerülhetetlen halál árnyékában.

Bánj jól önmagaddal. És tiszteld az embertársaidat. Ahogy telnek az évek, egyre bölcsebbé válunk, és lassan rájövünk: egy harmincdolláros és egy háromszáz dolláros óra ugyanazt az időt mutatja. Legyen nálunk egy olcsó vagy drága pénztárca – ugyanannyi pénzt hordozhatunk benne.

Utazhatunk egy 150 000 dolláros autóban, vagy egy 30 000 dollárosban – az út és a távolság változatlan marad, s ugyanarra a célra érkezünk meg.

Lakhatunk egy 300 vagy 3000 négyzetméteres házban – a magány ugyanaz marad. A valódi, benső boldogság nem a világ anyagi javaiból fakad.

Akár első osztályon, akár turistaosztályon repülünk, ha a gép lezuhan, velünk együtt zuhan le. Ezért… remélem, megérted: ha van melletted egy barát, vagy valaki, akivel megoszthatod a gondolataidat – az az igazi boldogság!

Öt megkérdőjelezhetetlen igazság:

Ne arra neveld gyermekeidet, hogy gazdagok legyenek. Inkább arra, hogy boldogok. Így majd megértik a dolgok értékét – nem csupán az árát.

Fogyassz ételt, mint orvosságot – különben orvosságot fogsz fogyasztani ételként.

Azok, akik igazán szeretnek, sosem hagynak el – még akkor sem, ha száz okuk lenne rá. Mindig találnak majd egyetlen okot arra, hogy kitartsanak melletted.

Óriási különbség van aközött, hogy valaki ember, és aközött, hogy valaki emberséges. Ha gyorsan akarsz haladni – menj egyedül! De ha messzire akarsz jutni – menj másokkal együtt!

Steve Jobs

Vannak olyan pillanatok az életünkben, amikor úgy érezzük, belépünk az Ég és Föld közötti hasadékba…abba a szinte észrevétlen résbe, ahol a látható és a láthatatlan összeér.

Ahol nem hiányzik semmi. Ahol nincs kérdés, nincs keresés. Csak a Lét önmagában való szépsége.

A Földön ezt az állapotot leginkább akkor tudjuk megélni, amikor szerelmesek vagyunk, vagy amikor olyan mély kapcsolódásban van részünk, ahol megáll az idő, és minden elcsendesül. Teljesség van.

Ez nem illúzió. Ez az abszolút valóság pillanata. Minden más, ami ettől eltér, már a szétszakítottság illúziója, az ego torzítása, az idő és tér szűrőjén átszűrt valóság.

Az idő és tér korlátai közötti résekben néha spontán megéljük a Forráshoz való megérkezés élményét. A lélek ismeri ezt a helyet: ez az a mező, ahonnan származunk, amit keresünk, és ahova visszavágyunk.

Van, hogy valaki ebben katalizátor szerepet játszik, és visszahozza számunkra ezt az „otthon” élményt.

Van egy őshiány bennünk. Egy láthatatlan, mély szomjúság, amit ha valaki – akár csak egyetlen pillanatra is – megérint, és vele, általa átéljük ennek az űrnek a betöltődését, az elménk úgy fordíthatja le nekünk: ő az Igazi.

Azt mondjuk, hogy „érezzük”, hogy így van… hogy ez nem is kérdés.

De amit valójában érzünk, az a Teljesség állapota. Az a mély megérintődés, ahol csonkának érezzük magunkat, ahol sebet ejtett az élet rajtunk. Azt a pontot érinti meg a másik, ami gyógyulásra vár bennünk. Vagy emlékeztet arra, hogy valami, amit elfeledtünk, ott van bennünk és élni akar.

Ám a gyógyulás még nem történik meg ekkor. Csak egy rámutatás történik arra, ami gyógyulandó. És elkezdődik valami – de az nem azt jelenti, hogy mostantól örökre ebben a magasan rezgő, emelkedett állapotban leszünk. Hanem pont azt, hogy elő fognak jönni a sérülésünk fájdalmai és az összes ahhoz kapcsolódó kellemetlen érzés. És arra már nem biztos, hogy készen állunk. Ezért „csalódunk” a másikban, a szerelemben, a párkapcsolatban.

Hiszen azt hittük, hogy a mennybe vezet, de közben levitt a pokol mélységébe.

És van, hogy egy kapcsolódás nem azért jelenik meg, hogy velünk maradjon, hanem azért, hogy megérintsen valamit, amit ideje látnunk, éreznünk, felszínre hozzunk. Amire ideje emlékeznünk. És ha ezt nem értjük meg, akkor szintén csalódunk, és szenvedünk, és sóvárgunk, és nem tudjuk elengedni, mert azt hisszük, hogy az, amit bennünk megérintett nála van.

Hogy őt kell meg vagy visszaszereznünk, hogy újra teljesek legyünk.

Miközben a másik embernek az elsődleges feladata az életünkben MINDIG az, hogy megmutasson valamit belőlünk. A hiányainkat, a rejtett értékeinket, a gyógyulatlanságainkat, a nem tudatosított részeinket, azokat a részeket, amelyeket elnyomtunk, de élni akarnak, azokat a feladatainkat, amelyeket nem vállaltunk fel, amíg el nem kezdett a másik ember inspirálni, azokat a témáinkat, amelyeket még nem dolgoztunk meg…stb.

Az, hogy a fizikai síkon mi lesz a kapcsolódásból…másodlagos.

A romantikus szerelem itt a Földön nem cél, hanem díszlet.  Minden ilyen típusú kapcsolódás – legyen rövid vagy hosszú, beteljesedett vagy viszonzatlan – egy belső iránytű, ami emlékeztet:

Így is lehet élni. Így is lehet szeretni. Így is lehet létezni.

És a tudat megőrzi ezt a mintázatot, hogy továbbra is ezt a rezonanciát keresse… önmagaddal, másokkal, az Élettel.

De fontos: Ne a személyhez akarj visszatérni. Hanem ahhoz az állapothoz, amit a kapcsolat megnyitott benned. Ő csak egy kulcs volt.

De a kapu benned nyílt meg.

Mit tehetsz?

Tiszteld azt, amit megélsz…amit megéltél. Ez szentség, nem illúzió. Nem kell „túltenned magad” rajta. De tudd azt is: nem a másik volt a forrás, ő a katalizátor. A forrás benned van.

Ne a formai részéhez ragaszkodj… ne a történethez, a helyszínhez, a szereplőhöz…hanem keresd magadban azt az állapotot, amit benned létrehozott.

Azt az erőt, azt a szépséget, azt a nyitottságot, amit ő hozott elő, de mindvégig benned szunnyadt. Mert ezek a kapcsolódások nem mások, mint: a Lét mélységével való találkozások…

egy másik ember tükrén keresztül.

Botos Orsolya