Minden más, csak duma. Csak terelés.

Van egy dolog, amivel sok időt és energiát spórolhatsz meg magadnak. Ez nem biztos, hogy tetszeni fog, hiszen általában a kemény igazság fájdalmas.

De az a helyzet, hogy a férfi, ha érdeklődik egy nő után, akkor elköteleződik.

Szinte azonnal.
Nincs mellébeszélés, nincs várakozó álláspont. Nincs kusza helyzet, bonyolult párkapcsolati státusz.
Számtalan olyan kapcsolatba mentem bele, ahol időt adtam a másiknak, hogy lezárja a régi ügyeket, hogy kitalálja “merre tartunk”. Belementem, időt adtam, különböző okok miatt.
Mert sérült volt, és azt mondta, hogy neki ez túl gyors.

Mert még nem zárta le a régi kapcsolatát, én pedig boldogan lestem a telefont, hogy ez mikor fog megtörténni.
Mert éppen olyan szakaszban volt az élete, hogy a munkájára kellett koncentrálnia, így nem ért rá velem foglalkozni.
Mert nem volt biztos az érzéseiben, és inkább utazgatni volt kedve…
Soroljam még?
Ismerős?

Elhiszem. Mindenkinek vannak ilyen történetei. És ez nem is baj. Remek leckék ezek, remek tévedések. Remek ráébredés a tényre: ha egy férfi akar egy nőt, akkor meg akarja hódítani.

Akkor mindegy, hogy mikor szakított, mennyit dolgozik, hová utazik.
Meg fogja oldani. Jönni fog, telefonálni, üzeneteket küldeni.
Ha akar téged. Ha igazán akarja, hogy együtt legyetek.

Az ösztön ugyanis hozzád fogja hajtani, és ebből nem enged. Nem keres kifogásokat.
Minden más csak duma. Mellébeszélés.
Ha kellesz neki, ha meg akar ismerni, arról te is tudni fogsz, nem kell elméleteket gyártanod, nem kell agyalnod heteket azon, hogy vajon, most mit akart ezzel vagy azzal az üzenettel.
Bókolni fog.

Kedves lesz.
Találkozni akar, lehetőleg minél többször.
Tudtodra akarja adni, hogy tetszel neki, és nem akar játszani.
Nem akar kétségek közt hagyni.
Tervei vannak.
Veled.
És azt szeretné, hogy erről te is tudj. Hogy az élete részévé válj.
Az életünk talán különbözik, de egy dologban egyetértünk: rossz emberrel maradni időpazarlás. Kétségek közt élni időpazarlás.
Legyél olyannal együtt, aki tudja, hogy mit akar tőled.”

Hidasi Judit

Megerősítés: Hatvanévesen már nem bírod a kötöttséget.

Nem bírod a túl szűk melltartót, az erőltetett vacsorákat a sógornővel, aki ellenőrzi a port a sarkokban, a magassarkút a macskaköveken és a körülményes mosolyokat.

Hatvan évesen már nem akarsz bizonygatni. Az vagy, aki vagy, azok a dolgok, amelyeket megtettél, és azok, amiket még meg akarsz tenni. Ha másoknak tetszik rendben van. Egyèbkènt teljesen ugyanaz.

Hatvan évesen teljesen mindegy, hogy van-e gyereke vagy sem.
Úgyis anya leszel: az anyádé, az apádé, egy magára hagyott nagynénédé, a kutyádé vagy egy kóbor macskáé, akit az utcán szedtél fel. És ha mindez nincs, akkor önmagad anyja leszel. Mert az évek során megtanultad vigyázni egy testre, amit végre megszeretsz, és csak mások szemében válik egyre
tökéletlenebbé.

Kit érdekel, ha a gardrób fele rossz méretű.
Az a fontos, hogy felkeléskor ne recsegjen túl sokat a hátad, hogy ha megérinted a melleidet, ne érezd a csomókat, és végre másoknak okozzon gondot a menstruáció.

Hatvan évesen szabadságot akarsz. Szabad nemet mondani, szabad egész vasárnap pizsamában maradni, szabadon érezni magad szépnek és nem mások számára. Szabadon egyedül jársz: akik szeretnek téged, lépést tartanak veled, màsokkal nem törődsz.

Szabadon énekelhetsz hangosan az autódban mèg akkor is, ha az emberek csùnyàn néznek rád a közlekedési lámpánál.
Olyan álmaid lesznek, mint húsz évesen. És most, amikor fele életed nagy falatokban és sietségben megetted, megtalàlod a vágyat, hogy lassan megkóstold a napok összes cukrát és sóját, ami előtted áll.

Megerősítés: VALÓDI ÉS ÁLBARÁTSÁGOK!

Vannak emberek, akik úgy jelennek meg az életünkben, mintha biztos pontok lennének.
Szép szavakkal, nagy gesztusokkal, meleg ígéretekkel.
Azt mondják: „Rám mindig számíthatsz.”
Azt mondják: „Bármi van, csak szólj.”

De aztán jön egy pillanat, amikor tényleg szükség lenne rájuk.
Nem nagy dolgokra. Talán csak egy fél óra figyelemre. Egy válaszra. Egy vállra, aminek neki lehetne dőlni.
És akkor kiderül: az ígéretek könnyebbek voltak a levegőnél.
Egy részük el sem indult felénk. A másik meg útközben tűnt el.

Ez fájdalmas tapasztalás. Nem dühöt szül, inkább egy halk felismerést:
hogy nem mindenki tud úgy szeretni, ahogy nekünk szükségünk lenne rá.
Nem mindenki tud maradni, ha mi épp zuhanni kezdünk.

De talán ez is része a tisztulásnak.
Ahogy peregnek le rólunk a hamis kapcsolódások, úgy válik láthatóvá az, ami valódi.
Nem feltétlen az, aki sokat beszél — hanem az, aki ott van. Csendben, de jelen.

És ahogy telik az idő, az ember megtanulja megbecsülni a keveset, ha az igaz.
És elengedni a sokat, ha az csak látszat volt.

Mert a valódi kapcsolatok nem ígéretekben élnek.
Hanem abban, hogy valaki megérkezik — akkor is, amikor senki más nem ér rá.”

~Bajsz Viktória~

A Hónap mottója: Hűségesnek lenni annyi, hogy akkor is gondolok rád, mikor távol vagy, ha megjössz, örülök neked, és nem kérdem, merre jártál. Ha elmész, szomorú vagyok, szomorú, mintha örökre mennél el. Bánatos vagyok, mikor te bánatos vagy, örülök, mikor örülsz, és megpróbállak mindig jókedvre deríteni. És soha, soha nem hagylak el!