Később elveszíted az érdeklődésedet.

Később a nappal éjszakává fog változni.

Később az emberek felnőnek.
Később az emberek megöregszenek.
Később az élet elmúlik.
Később megbánod, hogy nem tettél meg valamit…amikor megvolt rá az esélyed.

Az élet egy röpke tánc, az előttünk kibontakozó pillanatok finom egyensúlya, soha többé nem térünk vissza egészen ugyanúgy.
A megbánás olyan keserű tabletta, amit le kell nyelni, egy olyan súly, amely az elszalasztott esélyekből, és a kimondatlan szavakból összekovácsolódva nyomja teherként a lelket.
Szóval ne hagyjunk semmit későbbre. Ragadd meg a pillanatokat, ahogy jönnek, kitárt szívvel és kitárt karokkal, hogy el tudd fogadni az előtted álló lehetőségeket. Mert végül nem azokat bánjuk meg, amiket megtettünk, hanem azokat, amiket nem tettünk meg, a kimondatlan szavakat, a beteljesületlen álmokat.”

Mielőtt kihűl a kávé.

Toshikazu Kawaguchi

Mai Mantra: Bármerre akarsz is lépni, tudnod kell, hogy az első lépést mindig önmagadban kell megtenni.

Mit gondolsz, miért van az, hogy elolvasol sok szép gondolatot, eltervezel dolgokat, mégsem a szerint élsz?
Miért alakulnak másképp a dolgok, mint ahogy szeretnéd?
Miért nem válnak erővé benned a reményeid és szándékaid?

Mert mindezek nem hatják át egész lényedet.
Belül szendereg a Varázslód.
Sőt, gyakran alszik is, ezért aztán nem sikerül a mutatvány.

Pedig a tapasztalatok megtaníthatnának arra, hogy hegedűművész csak úgy lehetsz, ha megtanulsz gyönyörűen hegedülni, és úszóbajnok is úgy válhat belőled, ha megtanulod – sok küzdelem és lemondás árán – legyőzni magad, és a reményedet sikerré alakítani.

Mi, mai emberek ritkán tudunk megvalósítani valamit.
Bármiről lehet szó: jó párkapcsolatról, hivatásbeli sikerről, pénzkeresetről vagy a Himalája megmászásáról.

Először minden belül történik meg. Nem amikor vágysz rá – az még könnyen megy.
Hanem akkor, amikor átlátod: mit kell tenned érte, és megtalálod magadban azt a kérlelhetetlen Varázslót, aki meg is teszi.
Bármilyen nehéz, bármennyi kudarccal jár, és bármennyi időbe kerül.

Minden hit alapja az, ha hiszel magadban.
Nem a célodban, nem az eszményeidben, nem az elképzelt jövendődben – hanem önmagadban. Vigyázz, ez nem önhittség!
Sőt, épp az ellenkezője.

Az önhitt: erőszakos, beképzelt, görcsös, hiú, állandóan hangoztatja a saját magasrendűségét.
Folyton pumpálja magát, és sajnos másokat is.
Mindenkit föl akar tölteni hittel, erővel, mert azt hiszi, hogy önbizalmat kívülről is lehet adni.
Úgy véli, az ember olyan, mint egy luftballon: felfújható.
Téved.

Aki igazán hisz önmagában: szerény. Nincs szüksége semmiféle külső megerősítésre.
Inkább bírálja magát, semhogy dicsőítené.
Miért?
Mert tudja, hogy hiába jó – de nem egészen jó.
Lehetne sokkal jobb is.
Önbizalmat csak magadnak tudsz adni. Azt mondom: lépj ma, holnap és holnapután!
Kezdd el, magadban… s aztán szaladhatsz, és később repülhetsz is. ”

M.P.