Nincs ezen a földön tökéletes ember
Mindenki más, ettől színes ez a világ
Ha akarunk, bárkiben találhatunk hibát.

Néha ölni képesek a kimondott szavak
Pusztulást hoz magával a gyűlölet és harag
Ne ítéljünk, ne törjünk pálcát más felett
Ne ejtsünk egymáson soha többé sebet.

Aki nemcsak a szemével, a szívével is lát
Abban van egy igazi érték: az elfogadás
Ha örömöt okoz, hogy gúnyt űzünk másból
Vajon mi marad majd ebből a világból.
Gyöngyi Bukovics

„Tudom, hogy szeret, csak néha elmegy máshoz.”
A mondat, amit férfiak magukban mormolnak.

Halkan.
A kanapén ülve.
Vagy a kocsiban a parkolóban.
Vagy épp a zuhany alatt, miközben próbálják lemosni magukról az újabb megalázást.
A haveroknak persze nem mondják.
A családnak végképp nem.

A férfiak nem panaszkodnak. A férfiak bírják.
Ugye?
Pedig látják, hallják, érzik.
A nőjük más lett.

Másképp néz rájuk, vagy épp át sem néz.
Eltűnt a vágy a szeméből, és helyette van valami más.
Hideg. Érdektelen.
Vagy épp kegyesen lekezelő.
És amikor lebukik a nő,
akkor jönnek a magyarázatok.
„Csak egyszer történt.”
„Nem jelentett semmit.”
„Te is távol voltál mostanában.”
„Tudod, milyen nehéz időszakot élek.”
És te, férfiként ott állsz.
A hűségeddel.
A munkáddal.

A próbálkozásaiddal.
A lojalitásoddal, amit manapság már el is felejtettek értékelni.
És hazudsz magadnak:
„Szeret ő, csak kicsit eltévedt.”
„A szex nem számít.”
„Legalább hazajön.”
Aztán legbelül rájössz:
Nem a testével csalt meg igazán.
Hanem azzal, hogy máshol volt őszinte.
Máshol nevetett szívből.
Másnak írta, hogy „hiányzol.”

Másnak öltözött.
És neked már csak az árnyék maradt.
És persze: „Mióta együtt vagytok…”
Meg: „Ott a gyerek.”
Meg: „Hagyd már, minden nő ilyen kicsit.”
Meg: „Neked ott a focid, neki meg a kis kalandja.”
És a haverok röhögnek, mintha ez rendben volna.
Csak te nem nevetsz.

És tudod, nem a nő a hibás, ha nem szeret.
Az emberek változnak.
De ha hazudik, az más.

És ha te elhiszed, és benne maradsz – az már a te döntésed.
A férfiaknak is van szívük.
És joguk van ahhoz, hogy azt ne nyomják le éveken át egy kapcsolati komposztgödör mélyére.
Mert aki tényleg szeret,
az nem csak visszajön,
hanem soha nem megy el.

És ha van egy fiad,
ne csodálkozz, ha felnőve azt mondja:
„Apa is így csinálta. Tűrt. Megbocsátott. Hazudott magának. Én is bírom.”
És te már nem tudsz mást mondani, csak ennyit:
„Ne tedd. A szeretet nem ilyen. Én már tudom.”
Mihaleczki Mária