Az el nem mondott érzések súlya – miért terhelnek bennünket mégis a csendek?
(A jelenlét tükrében – Párkapcsolatok mélyrétegű megközelítésben)

Az érzések, amelyeket nem mondunk ki, nem tűnnek el – sőt, egyre nehezebbé válnak bennünk.
A csend, ami közöttünk marad, nem üres tér, hanem súlyos jelenlét.

Mintha minden kimondatlan szó egy láthatatlan köve lenne, amit magunkkal hordozunk.
Ez a teher nemcsak minket fáraszt, hanem a kapcsolatot is: eltávolít, gátol, elzár.
Mert a kimondatlan érzések nem veszik ki magukat a valóságból – ők rejtőznek, várakoznak, lázadnak.
De a valódi jelenlét, ami nem fél a sebezhetőségtől, képes ezeket a köveket is elmozdítani.

Nem az a cél, hogy mindent azonnal megosszunk, hanem hogy legyen hely a megértésnek és elfogadásnak,ahol az el nem mondott is kaphat teret és figyelmet.

A csend, ami szétválaszt, fel is kötheti a sebeket – ha van, aki hallgat és megért.
Így lesz a kimondatlan egy híd, nem fal.
Ipacs Andrea – asztrológus, kapcsolati elemző

Megerősítő áldás:

Az, hogy „dolgozok magamon”, nem azt jelenti, hogy könyveket olvasok, meditálgatok és előadásokra járok.
Azt jelenti, hogy mindent megteszek azért, hogy minden, de minden negatív és téves hitrendszeremtől megszabaduljak, hogy saját magamban tisztítok, hogy rendbe teszem a saját tudatalattimat, hogy beleállok önmagamba és élem, aki vagyok, teljes mértékben, a fizikai síkon is.
Nem panaszkodom, nem sírdogálok egy bizonyos határon túl, hanem kérek segítséget és teszek önmagamért. Ha már tudom azt, hogy az életem milyensége tőlem függ és a teremtéseim tőlem erednek, nem külső erőktől függök, hanem saját hitrendszereim tükre a világom; akkor nem kívül keresem a megoldást, nem mutogatok sem másokra, sem bolygóállásokra – hanem saját magam idézem elő azt.

Ha jó dolgokat akarok az életemben rossz dolgok helyett, akkor az első lépés, hogy nyitottá váljak arra a gondolatra, hogy már eddig is a saját teremtéseimmel találkoztam, minden általam tudott megtörténni, mert engem tükrözött és ezen TUDOK változtatni!
– Zentai Anna

Megerősítés: Ne szórakozz az 50 felettiekkel. Komolyan.

Ők nem csak egy generáció – ők egy teljesen más túlélési faj.
Kemények, mint az egyhetes kenyér.

Gyorsak, mint a nagyi papucsa, ami hőkereső rakétaként repül feléd.

Ötévesen már megmondták anyjuk hangjából, hogy milyen a hangulata, csak egy fedő csattanása alapján.
Hét évesen már kulcs volt a nyakukban zsinóron, és ennyi utasítás:
„Az ebéd a hűtőben. Melegítsd meg – de oda ne égesd!”
Kilenc évesen már tudtak levest főzni recept nélkül.

Tíz évesen csöpögő csapot javítottak, és futva menekültek a szomszéd kutyája elől egy vödörrel a fejükön.
Kint nőttek fel.
Telefon nélkül.
Wi-Fi helyett volt: mászóka → patak → naplementére haza, térden egy komplett haditérkép.
És túlélték.

A lehorzsolt térdet nyállal és útifűvel gyógyították.
Ha fájt? Ezt hallották:
„Leesett? Nem? Akkor semmi bajod.”
Cukros kenyeret ettek.
A vizet a kerti slagból itták – olyan bélflórájuk lett, amit egy mai probiotikum is megirigyelne.
Allergia? Ha volt is, senki nem beszélt róla.

Tudnak 15 féle módot, hogyan szedjék ki a fű-, tinta-, olaj- és vérfoltokat – mert tisztán kellett hazamenni.

És ez még csak a kezdet. Ők átélték:
– a tranzisztoros rádiókat
– a fekete-fehér tévéket
– a bakelitlemezeket
– az orsós magnót és kazettát
– a CD-ket és a discmaneket

És most? Több ezer zenét hordanak a zsebükben…
de titkon hiányzik nekik a ceruzával visszatekert kazetta hangja.
Mikor megkapták az első jogsijukat, átszelték az egész országot egy leharcolt Ladában.
GPS nélkül. Klíma nélkül. Szállásfoglalás nélkül.

Csak egy térkép, pár tojásos szendvics és egy mosoly.
És megcsinálták – ösztönből. És hitből.
Ők az utolsó generáció, akik emlékeznek az életre az internet előtt.
Mikor a „lemerült az akksi” még nem létezett, csak a fáradt elemek.

Ők emlékeznek a tárcsás telefonokra, a kézzel írt receptekre, és a szülinapokra, amit nem egy app jelzett.
Ha elfelejtették? Egyszerűen nem mentek el.
Ők azok, akik:

– bármit megjavítanak egy szigetelőszalaggal, egy gyorskötözővel. Vagy gemkapoccsal!
Szóval ne szórakozz velük. Inkább tanulj tőlük. Ők még tudják, hogyan kell túlélni mindent!
Forrás Internet