Az érzés….

Bárki, aki elindít egy érzést benned, valójában csodát hoz az életedbe…

Ez, ami köztünk van, nem kezdődött el akkor, amikor először rám néztél. Nem is akkor, amikor először megérintettél. Ez valami sokkal régebbi. Mintha már ezer éve vártunk volna erre az újratalálkozásra. Mintha a lelkünk megegyezett volna valahol, valamikor: „Majd újra megtalállak, bárhol is légy.”
Ez nem szerelem a hétköznapi értelemben.

Ez egy energetikai ölelés, egy visszhang, ami válaszol, még mielőtt kérdeznék.
Egy rezgés, amit csak te indíthatsz el bennem.

Egy összehangoltság, amit nem lehet tanulni, csak felidézni.
Mintha az én atomjaim táncolni hívnák a tieidet – és ők mindig válaszolnának.

A csók misztériuma, hogy a szánk ilyenkor nem beszél, de némán összeforr…. Nyelvünkkel és az érzékeny idegekkel befont ajkunkkal többet lehet üzenni, mint szavakkal… És amikor két test összeforr, nemcsak „testileg érintkezik”, hanem két lélek is egymásba rezeg, s a találkozás extázisában azt kérdjük egymástól: hol voltál eddig?
Nem tudom, mit mond a világ erről, vagy hogy van-e neve ennek az érzésnek. Nem akarom megfejteni. Csak élni. Lélegezni benned. Megérkezni beléd.

Talán ennyi elég is. Talán ez az, amit mindig is tudni akartunk: hogy létezik az a valaki, akinek az atomjaiba bele vagyunk írva. És ha egyszer rátalálunk… már soha többé nem lehetünk ugyanazok.”
forrás: Internet

Megerősítő áldás: Szeretet nincs szerelem nélkül.
És erotika nélkül nincsen szerelem. Még akkor sem, ha a szerelmesek megöregszenek, a nő már nem kívánja, és a férfi impotens.

A fizikai vonzalom nem múlik el, amíg az ember él, legfeljebb lelki érzéssé szelídül.
Amikor a virágzás elmúlik, természetesen a vágy minősége is megváltozik.
Az öregkor erotikájáról keveset beszélnek, pedig van. Él mint gyengédség, mint melegség, mint „már vénülő kezemmel fogom meg a kezedet”.

Hozzáérni a kedvesünk ismerős, fehér hátához, rátenni kezemet a kezére más, mint az ölelés.
Nemesebb, finomabb.

Betakarlak, hogy ne fázz!”
És: „Köszönöm, hogy betakartál.”
Ez a „Jó melletted lenni!” – sőt, a „Csakis melletted jó lenni!” semmihez sem hasonlítható boldogsága.
És a „Ki tudja, meddig lehetek még melletted” szomorúsága.

A fiatal találkozás erotikája heves és forró.
A búcsúzásé fájdalmasan boldog.

Az első látásra született szerelem éppolyan csodálatos lehet, mint az utoljára látás megrendítő szépsége.
Az elsőben ott van a sóvárgó várakozás.
A másodikban az elengedés.
(Müller Péter: