2025.07.09.

Heti Angyali áldás, július hava indul: Érdemes várni rá! Megtalálod a lelki társadat!

 

Szerelmi életedben isteni időzítés működik.

A lelki társaddal való kapcsolat türelmet igényel, mivel sok tényező működik közre.

 

Lelki társad szabad akarattal hozott döntéseit sem te, sem pedig az angyalok nem irányíthatják, amint azt sem, hogy mennyire álltok készen az igaz szerelemre.

 

Ez a lap arra emlékeztet, hogy érdemes várnod erre a kapcsolatra.
Az isteni időzítés egyetemes törvény, amely mindig működik. Ez minden dolog áramlása. Ha megpróbáljuk másokra erőltetni emberi akaratunkat, és kikényszeríteni a történéseket, akkor nem leszünk összhangban a természettel, és akadályokkal szembesülünk. Hasonlóképpen, ha azon idegeskedünk, hogy: „mikor találkozom már a lelki társammal?”, akkor az aggodalom energiáját bocsátjuk ki az univerzumba.

 

A szerelem angyalai meghallották és megválaszolták a lelki társadért mondott imáidat, és a színfalak mögött azon dolgoznak, hogy elhozzák neked. A te feladatod az, hogy hallgass az intuíciódra, és kövesd még akkor is, ha úgy tűnik, hogy semmi köze a vágyadhoz. Intuíciód olyan, mint egy vakvezető kutya, aki végigvezet a meghallgatásra talált imák ösvényén. Kövesd a megérzéseidet, és bízz a kapcsolat időzítésében!

 

Fejezd ki a szeretetedet!

Menj, és cselekedj a szerelem nevében!

Ez a lap arra buzdít, hogy ragadd magadhoz a kezdeményezést a szerelmi életedben. Ez jelentheti azt, hogy felveszed a kapcsolatot valakivel, akihez vonzódsz, és randevúra hívod. Azt is jelentheti, hogy virágot, SMS-t vagy ajándékokat küldesz a kedvesednek.

 

A szerelem kifejezésekor ezek az érzések átzúdulnak rajtad. Romantikus megnyilatkozásaid valójában számodra jelentik a legnagyobb ajándékot, mivel még jobban élvezed, ahogyan ezek hatására érzed magad. Minél több szeretetet adsz, annál több szeretetet élsz át.

 

Természetesen gondoskodj arról is, hogy nyitott légy az Istentől, az angyaloktól és más emberektől hozzád érkező szeretet befogadására is.

error: Content is protected !!