Nem csak elmotyogni egy „köszit”, mint egy elvárt udvariasságot.
Hanem megállni. Ránézni az életedre – és azt mondani: Ez is ajándék. Akkor is, ha nem csillog.
Egyre többször jön velünk szembe, hogy:
A szív nem attól könnyű, hogy mindened megvan. Hanem attól, hogy tudsz köszönetet mondani azért, amid van.”
Ezt sokáig nem értettem.
Túl fiatal voltam. Túl türelmetlen. Túl éhes.
Tele voltam vágyakkal – meg azzal a folyamatos hiányérzettel, amit a világ belénk nevel.
Aztán teltek az évek. Jöttek a törések. Veszteségek és Kegyelmi pillanatok.
És lassan elkezdtem látni:
A hála nem egy szokás, hanem egy nézőpont.
Nem attól leszel hálás, hogy minden klappol – hanem attól, hogy meglátod a napfényt akkor is, ha épp fátyolos az ég.
Aki nem gyakorolja a hálát, az egy idő után tompán kezd látni.
Nem veszi észre a szépet, mert a figyelme mindig a hiányon van.
Nem hallja meg a csend üzeneteit. Nem érzi meg a jelen ajándékát.
És közben észrevétlenül megszokja, hogy mindig valami nem elég.
De mi lenne, ha megállnál egy pillanatra?
És csak annyit mondanál a belsődnek, az életednek, a testednek:
„Köszönöm, hogy még mindig itt vagy.”
Nem, ez nem a lemondás és nem is a beletörődés.
A hála nem azt jelenti, hogy nincs vágy benned a változásra.
Csak annyit, hogy mielőtt rohansz tovább, meghajolsz az előtt, ami már itt van.
Mert a hála az, ami megpuhítja a szívet.
Ami nem engedi, hogy megkeményedj a sérelmeid köré.
Ami átalakítja a sebet tanítássá, a veszteséget bölcsességgé.
És amíg a szíved puha – jöhet bármi. Egy új álom. Egy új élethelyzet. Egy új szerelem. Egy új Te.
Szóval…
ne várj a tökéletes pillanatra.
Ne várd meg, míg minden összeáll.
Mert lehet, hogy ez itt most – így, ahogy van – már elég egy halk, őszinte szóra:
„Köszönöm.”
~ Lia –
Zen-It Flow
Megerősítés: Figyelem!
Folyamatosan beszélgetsz az angyalaiddal, s a tőlük kapott ismeretek valóban igazak. Bízz bennük!
Ezzel a kártyával az angyalok elismerésüket fejezik ki figyelmed iránt. Gondolataidon, érzéseiden, álmaidon, látomásaidon, belső hangodon, és felismeréseiden keresztül visszatérő üzeneteket kapsz. Figyelsz-e ezekre az üzenetekre? Megbízol e bennük? Követed e őket?
Ha arra érzel késztetést, hogy felhívj valakit, elmenj valahová, vagy hogy elolvass egy könyvet, feltétlenül kövesd ezeket az útmutatásokat. Az angyalok arra kérnek, hogy add át nekik az isteni útmutatással kapcsolatos kételyeidet. Tudd, hogy tényleg a mennyel beszélgetsz, és élvezd a társalgást.
·
„Mindent megteszel másokért… De mikor hallottad utoljára a saját belső hangod?”… Továbbiak
Most már én jövök – elvonulás, ahol újra önmagaddá lehetsz
bhavana.hu
Most már én jövök – elvonulás, ahol újra önmagaddá lehetsz
Bátran kilépni a szerepekből, megérkezni önmagadhoz, és csak lenni. Egy hétvége megfelelés nélkül – tapasztaláson és jelenléten keresztül.