Mindenkinek fáj valami, figyelj jobban, legyél kedves…

Nem alszik két éve a gyerek miatt, veszteség érte, nem tudja befizetni a csekkjeit, egy kolléga megkeseríti az életét… Bárki lehet az, aki épp melletted áll.

Aznap, amikor édesanyám meghalt át kellett mennem a pékségbe, hogy kenyeret vegyek. Közben végig azt járt az eszemben, hogy ez tiszta őrület … Mit csinálok én?! Az anyám halála napján buktát veszek a gyereknek? De, az élet megy tovább, enni kell. Menni kell.

Másnap időpontom volt a fogorvosomhoz, aki tudta, hogy anya kórházban van, kedvesen rákérdezett, én pedig összeomlottam ott, a fogorvosi székben. Perceken keresztül zokogtam ő pedig átölelt és vigasztalt. Soha nem fogom neki elfelejteni a kedvességét, hogy nem maradt kívülálló egy olyan helyzetben, amikor mindenkinek támogatásra van szüksége.

Szívem szerint egy pólót viseltem volna egy felirattal: Elvesztettem az édesanyám, kérlek ne legyetek velem idegesek, bunkók és frusztráltak. Köszönöm.

Hisz’ alig tartom magam, alig élem túl a napot, és rendszeresen járok ki a mosdóba zokogni.

De természetesen nem viselhetek ilyen pólót. Mint ahogy mások sem. Ha viszont lenne/ lett volna ilyen pólóm, akkor valószínűleg az emberek lágyabban beszéltek volna velem, nem lökdöstek volna a Tesco-ban, türelmesebben elmagyarázáták volna a telefonos cégnél, hogy már nem lehet ott befizetni a számlát, és igen, az a bizonyos olvasó sem kommentelt volna (lehet) az egyik cikkemhez, hogy anyám biztos nem nevelt meg engem, ezért ekkora a pofám. Nagyon fájt. Pedig, az a helyzet, hogy édesanyám nagyon is sokat adott a jómodorra. Sajnos az oktatásom már véget ért.

Tudnod kell, hogy minden egyes ember, aki mellett ma elmentél az utcán, a buszon, a metróban, éppen harcol valamiért, vagy valamivel. Igyekszik megtalálni a belső békéjét, igyekszik nyugodt maradni egy olyan világban, ahol egyáltlalán nem könnyű boldogulni, ahol időnként az is probléma, hogy a gyerekeinket tisztességgel ellássuk.

Talán nem gyászolnak, de bizonyára vannak, akiknek nagyon, NAGYON nehéz periódushoz érkezett az életük.

Mert elveszítettek egy családtagot, egy szerettük megbetegedett, egy döntés következtében veszélybe került az egzisztenciájuk, depressziós a gyerekük, a szülője halálának évfordulója van, szakított valakivel, aki fontos volt neki, vagy épp most tudta meg, hogy beteg.

Éz es csak néhány a lehetséges gondok és problémák közül.

Ők sem viselnek pólót a gondjaikkal, nem írják a homlokukra, hogy baj van. De ha jól figyelsz TALÁN te is meglátod. Nem tudhatod, hogy ki, éppen min megy keresztül. Légy kedves. Kérlek.

Sokan küzdünk a démonjainkkal. Nem bántásra, és agresszióra van szükségünk, hanem jó szóra.

Gondolj erre, ahogy elmész mellettünk…’

Megerősítés: Égi birodalom tükrében.

Vasárnap az égi birodalmak tükrében egy ősi kapuhoz érkezünk.
Az Idő Urának vándorbotja megremeg a Tavaszpont küszöbén. A Szaturnusz – a belső mester – elérkezett a Halak végső fokára, a zodiákus kör végére.
Ez nem pusztán egy égi koordináta: ez a beavatás helye. Egy régi világ alkonya és az újjászületés kapuja.

Az újjászületés nem látványos tűzijáték, hanem csendes, izzó parázslás a lélek legmélyebb szféráiban. Az, aki valóban meg akar újulni, annak előbb le kell vetnie mindazt, ami már nem az övé.
És ez fájdalmas is lehet. Az ego retteg tőle.
A lélek viszont várta már e pillanatot.

A Halak utolsó foka: a befejezés pillanata.
Itt még egyszer visszanézünk, és az árnyékainkat, nem eltaszítjuk, hanem átöleljük. Mert csak az haladhat tovább, az emelkedhet magasabb szintre, aki már nem fél önmaga mélységeitől.

És akkor… lassan, hangtalanul, a Szaturnusz belép a Kos kapuján.
A Tűz első lángja fellobban.
Ez ugyan csak az első átlépés, idén még visszanéz, visszatér, hogy amit nem értettünk meg, azt újra tanítsa, amit nem fejeztünk be, azt megmutassa. Mert a Szaturnusz nem szereti a fél munkát.
A Kosban küzdelem is várhat ránk, igen. De elsősorban nem kint, hanem bent.
A lustasággal, az önsajnálattal, az áldozatszereppel. Mert a Szaturnusz kérlelhetetlen, és nem engedi tovább az időpazarló mintáinkat. Új rendet akar.
Ha jól akarunk lenni: menthetetlenül le kell tennünk azokat a mintákat, amelyek nem visznek előre és aktívan tenni azért, ami fontos, ami érték.
Felelősséget vállalni magunkért, a magasabb küldetésünkért.

Aki belép ezen a kapun, annak már nem lesz elég álmodozni. Cselekedni kell. Napról napra, kitartással, belső renddel, elhivatottsággal.
Eljött az ideje az új minőségnek.
Eljött az ideje a bennünk lévő igaz értékek kibontakoztatásának.

Áprilisban készítettünk Dévai Varga Istvánnal (Csillag jelen-LÉT) egy meditációt “Az illúziók ködén túl a Lélek felragyog” címmel, amely ezeket a jelenlegi folyamatokat támogatja. Finoman lefejti a múlt rétegeit, feloldja az illúziókat, és teret nyit ahhoz, hogy elindulhass az új minőség felé.

Ezt a meditációt most is lehet kérni – üzenetben vagy hozzászólásban jelezd, és küldöm a részleteket. Ajánlott hozzájárulás tartozik hozzá, de abban az esetben, ha most nem áll módodban, akkor részünkről felajánlás. Viszont szeretettel kérem, hogy csak azok kérjék, akik tényleg szeretnék meghallgatni.

Botos Orsolya