És harmadnapon feltámadott.
Húsvét igazi misztériuma ma teljesedik be, az élet győzedelmeskedik a halál felett, a lélek s szellem az anyag felett.
Életen belül és életeken túl is mindig van lehetőségünk újrakezdeni, újjászületni, magunk mögött hagyni a múlt fájdalmait és új alapokon felépíteni egy szebb és jobb jövőt.
Húsvét a hagyományok szerint Kos vagy Bika Nap időszakba esik, idén április 20 az első nap, amikor a Nap egész nap a Bikában tartózkodik.
S, a mai napon pontosodik be a Halak Vénusz és Bika Uránusz szextil a jegyek 25 fok 44 percén, amely energia segíthet a bennünk lévő szeretet program drasztikus változtatásában, nőknél a csábítói, feminin lélekrészük ébredhet, a férfiaknál pedig az, hogy milyen típusú nőt tartanak vonzónak.
Több szálú kapcsolódás ez, hiszen az Uránusz 2018 májusától halad végig a Vénusz uralta Bikában átalakítva, ébresztve a szeretet és szerelem képességünket, biztonság érzetünket, a szép érzékünket és a feminin energia, a nők elismerését.
Vénusz Uránusz szextil előtérbe helyezi az anyagi biztonság, jólét, bőség kérdését, azt kell észre vennünk, hogy az elmúlt évtizedekben a biztonságunkat maximálisan az anyagba helyeztük, a „minél több van valami kézzel foghatóból, annál jobb” elvét éltük, nem figyelve arra, hogy a bőségből nem egyformán részesednek az emberek, illetve, hogy a Vénuszt, mint szépséget, harmóniát, szeretetet nemcsak az anyagban, hanem lelki és szellemi síkon is tudnunk kell működtetni.
Az emberek minél inkább az anyagba helyezték a biztonságukat, minél inkább úgy érzik, ők megérdemlik azon az áron is, hogy mások nélkülöznek, illetve az örömöt és a szeretetet alapvetően a pénzzel és a vagyonnal azonosítják – annál erőteljesebb jeleket fognak kapni a változásra.
A csillagos égbolt mindenki számára tükröt tart, neked mi jelenti a biztonságot, esetlegesen milyen külső emberekre, intézményekre helyezted ki, hogy az ő feladatuk számodra biztosítani a biztos megélhetést, illetve mi jelenti az igaz értéket, milyen szeretet program rezeg benned.
A Vénusz Uránusz szextilben az is benne van, hogy gyorsan és váratlanul fellobban a szerelem, a vonzás lángja, kibillentve az embert a megszokott rutinból.
Az Uránusz egyvonalban áll az Algollal, amelyen nem egy gonosz csillag, hanem egy magas frekvencián működő női misztériumiskola, ahol a az alacsony frekvencián megélt feminin sérülések, női földi életek fajdalmai és bántásai gyógyulnak.
Az a tény, hogy a Vénusz nem egyedül kapcsolódik az Uránuszhoz, hanem a Szaturnusszal és a Felszálló Holdcsomóponttal együtt világosan jelzi, hogy az emelkedés útja egyértelműen a szereteten, a szerelmen, a valódi értékeken és a feminin energiák, a nők elismerésén keresztül vezet.
Az Uránusz idén nyáron már eljut a Pleaidokhoz, végig fog haladni az Istennő lakhelyének csillagain, amely ugyancsak a feminin energia magas frekvenciás megélését hordozza.
Áldott Húsvéti ünnepeket, éljük meg az igazi feltámadást, újjászületést.
Szivárványasztrológia
József Attila: Indiában, hol éjjel a vadak
Indiában, hol éjjel a vadak
zöld szeme cikkan át a dzsungelen, –
mikor dédapa is kicsi volt még,
élt egy nagy fejedelem.
Parancsot adott, büszkét, szigorút:
“Fogjon mindenki szerszámot! Oda,
hol a lombzenére táncot lejt a hold,
épüljön hétszáz ékes palota!”
Hétszáz ékes palota közé
kincstárat vasból rakatott
s a napot akarta ráveretni,
mint óriás, tüzes lakatot.
Hiába szörnyedt el a nép
s kérlelték vének és papok:
“Ami égi, ne hozd a földre!”
A kapu pántja kérte a napot.
Feszült létra a felhő szélihez.
Megbillent az; a létra leszakadt.
Fogtak sasokat könnyű szekérbe.
A hámot szétszedték dalos madarak.
S míg sürgött irtózva, serénykedett
a dolgos népek megdöbbent zöme,
kisült a vetés, kigyúlt a város;
kicsordult a nap lángos özöne.
Mint a zuhatag, hullt alá a tűz.
Állva száradt el a fejedelem.
S a hétszáz palota helyét elfoglalta
az őserdő egy hűvös éjjelen.