Ez a két nap: 2025. április 18-19.
Éppen benne vagyunk egy önfelismerési folyamatban Merkúr-Neptunusz együttállása által, amiből fel se tudunk eszmélni, amikor rögtön kíméletlenül őszintén szembe is kerülünk önmagunkkal.
Itt semmi nem marad rejtve, sem belül, sem kívül, mindenképpen érdemes belemélyülni és szembenézni önmagunkkal.
Merkúr-Neptunusz kos jegyében történő együttállását (2025. április 17.) követően Mars átlép az oroszlán jegyébe 2025. április 18-án 06:21-kor, ezzel felpörgeti a kos jegyét és az ott történteket. A Nap ekkor még a kos jegyében van, mert csak 2025. április 19-én 21:56-kor lép át a bikába, ami azt jelenti, hogy ugyan csak másfél napra, de uralmi cserébe kerül Mars és Nap egymással, ezáltal közös erővel dolgoznak az először a halak mélyéből fényre kilépő Neptunusz alá, aki éppen újra együtt áll Merkúrral, ami által ez az addig szépen csendesen zajló önfelismerési folyamat mondhatjuk úgy, hogy arcbacsap.
Két tüzes energia két tüzes jegyben, ráadásul egy alakuló kvadrát kapcsolatban egymással. Bármi, ami ebben a két napban jön, az abszolút visszacsatolása önmagadnak. Ebben a másfél napban egy teljesen tiszta képet kapunk önmagunkról és talán ekkor jövünk rá a Nap segítségével, hogy tényleg minden úgy alakul, úgy indulnak a dolgok (kos), ahogy mi irányítjuk, vagyis amennyire saját életünket uraljuk (oroszlán). Tehát minden eredmény elérése, minden történés csakis rajtunk múlik, a másik hibáztatásának, a felelősség másikra terelésének nincs helye, minden magunkról szól, minden belőlünk indul ki, minden eredmény elérésének saját magunk vagyunk a kovácsa.
Abszolút önfelismerés két napja, mely a jövőt tekintve is sorsfordítóan meghatározó lesz.
És ez kívül és belül is szembesít magunkkal, mert a Nap-Mars uralmi energia dolgozik közvetlenül Merkúr-Neptunusz alá, ezáltal közvetetten a még halakban sétáló Vénusz-Szaturnusz alá is, egyrészt Neptunusz miatt direktben, másrészt a Merkúr uralta Jupiteren keresztül. A belső felismerés a halakban kevésbé lesz impulzív, de mindenképpen nagyon tudatos. Hatalmas dolgok mozdulnak meg, mindenképpen érdemes résen lenni.
De a lényeg, ha beleállsz, megéled, szembesíted magad, vagyis elfogadod mindazt, amit felismersz, akkor megkapod az iránymutatást a szintlépéshez. A Nap mögött ugyanis a Felfelé Úszó Halak és a Kos feje csillagai ragyognak, amiben ott van a szintlépés (Halak) és ennek a szintlépésnek a tudatossága általi előretekintés (Kos feje). A Mars mögött pedig a Rák megnyíló ága vezérel, ami annak a felismerése, hogy az isteni velem van, ezért már nem körforgásban indulok útnak, hanem az egyenes úton, vagyis tudatában vagyok tetteimnek, ezért túl tudok majd jutni az alvilágon, nem kell visszapörögnöm az út elejére.
Vagyis valóban érdemes átgondolni ezeket a külső-belső folyamatokat, az életedet, mit és hogyan értelmezel, hogyan működsz, mert ha felismered a saját tetteid mögötti mozgató rugókat, azok valódiságát, akkor az égiek által súgott irányt is meghallod, ami már valóban a magasabb rezgésű, magasabb tudatoságú útra terel, ahol a feladatok is mások lesznek.
Tóth Gabriella Csillagtenger
Levél öregségemre:
Szóval, kedvesem, ha megöregszel, soha ne taníts senkinek, semmit. Még ha biztos is vagy benne, hogy igazad van, akkor sem. Emlékszel, hogy ez egyszer mennyire zavart téged is? Megfogadtad az idősebbek tanácsát?… Ugye, nem?
Ne próbálj segíteni, hacsak nem kérik. Ne erőltesd rá magad senkire. Ne próbáld megvédeni szeretteidet a világ minden szerencsétlenségétől. Csak szeresd őket.
Ne panaszkodj az egészségedre, a szomszédaidra, a kormányodra vagy a nyugdíjadra!
Ne várj gyermeki hálát. Ne feledd: nincsenek hálátlan gyerekek – vannak buta szülők, akik hálát várnak a gyerekeiktől.
Ne mondj olyan kifejezéseket, mint: ‘Én a te korodban vagyok… ”A legjobb éveket adtam neked .. ‘, ‘Idősebb vagyok, így jobban tudom… ‘ Ez elviselhetetlen!
Ha unokáid vannak, ne ragaszkodj ahhoz, hogy a neveden szólítsanak, hiszen a legszebb szó a “Mama”.
Ne pazarold az utolsó pénzed anti-aging kezelésekre. Ez olyan mosolyogtató…, hidd el, jobb, ha utazásra költöd a tartalékaid.
Vigyázz a párodra, még akkor is, ha ráncos, gyámoltalan és szeszélyes öregember lesz belőle. Ne felejtsd el, hogy ő is volt fiatal, erős és vidám. És talán ő az egyetlen, akinek most igazán szüksége van rád.
Ne próbálj mindenáron lépést tartani a korral: csak értsd meg az új technológiákat, tanulj folyamatosan valami újat…, és bár vicces kicsit, de csináld azt, amit akarsz. Amíg megteheted!
Ne hibáztasd magad semmiért. Bármi is történt az életeddel vagy a gyerekeid életével, te mindent megtettél, amit tudtál.
Őrizd meg a méltóságod bármilyen helyzetben! Tegyél meg minden tőled telhetőt kedvesem, ez nagyon fontos.
És ne feledd: ha még élsz, akkor valakinek szüksége van rád!
Casa Rosa
Megerősítés: Azt mondod, őrültség…
Nincs értelme. Mert rosszkor találkoztunk.
Túl korán, vagy túl későn. Mert a körülmények, a helyzet, a kötelességek, a feladatok, a lehetőségek, az elvárások, a hagyományok… És ezért őrültség. Nincs értelme… Pedig pontosan tudod, hogy csak ennek van értelme. Szeretni valakit őszintén, szívből. Csak ennek van értelme. Szeretni valakit “csak”. Ok nélkül, indok nélkül. Csak azért, mert van, mert létezik, mert megszületett. Érted, neked. Érezni őt. Látni őt. Igazán.
Állarcok nélkül.Minden más őrültség. Megfelelni elvárásoknak, kötelességeknek, feladatoknak. És közben nem élni, nem szeretni. Ez az őrültség. Hiába próbálsz felhozni ellene millió érvet, és egy másik mellett szintén milliót. Hiába próbálsz mást keresni, sehol nincsenek hozzá képest. Mert ez az, aminek valójában semmi értelme.
Ez az igazi őrültség. Érveket és ellenérveket gyártani. És megfelelni elvárásoknak, másoknak. Csak az igaz szeretetnek, szerelemnek van értelme. Minden más őrültség. Az ellenérvek, a megfelelések, az elvárások, a kibúvók. Ha szeretsz és szeretnek, őszintén, igazán, szívből, akkor minden és mindenki a helyére kerül. Nincs korán és nincs későn. Isteni időzítés van. Nincs feladat, kötelesség, elvárás. Nincs semmi. Csak egy van. A Szeretet.
A tiéd és az enyém. A miénk.
Csitáry-Hock Tamás