Megerősítés: Vannak pillanatok az életünkben, amikor érezzük, hogy valami a végéhez ért.

Lezárul egy korszak, egy régi szerep, egy belső működésmód, amely már nem szolgál bennünket.

Miközben a láthatatlan világ mélyén már egy ideje érlelődik, formálódik valami új, a lelkünk mélyén megállíthatatlanul készül megszületni, türelmesen, csendben várakozva arra, hogy helyet adjunk neki.

Mert, ahogy elengedjük a múlt rétegeit, úgy nyílik meg a tér egy új, tisztább létezés felé.
Elérkezett az ideje annak, amikor már nem lehet tovább kapaszkodni abba, ami elmúlt, legyen az egy régi szerep, egy elavult hitrendszer, egy körbe-körbe járó történet…

Amikor el szükséges oldani mindazt, ami visszatart… Elengedni a múlt árnyait, feloldani a karmikus mintázat szövetét, kilépni az illúziók fátylai mögül. Letenni a súlyt, amit nem nekünk kell tovább vinni.
Az elengedés nem veszteség, hanem kapu a szabadsághoz.

Egy belső átalakulás természetes folyamata, ahol a régiből lassan elhalványodik minden, ami nem igaz, hogy helyet adjon annak, ami öröktől fogva bennünk él.

Ami már régóta kopogtat a szívünk ajtaján…és most jött el az ideje, hogy megnyissuk magunkat neki.
Dévai Varga Istvánnal (Csillag jelen-LÉT) készítettünk egy meditációt “Az illúziók ködén túl a Lélek felragyog” címmel, amely ezeket a jelenlegi folyamatokat támogatja. Finoman lefejti a múlt rétegeit, feloldja az illúziókat, és teret nyit ahhoz, hogy elindulhass az új minőség felé.

Ez a meditáció egy szent kapu. Egy átjáró, amelyen átlépve megkezdődik a belső átalakulás.
Nem siettet, nem kényszerít, csupán finoman hív.
Arra hív, hogy levessük a régi szerepeink magunkról, és meghalljuk, amit a lelkünk már régóta suttog:
“Ennél több vagy. Emlékezz.
Engedj teret annak, ami általad meg akar születni.
Botos Orsolya

Menj hozzá ahhoz a férfihoz, aki a legjobb apa lesz a gyermekeid számára.
Mert van egy igazság, amit senki sem mond el neked:

A pillangók elmúlnak. A szenvedély megfakul. A jóképűség? Semmit sem ér hajnali háromkor, amikor a baba üvölt, és úgy érzed, darabjaidra hullik a tested.
A bankszámlája nem fogja tisztába tenni a gyereket. A mézesmázos szavai nem fogják felmelegíteni a cumisüveget.
És az a férfi, aki azt hitte, hogy elég pénzt keresni, úgy fog rád nézni, mint egy idegenre, miközben te az összeomlás szélén állsz a kimerültségtől.

Menj hozzá ahhoz a férfihoz, aki nem csak „segíteni akar” – hanem aki úgy gondolja, ez az ő átkozott feladata is.
Aki nem számolja, ki mit csinált, mert tudja, hogy ugyanabban a háborúban vagytok.
Aki érti, hogy az apaság nem „gyerekvigyázás”.
Hanem odalépni. Minden. Egyes. Nap.

Ne azokba szeress bele, akik csak a külvilágnak játszanak, de eltűnnek, amikor tenni kéne is valamit.
Szeress bele abba, aki veled együtt harcol, amikor már senki sem lát, a ház romokban, és úgy érzed, szétesik az egész világ.
Mert a szeretet nem a virágcsokrokban és a romantikus vacsorákban mutatkozik meg – hanem a lövészárkokban.
Akkor, amikor a fáradt, megtört testedre néz, és még mindig a királynőjét látja benned.

Akkor, amikor magától átveszi a terheket, anélkül, hogy könyörögnöd kellene.
Akkor, amikor marad, harcol, és úgy védi a családját, mintha az élete múlna rajta.
Menj hozzá ahhoz a férfihoz, aki együtt cipeli veled a terhet… ne ahhoz, aki maga lesz a teher.

Mert egyszer eljön a nap, amikor már túl fáradt leszel ahhoz, hogy egyedül vidd tovább – és akkor vagy hálát adsz magadnak, hogy őt választottad… vagy átkozod magad, amiért figyelmen kívül hagytad a figyelmeztető jeleket.
Válassz bölcsen. A tündérmesék a gyerekeknek valók. Neked egy társra van szükséged az életben.