Az okos emberek mindig fárasztottak, kimerítettek. Társaságukban mindig úgy éreztem magam, mint valamilyen rosszhiszemű vizsgán.

Örökké figyelnem kellett, mert ők is figyeltek engem, összehúzott szempillák alól, mint vadász a vadat, vajon helyesen felelek- e okos megjegyzéseikre, elég okos vagyok- e ahhoz, hogy ők, az okosak, szóba álljanak velem?

Nem, az okosak mindig fárasztottak. S nem is tudtam meg tőlük soha, semmi lényegeset. Többnyire csak azt magyarázták meg, miért nem jó valami: az élet, egy ember műve, a tavasz vagy az ősz? De azt, hogy az élet jó is, a halál természetes, az ember nem egészen reménytelen, nem mondták soha: mert okosak voltak. Az okosság nem bölcsesség. Az okosság kézség, idegrendszerbeli és értelmi fürgeség. A bölcsesség az igazság, a megnyugvás, az elnézés, a tárgyilagosság és a beleegyezés.

Az okos emberek soha nem bölcsek, túl izgatottak ehhez, mintegy állandóan megrészegednek okosságuktól; de a bölcsek mindig okosak is, s ugyanakkor többek ezeknél, mert nem akarnak bizonyítani semmit. Az okosak társaságát kerüld, mert felizgatnak és végül megsértenek. A bölcsek társaságát keresd. Az okosakkal lehet beszélni. A bölcsekkel lehet hallgatni.”

Márai Sándor

Megerősítés:
Szorong, amikor tükörbe néz.
(Akkor is, ha nem meztelen.)

Nem kéri, de folyton elemzik a testét.

Nem bocsájtják meg neki, ha megöregszik.
Kiskorától fogva arra tanítják, milyen legyen, ha felnő.
Léptei erősek, de lassabban képes futni.
Ha bántani akarják, utolérik.

Körmeivel védekezik, éles hangja van, száját befogják.
(Száját befogják olyankor is, ha nem kiabál.)

Megmondják, mikor essen teherbe, mennyit szüljön, hogyan nevelje utódját.
Ha világra hozta gyermekét, gyakran magára hagyják.
Különleges tulajdonsága, hogy egyedül is képes felnevelni.
(Több példány teszi világszerte, mint aki nem. Akkor is, ha párban él.)
Egy utolsó falat sem volt övé soha.
Egy életben ezerszer el tudja énekelni ugyanazt a dalt.
Ivarszervei a közé.

Ölében kezdődik minden, mégis másodrendűnek gondolják.

Ha önfeledten és szabadon éli meg szexualitását, megbélyegzik egy életre.
Ha akarata ellenére mások élik ki rajta perverzitásukat, akkor is.
Ha sír, könnyei sokszor nem hatnak meg senkit.
Féltékenységből megölik, közben azt mondják, csak szerelmüket féltették.
(A bírák az utóbbinak hisznek.)

Ha az utcán jár, utána kiabálnak, nem szól vissza.
(Ha mégis megteszi, őt ítélik el.)
Tűrnie kell, erre tanítják gyerekkorától.
Olykor csapatokba verődik.
Néha kikezdik a csapat tagjai.
Leginkább önmagára számíthat.

Azokkal a példányokkal, amelyek előre törnek, nem tudnak mit kezdeni, ezért félelmükben nem veszik őket komolyan.
Sokkal többet kell letennie minden asztalra.

Jóval kevesebb balesetet okoz, mégis róla szól a legtöbb vicc.
Ha kiáll magáért, megpróbálják eltiporni az összes létező módszerrel.

Szerelme olyan, hogy ujjbegyének vékony, külső felületével leheletfinoman simogat, szinte hozzá se ér a másikhoz.
Nála nincs szebb a földön.
Csókjáért világszerte fizetnek.
Sikolya semmit nem ér.

Szentesi Éva

Megerősítés: Egy nap majd megérted, hogy bizonyos emberek csak egyszer lépnek be az életedbe. Nem pótolhatók.

Az élet rohanó, könyörtelen tempójában könnyű természetesnek venni a kapcsolatokat. Olyan világban élünk, amely a továbblépést ünnepli, az új keresést, az űrt gyorsan kitölti.

De aztán eljön az a pillanat – gyakran, amikor már túl késő -, amikor rájössz, milyen pótolhatatlanok is néhány ember valójában. Egyedülálló lényegük, ahogy senki más, a kötelék, amit megosztottatok, nem replikálható.

Nem számít, hány új arccal találkozol, az a kapcsolat azzal az egy emberrel – legyen az barát, partner, vagy akár mentor – egyedi. Az elvesztésük olyan űrt hagy a szívedben, amit senki más nem tud betölteni. Hiányuk súlya csak akkor válik valóssá, ha már nincsenek, és rád sújt a kijózanító igazság: ugyanaz a lélek nem jön kétszer.
Gyakran bántjuk a hozzánk legközelebb állókat anélkül, hogy teljesen felfognánk az általunk okozott kárt. A düh, a frusztráció vagy a büszkeség pillanataiban olyan dolgokat mondunk vagy teszünk, amelyek mélyen belevágnak azok szívébe, akik szeretnek minket.

Feltételezzük, hogy a bocsánatkérés, az idő vagy a távolság mindent meggyógyít – hogy mindig lesz újabb esélyünk helyrehozni a dolgokat. De mi van, ha ez az esély sosem jön el? Mi van, ha az, akit megbántasz, az, akinek a nevetése, a szeretete és a társasága arra való, hogy melletted sétáljon az élet hullámvölgyei között?
Az igazság az, hogy nem mindenki pótolható. Néhány ember úgy érinti meg a lelkünket, hogy örökre megváltoztat. Ha elveszítjük őket, elveszítjük önmagunk egy részét.

Vigyázz, kit bántasz meg. Ez nem csak figyelmeztetés, hanem emlékeztető tetteink súlyosságára. Bántani valakit nem csak pillanatnyi fájdalomról vagy megtört bizalomról szól, hanem arról, hogy megváltoztatjuk egy olyan kapcsolat menetét, amely talán sosem gyógyul meg. Azt hisszük van időnk megjavítani ami elromlott, de néha nincs. Az idő nem mindig gyógyít; néha csak mélyíti a szívek közötti szakadékot, mely egykor szinkronban dobogtak Figyelmetlen szavak, önző cselekedetek – azok elméjében maradnak, akiket megbántottunk, visszhangzik a pillanat elmúltával.

Nem mindenki fog még egy esélyt adni neked. Nem mindenki fogja megvárni, hogy bocsánatot kérj, fejlődj, hogy rájöjj, mennyit ér. Néhány ember, ha úgy érzi, elárulták vagy nem szeretik, csendben elsétál. És mire megérted, mit vesztettél, lehet, hogy már túl késő lesz. A fényük, a szeretetük, a melegség, amit az életedbe hoztak, eltűnik. Keresni fogod őket másokban, de sosem találod meg ugyanazt a lelket, ugyanazt a kapcsolatot, ugyanazt a varázslatot.

Ezért figyelj a szavaidra, szándékosan a tetteidre. Ismerd fel azokat, akik a legfontosabbak az életedben, és bánj velük olyan törődéssel, amilyet megérdemelnek. Addig szeresd őket teljesen, amíg még karnyújtásnyira vannak, mert egy nap talán megérted, milyen ritkák voltak valójában – és addigra talán már nem lesznek. Az élet múlandó, a kapcsolatok pedig törékenyek. Ne hagyd, hogy a büszkeség, az ego vagy a figyelmetlenség tönkretegyen valami szépet.
Szeretettel Eszter.