A nagy együttállás – 2025. március 15-20.

Az előttünk álló napok ezzel a csodálatos összhatással talán a legtökéletesebbek arra, hogy felismerjük, hogy az Univerzum, a Teremtő, saját magunk értünk dolgozik.

Minden a nagy egész részeként, vele együtt dobban, ezáltal minden számunkra legmegfelelőbben rajzolódik ki, minden értünk van, az Univerzum időzítése tökéletes, minden a helyén van.

Ráérezhetünk az Univerzum dobbanására, ahogy átölel, megérezhetjük, hogy nem vagyunk egyedül, hiába tűnik úgy, hogy látszólag különálló testek vagyunk, különálló bolygón élünk, különálló rendszerben mozog bolygónk, ez mégis a nagy egésznek a része, annak ritmusával, létével együtt dobban, ezáltal annak ellenére, hogy külön testünk és elménk által megvan egyedi utunk, mégis a nagy egész részeként éljük, ezáltal nem tudunk eltévedni, minden mindig a legtökéletesebb pillanatban és élethelyzetben történik a számunkra legmegfelelőbb módon.

Megérthetjük továbbá saját magunk működését és azáltal saját magunkat, ahogy emberi létünk folyamatosan a biztonságra törekszik, ezért nyúl vissza újra és újra a múlthoz, a már megélt dolgokhoz, mert abban találja meg a kapaszkodókat, de ez az oka annak is, hogy saját magában ragad, korábban megélt érzelmei, gondolatai, élethelyzetei fogságában reked, ezért folyamatosan hasonló helyzetekbe tereli magát, ami miatt érzi azt, hogy sikertelen, félelmekkel teli és az élet egy nagy kihívás.

Az ebből való továbblépéstől, az új utakra lépéstől meg az első izgalom és kíváncsiság ellenére mégis azért fél, mert az elme által ismeretlen utakra indulna, ami miatt saját magát lépteti vissza, ezért valóban bent ragad és marad az az örök körforgás.

De most valahogy megérthetjük azt, hogy annak ellenére, hogy az elme hatalma nagy, nem végtelen, sőt, tanítható, tehát van ebből kiút, de közben mégis minden így van rendjén. Ebben a létformában a tapasztalás, a megélés a lényeg, ami egyénenként különböző, egyéni tudatszinten történik, a nagy út ennek ellenére a nagy terv szerint megy előre, melyben mindenki megérkezik és az út végén boldog, sikeres és örülni fog ezeknek a tapasztalásoknak.

Valahogy ezt érthetjük most meg ezekben a napokban. Mindezt nem az elmével, hanem valahogy lényünk egészével. Igazából csak engedd, hogy ez átjárjon, ne agyalj rajta, hagyd, hogy megérjen benned, így az elme vezérelte világodban is másképp alakulnak majd innentől a dolgok. Engedd bele magad, mert ilyen energiaegyüttes, ilyen hatás, ilyen lehetőségünk nem lesz még egy. És ez sokkal több, mint egy csodálatos bolygóegyütthatás, ebben szerintem tényleg az élet teljessége dobban meg, melyre most ráhangolódva megérezheted azt a valódi bizonyosságot.

Tóth Gabriella Csillagtenger

Megerősítő áldás: Néha a legjobb megoldás a megengedés.

Levelek ezrei jöttek hozzám az elmúlt években azzal, hogy valamilyen nehéz állapotban vagytok és azt látom, hogy mindenki le akarja tudni, ki akar belőle lépni, meg akarja oldani… akarja, akarja, akarja… Rengeteg akarás, feszülés, görcsölés, szenvedés, mert valami nem jó…

Sokszor egyszerűen csak azt látom, hogy olyan óriási ellenállás és elutasítás van a negatív érzések és állapotok felé, hogy már maga ez az energia generálja és fenntartja ezt az állapotot. (Lásd az örök mondást: ‘ami elől menekülsz, az jön veled szembe’!) Sokszor látom, hogy egyszerűen csak hadakozunk az ellen, ami van és nulla elfogadás van bennünk.

Mi lenne, ha egyszerűen csak MEGENGEDNÉNK???

Ha egyszerűen csak megengednénk, hogy az legyen, ami van? Hogy azt érezzük, amit érzünk? Hogy ott legyünk, ahol vagyunk?

Az ember állandó görcsös feszültsége az, hogy nem akarja elfogadni és még látni sem azt, amiben éppen van. Itt és most. De mi lenne, ha ezt elkezdenénk egyszerűen csak megengedni? Ha nem tiltakoznánk őrülten, akaratosan?

Azt látom, hogy ehhez óriási ALÁZAT kell.

Alázat az élet, a sors, az utunk, a magasabbrendű iránt. Az iránt, hogy valamit, ami van, megengedjünk lenni és ne akarjunk mindenáron túljutni rajta, ha nem megy. Emberi testben élünk, itt, a Földön, egy csomó olyan dolog is hozzátartozik ehhez a létezéshez, ami nem habostorta. Éppen ettől értékes…

Mi lenne, ha simán csak megélnénk az életünket? Azt is, amikor fáj, rossz, nehéz? Talán akkor megtapasztalnánk azt is, hogy sokszor nem a megúszás, hanem a megmerítkezés az, ami segít túllendülni a helyzeteken. (Lásd Weöres gyönyörű idézetét: ‘Ha Pokolra jutsz, legmélyére térj! Az már a Menny… mert minden körbeér…)

Aki engem ismer, az tudja, hogy én egy megoldó ember vagyok. X-es házas Nap-Merkúrral mindig is arra törekedtem, hogy ami van, az legyen megoldva, feloldva, hogy haladjunk előre, hogy fejlődjünk, hogy legyen mindig jobb. Vannak, akik ezt nem értik és pozitív gondolkodónak tartanak. Én másképp élem meg ezt. Én megoldó embernek tartom magam. Látom, hogy valami rossz. De nem hadakozok ellene, hanem a megoldást keresem! ..és közben megengedem, hogy legyen az, ami van. Mert a megoldás lehet a megengedés is. Amikor abbahagyjuk a harcot önmagunkkal és az élettel.

Mert megengedem, hogy érezzem azt, amit éppen érzek. Mert szeretem magam.

Mert szeretem az életemet. Az érzéseimet. Így, mindennel együtt.

Ha ez most éppen nem jó, akkor is megélem, akkor is megengedem. Nem fejtek ki ellenállást az ellen, ami van – de ha tehetek valamit a megoldásért, akkor megteszem. Ez pedig legtöbb esetben belső munka lesz…

Még mindig azért írok erről, mert a Halak-Kos átmenet tetőzésében vagyunk!

Most nagyon sok lehet a szenvedés, a mindennekvége érzés a kollektívben. Mert tényleg mindennek vége!

Annak a sorskörnek van vége, amit eddig jártunk, azoknak az energiáknak, amiket eddig működtettünk. Most találkozhatunk igazán önmagunkkal!

Tetszik?

Nem tetszik?

Lásd meg, döntsd el és ha nem tetszik, amit működtetsz, tegyél valamit azért, hogy te magad változz! Képzeld el, hogy milyen akarsz lenni, hogy milyen állapotban akarsz élni, működni és lásd meg, hogy mi a különbség a kettő között! ..ez a különbség mindig te vagy!!!

Amíg a régi szenvedésköröket, áldozatszerepet futtatod, nem tud elindulni az új. Amíg a környezetedet, a másik embert akarod megváltoztatni, addig nem fog változni a helyzet. Benned van a megoldás! De sokszor csak akkor jutsz el a folyamat végére, ha megengeded, hogy a legmélyéig merülj és nem csapkodsz az ár ellen. Talán megeshet, hogy hirtelen alig kapsz levegőt… De ha átadod magad a sodrásnak, az áramlatnak, akkor az magától feldob a felszínre. Elég kitárni a karod és csak megengedni:

A TE AKARATOD LEGYEN MEG!

Zentai Anna, asztrozófus

Mert: Az emberi kapcsolatok érzelmi egyensúlyában van egy fontos szabály: a kölcsönösség és a viszonosság elve. Vagyis ahogy az idő telik, számítunk rá és várjuk is, hogy azt kapjuk emberi kapcsolatainkban, amit adunk. Ha egyikünk túl sokat ad, egy ideig valóban nem vár kölcsönösséget, elég, ha látja, a másik rendben van és boldog. Elég a másik jelenléte és testi-lelki elköteleződése.

De egyszer csak eljön az a pont, amikor saját áldozatkészsége, önalávetése és társa igényeinek önmaga elé helyezése teher lesz, kiüresedik, elfárad, már nem tud miből adni. Ő is vágyja a kiegyenlítődést, a kölcsönösséget. Ha ez nem történik meg, ha továbbra is ő invesztál több érzelmi energiát a kapcsolatba, ha nem kapja meg a válaszkészséget, a törődést, a figyelmet és a megbecsülést, akkor kihasználtnak, zaklatottnak, és boldogtalannak érezheti magát.
Király Eszter