Irányba állítanak minket a jelenlegi napok.
A Hold ma délben elsuhant a Plútó mellett – így érzéseinken keresztül ma megnyilvánult, hogy mi szükséges a teljes és gyökeres megtisztuláshoz.
Most estére pedig éppen megérkezik a január végi ÚjHold pontjához – ezzel együtt tisztán és őszintén érezhetjük, hogy mit sikerült elérnünk ebben a Holdciklusban, lelki és szellemi megújulás tekintetében.
Ennek sokunknál ma lehet egy csúcspontja, amivel beérik egy belső ráébredés. Ebben a hónapban – ahogy egész Tél során – sokat kell dolgoznunk a gondolkodásunkon és a kommunikációnkon.
Meglátásom szerint ezeken van a fő hangsúly, a sokáig retrográd Mars is lassított (vagy épp teljesen visszafogott) minket, hogy a megfelelő helyre menjen a fókusz.
Azért is hangsúlyos ez a nap, mert a Merkúr • Szaturnusz együttállása tükrözi az Égen azt, hogy egy komolyabb, értékekkel bíró, csiszolt gondolati struktúrát időszerű most már kialakítanunk.
Ha a gondolkodásod mögé értékeket tudsz helyezni, ha a szavaid tényleg a belső esszenciát tükrözik – akkor jó helyen vagy.
Az is lehet, hogy ez a mai nap pusztán egy tükör mindebben, s most rájöttél az elmúlt hetek eseményeinek (és az azokban meghozott döntéseidnek) eredményeképp, hogy mi volt helyes lépés – és mit lett volna érdemes másképp csinálni.
..Másképpen gondolkodni, körültekintőbb szűrőt használni, jobban körbejárni, megalapozottabb döntéseket hozni.
Ez a fajta önreflexió a fejlődés elengedhetetlen része.
Amíg nem vizsgáljuk meg magunkat, hogy melyik banán héjon is csúszunk el, addig nem fogjuk tudni kikerülni azokat.
Szerencsénkre, Szaturnusz Nagymester mindig készségesen segít a csiszolódásban.
Örömteli változást, fejlődést – és leginkább ‘a megérkezettség’ átélését kívánom, szeretettel!
Molnár Ádám
Péntek éjjel a Halak jegyében ragyog fel az Újhold.
Az újhold mindig egy új ciklus kezdetét jelzi, amikor lehetőségünk van tiszta lappal indulni, új szándékokat kitűzni, és előkészíteni a következő lépéseinket.
Hogyan használjuk ki a Halak Újhold energiáit?
1. Hallgassunk az intuíciónkra – Most különösen erős lehet a belső hangunk. Figyeljünk oda az álmainkra, megérzéseinkre, mert fontos üzeneteket hordozhatnak.
2. Engedjük el a régi mintákat – Ha vannak visszatérő gondolatok, érzelmek vagy szokások, amelyek visszahúznak, most az időszak tökéletes arra, hogy tudatosan elengedjük őket.
3. Kommunikáljunk tisztán – Mivel az Ikrek energiája is jelen van, fontos, hogy érzékenyen és egyben egyértelműen kommunikáljunk másokkal.
4. Kreatív ötletek beindítása – Ha van egy projekt, amelyet el szeretnénk indítani, most itt az ideje, hogy megfogalmazdzuka céljainkat és megtegyük az első lépéseket.
5. Kapcsolódjunk a spirituális oldalunkhoz – Meditáljunk, írjunk naplót, végezzúnk bármilyen spirituális gyakorlatot, ami segít ráhangolódni az újhold energiáira.
Mire figyeljünk?
A Jupiter kvadrát hajlamossá tehet minket arra, hogy túl sok irányba induljunk el egyszerre, vagy irreális várakozásokat támaszunk magunkkal szemben. Fontos, hogy maradjunk a jelenben, és ne hagyjuk, hogy a nagy tervek elsodorjanak a megvalósítás konkrét lépéseitől.
Ez az újhold kiváló időszak arra, hogy szellemileg és lelkileg is megtisztuljunk, és egy új ciklust kezdjünk el. Ha tudatosan alakítjuk ki a szándékainkat, akkor a termékeny lehetőségek valóban megnyílhatnak előttünk!
(Felkai Tímea nyomán)