·
A bőségre való ráhangolódás egész folyamata egy szóban foglalható össze: Hála.

Kevesen ismerik fel– különösen a megpróbáltatások idején–hogy a hála a boldogság, a bőség és a spirituális növekedés kulcsa.

A legtöbb ember több fájdalmat és szomorúságot fejez ki azért, amije nincs, és kevesebb hálát azért, amije van. Amikor szomorúak vagyunk és panaszkodunk amiatt, amink nincs, vagy amit nem szeretünk, automatikusan elveszítjük belső önvalónk támogatását, megbecsülését és élvezetét mindannak, amink van (ezt sokszor természetesnek vesszük, sőt néha úgy érezzük, hogy jár nekünk).

Ezzel az attitűddel –nem tudjuk élvezni, amink van– korlátozzuk társteremtői szabadságunkat.
A már meglévő bőség felismerése az első lépés a továbbiak bevonzásához. Ha tudatlanok vagyunk azzal kapcsolatban, hogy mink van (esetleg nem értékeljük azt) vagy boldogtalanok vagyunk, panaszkodunk, akkor negatív üzenetet küldünk az Univerzumnak, ami még több negatívumot vonz, többet abból, amit éppen nem akarunk, és kevesebbet abból, amit meg nagyon szeretnénk.

Ahogy spirituálisan fejlődünk és megtanulunk egyre jobban bízni életeseményeink bölcsességében (utunkon lévő lehetőségekként tekintünk rájuk), úgy kezdünk hálát érezni a kezdetben nehéz vagy kellemetlen eseményekért és helyzetekért is.

Hálásak vagyunk azoknak az embereknek, akik próbára teszik szeretetünket, megbocsátásunkat, önelfogadásunkat vagy megértésünket, mert értékes lehetőségeket adnak számunkra, hogy elengedjük félelmeinket, ego-szerepeinket, és emlékezzünk valódi spirituális természetünkre.
Megtanulhatunk hálát érezni még olyan testi vagy anyagi problémákért is, amelyek próbára teszik legbensőbb biztonságérzetünket és értékeinket. Semmiképpen sem keresünk ilyen élményeket, de amikor megjelennek, hálával telten felhasználjuk azokat.

A hálát –akárcsak a hitet–minél többet használjuk, annál erősebben növekszik, és annál több erővel rendelkezünk. Ha nem gyakoroljuk a hálát, annak jótékony hatása észrevétlen marad, és csökken a képességünk, hogy az Isteni Kegyelem ajándékaiból merítsünk. Hálásnak lenni annyi, mint mindenben áldást találni; mert mindenben van áldás. Ez a mikro-teremtőhöz méltó hozzáállás, amit naponta fel kell tudni venni.

Késmárki László:Az önbeavatás kulcsa Az Élet Mesterének nagy könyve Ankh kiadó 2023.

Amikor meghal egy családban valaki, akkor mindig a leggyengébb láncszemért kell aggódni.

Leggyengébb láncszem az lehet, aki legkevésbé van érzelmileg felnőve az életéhez, szerepeihez.

A halál pillanatától kezdve körülötte forog minden, mindenki őt pásztázza, hogy vele most mi lesz, mindenki az ő fájdalmán keresztül látja a történteket. Viselkedésével azt üzeni, hogy az ő gyásza a legerősebb. Ő az, aki a valódi veszteséget elszenvedte. Úgy tekint az elhunytra, mintha csak hozzá tartozna, kizárólag az ő családtagja lenne.
Mindenki más csupán láthatatlan résztvevője ennek a folyamatnak. Hetek, hónapok akár évek telhetnek el abban az érzésben, hogy neked nincs jogod megélni a fájdalmad, nincs jogod megosztani az érzéseidet, a mardosó hiányt, mely a szívedbe költözött, hiszen ő az összes figyelmet magának követelte.

A gyász nem szólhat valaki más szűrőjén keresztül rólad, saját megélésnek kell lennie. Jogod van a saját megélésekhez. Jogod van jól lenni, vagy épp szomorúságba burkolódzni, jogod van kikönnyebbülni, vagy épp málhás súlyokat cipelni. Nem kell a gyászodat más gyászához hasonlítani, és főleg nem kell ahhoz, akiről egész eddig minden szólt.

Gyászolni csendben egyedül, belül lehet. El kell távolodni azoktól, akik ezt nem teszik lehetővé neked, hiszen az, ami most még természetes, az öt év múlva már nyomasztó lehet neked, és környezetednek. Ha most hagyod magad belehelyezkedni a saját érzelmi világodba, és a hiányt, ami teret követel benned, szívedbe engeded, akkor megtanulhatsz együtt élni vele, és nem kell majd menekülnöd előle.

Mindennek megvan a maga ideje. Mindenkinek joga van ahhoz, hogy úgy gyászoljon, ahogy ő tud, és senkinek nincs joga ahhoz, hogy elvegye a másik útját, a saját érdekeiért cserébe. A gyásznak rólad kell szólni, és az elhunyt hozzátartozódról. Ez kettőtök Szent Tere. A gyásznak az érzésekről kell szólni, és arról, hogy a hiány mellett újra kapcsolatod legyen a Szeretettel.
Végtelen szeretettel: Dömötör Aletta

Megerősítés: Az év utolsó Teliholdja -isteni tánc a két világod között az Egyensúlyba.

Eltértünk az év utolsó Teliholdjához, mely harmóniában az életünkkel, most egy időtlen pillanat az év zárásaként és a jövő év betekintéseként, épp félúton. Állj meg és nézd vissza, mi mindent tettél, éltél meg, engedtél el és teremtettél idén; nagy levegő és nagy vállon veregetés jöjjön itt! Hatalmas mélységek és magasságok, iszonyatos felismerések és megélések és mégis megannyi csoda, álom, boldogság jött az utunkkal.

Az Ikrek Telihold tökéletes, mert időtlen lelkünk és csodás testi hordozónk most égi táncot jár, és megérint mindent. Idén már belekóstoltunk, s jövőre még erősebb lesz a késztetés, hogy isteni felünket és képességeinket a fizikai világban, a mindennapokban alkalmazzuk.

Ami most is erős, az érzelmek hulláma, mely ilyenkor csapkod minket fel és le, vagy szimultán érzünk egyszerre mindent vagy totál ürességet:) Mindegyik a Tiéd, tedd magadévá, éld meg, sírd és nevesd ki, majd engedd el a Telihold hullámával; Isten vagy földi testben, vedd kezedbe a sorsod! Adj hálát mert hatalmasat jöttél, elképesztőt tettél és istenivé nőttél; le a kalappal!
Áldásos megújulást Mindenkinek!
Szeretettel, Elsa.
Elsa Sol