Ne akard a boldogságot a másikkal.

Ne akard megteremteni se a saját, se mások boldogságát.
Ne akarj.

Lásd, hogy te is és ő is, mindenki a Nagy Áramlás része és ez az Áramlás áthalad rajtunk.
Amikor az Áramlatban vagyunk, akkor ez olyan érzet, mintha a föld felett lebegnénk, boldogok vagyunk. Az Áramlásban a boldogság úgymond a mellékhatás, annak velejárója.
Amikor két ember benne van az Áramlásban, akkor túlnőnek önmagukon, nem csupán a másik mulandó részét látják, hanem egy nagyobb képet érzékelnek. Az Áramlásban olyan dolgokat tudnak létrehozni, teremteni, amit a kis “én”-ek el sem tudnak képzelni.

Miért? Mert ekkor két ember kapcsolatában megjelenik a Teremtő és Ő teremt rajtunk keresztül. Ez az a Erő, ami úgymond emel és mindazt, amivel kapcsolódunk.

Mindannyian a saját boldogságunkat akarjuk megteremteni, ám amikor nem vagyunk benne az Áramlásban, akkor harmadikként nem a Teremtő kapcsolódik hozzánk, akár egyedül vagyunk, akár éppen párkapcsolatban, hanem egy harmadik fél, egy férfi vagy egy nő, aki jellemzően családos vagy legalább is párkapcsoltban van, vagy éppen még nem teljesen jött ki belőle. Ő egy fontos üzenetet hoz, de jellemzően nem azt, hogy ő a rég nem látott ikerláng, a Nagy Ő, hanem pont azt az üzenet hozza, hogy nem vagyunk az Áramlásban, ezért nem vagyunk boldogok.

Ha a boldogságot olyasvalakitől reméljük, aki maga sincs az Áramlásban, rendezetlen az élete, ha azt reméljük, hogy ha velünk lesz, akkor majd jó lesz neki is, ha azt gondoljuk, hogy ha majd együtt leszünk vele, akkor aztán nekünk is jó lesz…
… akkor ezzel alaposan becsaphatjuk magunkat és akár illúziókat táplálhatunk egy életen át.
Az Áramlásban való létezés mindent kitisztít, letisztít az életünkben.

Hogyan kerülhetünk kapcsolatba az Áramlással? Első lépés, hogy abbahagyjuk a magunknak való hazudozást és kiindulópontként elfogadjuk azt, ami Van, természetesen anélkül, hogy megítélnénk.
Csillag jelen-LÉT – Dévai Varga István

Megerősítés: A szeretet vagy van, vagy nincs

A szeretetért semmit nem kell tenni.

Független attól, hogy mit teszünk, vagy nem teszünk, független attól is, hogy ilyenek, vagy olyanok vagyunk. Többször írtam már róla, de most ismét előveszem a témát, mert nagyon aktuális és ha jól belegondolunk, végső soron mindent azért teszünk, hogy szeretet kapjunk.

Már gyerekkorunkban arra vagyunk programozva, hogy legyünk ilyenek vagy olyanok és ha megfelelünk mások elvárásainak, akkor esetleg majd kiérdemelhetjük a szeretetet, vagy egy apró alamizsnát, egy pici morzsát, amiről sokáig hisszük azt, hogy ez a szeretet.

Minél inkább feltételhez kötötték, annál erősebb bennünk a FÜGGŐSÉGEK tudattalan megjelenése, amit sokáig fel sem ismerünk. Függünk a a szüleinktől, gyerekünktől, olyan szokásoktól, amiknek a rabjává válunk, a szerelemtől, a barátságtól, a tanítónktól – tanárunktól, a spiritualitásnak nevezett dolgoktól, spiri-tudástól (spirikörökben pl. ezek nagyon gyakori jelenségek), függünk a magánytól, vagy a mindenáron kapcsolódástól. Nagyon sokféle megjelenési formája lehet a függőségeknek.

Mindenki szeretetnyelve az, amit magzati korban ill. később gyerekkorában látott, amit a családjában, majd egyéb társadalmi rendszerekben (bölcsöde, óvoda, iskola stb.) megtapasztalt. Sokan nőttünk fel “jutalmazás – büntetés – megfelelés” alapú szeretetben, nem véletlen, hogy ennyit küszködünk a megfeleléssel, szeretetlenséggel, ridegséggel, határok fel nem ismerésével, kapcsolódási nehézségekkel, függőségekkel, minták ismétlésével stb., ami elsősorban abból a téves “kondícionálásból” fakad, ami belénk égett sejt szinten és generációról generációra tudatalatt ismétlődik.

Sokan azt hiszik, hogy mindent meg kell tenniük, hogy szeressék őket és ezért nap mint elárulják önmagukat, semmibe veszik a saját szükségleteiket, érzéseiket, érdekeiket és ez a családrendszer működésében is nagyon gyakori jelenség.

A szeretetet sem kiérdemelni, sem kierőszakolni, sem jutalmul kapni nem lehet és küzdeni sem szabad érte, mert vagy van, vagy nincs és erre előbb – utóbb mindenki rájön.

A szeretetért nem kell senkinek megfelelni, nem kell ilyennek, vagy olyannak lenni ahhoz, hogy legyen, ugyanis a szeretet teljesen független attól, hogy milyenek vagyunk. Aki szeret, úgy szeret ahogy vagyunk, a vakfoltjainkkal, démonjainkkal, elakadásainkkal, nem túl fényes én-részeinkkel, számára negatívnak értékelt tulajdonságainkkal együtt.

Aki pedig nem szeret, hiába küzdünk, erőlködünk, hiába akarunk megfelelni, hiába játszunk számára megfelelő szerepeket, mindig találni fog valamit, amibe beleköthet, ami miatt nem tud szeretni. Idővel az ember megtanulja, hogy ez sokkal inkább róla szól, az ő szeretetlensége – feldolgozatlansága – traumája, nem a miénk.

Amikor az ember túlvan már ezen és képes a gyakorlatban is eszerint élni, jó esélye van arra, hogy kidolgozta magából a szeretetlenség traumáját, a hozott mintákat-sémákat és meg tudnak érkezni azok, akik úgy szeretik, ahogy VAN.

Forrás SzB