Sok angyal van közöttünk, aki nem csupán álruhát öltött, de a születése pillanatában odafenn hagyta az angyal-múltjára való emlékezetét is.

Ő maga sem tudja, hogy angyal.

Nem emlékszik rá.
Csak érzékenyebb.
Finomabb.

S bármilyen sötét és mélyre süllyedt gengsztervilágban élünk, ő úgy érzi, hogy mégsem tehet meg mindent.
Neki nem szabad.
Mindenki lop, neki nem lehet. Mindenki megbízhatatlan, link, ő nem lehet az.

Mindenki gátlástalanul hazudik, ő elpirul. Nem engedi hazudni a “származása”.
Egyszerű, romlatlan Lelkű emberek; jók, tiszták és becsületesek. Rengetegen vannak. Ezekre mondjuk, hogy rendes emberek.

“Nem idevalók.”
Emlékeznek még egy Erkölcsre, amit ma már régóta nem tanítanak. Hozzák magukkal. Bár nem tanulták, nem is tapasztalhatták sehol – a vérükbe van írva. Tudják, hogy másokhoz jónak kell lenni, s bár roppant hátrányos manapság: tisztességesnek kell maradni.

Hogy angyallal beszélsz, azt onnan tudod megállapítani, hogy felelősséget érez érted. Nem prófétálni kezd, hanem vállal Téged – mert el kell számolnia Veled. Fontos vagy neki. Akkor is, ha egyszer lát az életében. S azt szeretné, ha ő is fontos lenne neked – akárcsak egy futó pillanatig.”
(Müller Péter)

Megerősítés: Mennyire különös, hogy olyan sokszor vagyunk képesek a negatív dolgokra fókuszálni, hogy a jókat észre sem vesszük.

Amikor a hiányról kezdünk el beszélni és nem arról, ami megadatott.
Mert az természetes.

– Természetes az egészség, amíg el nem veszítjük.
– Természetes a munka, amíg el nem veszítjük.

– Természetes az emberi kapcsolat, amíg el nem veszítjük.
– Sőt, természetes a fedél a fejünk felett, az étel az asztalon, a villany, a víz, az internet, amíg el nem veszítjük.

Amikor pedig az észrevétlen boldogság megadatik, nem elég, hanem megkeressük benne ami nem jó. A test hiába egészséges, nem elég feszes, nem elég fiatal, nem elég magas.

A munka sem jó, mert messze van, mert kevés a fizu, mert görcsölünk rajta, mert hülye a főnök meg a munkatárs.

A kapcsolataink sem jók, mert nem hívott, mert elfelejtette, mert nem írt vissza, mert nem mosogatott, mert keveset keres, mert már nem a régi, mert mindig fáradt. És persze a lakás is kicsi és festeni kellene, a net is lassú, a villany hiába ég, régi a csillár, és minden de minden csodában megtaláljuk a rosszat.

Mert a jó az természetes. És ilyenkor van az, amikor a számtalan szépben élve feltesszük a kérdést, velünk miért mindig a rossz történik. Pedig áldásokkal van tele. De vakok vagyunk.