Addig ismételjük, amíg felszabadulunk belőle.

Újra generálunk helyzeteket, amely által kioldhatjuk a régieket is.

Megidézzük az elakadt sorscsomóinkat, hogy megoldhassuk őket. Hogy átalakíthassuk, amit az előző körökben nem tudtunk.

Megbetegszünk, hogy meggyógyulhassunk végre.
Megbántjuk egymást, hogy feloldhassuk a hozott a sérüléseinket.
Harcba szállunk egymással valami jelentéktelen dolgon, hogy békét köthessünk egymás által valamivel, ami a lelkünk számára jelentős.

Megkísértjük egymást, hogy meghaladhassuk a karmikus csapdáinkat.
Korlátozzuk egymást és önmagunkat, hogy felszabadulhassunk.

És a mesének sosem akkor van vége, amikor “legyőzzük az ellenséget”, hanem, amikor Egységbe kerülünk vele.

Botos Orsolya

Megerősítés: Felesleges…

Ahogy többé, idősebbé válunk, úgy tudatosul bennünk az érzelmi stabilitásunk is a vágyott kapcsolatunkkal szemben.
Már nem vágyunk az ígérgetésekre, nem kell olyan aki lehazudja nekünk a csillagokat is az égről,mert rájövünk, hogy valaki ugyan jó lenne…de mindíg várni rá és figyelni az ablakból mikor érkezik…nem.

Nem vágyunk már olyanra aki megígéri, hogy majd ő törődik velünk, szeretni fog és soha nem hagy el….de erre semmi kézzel foghatót nem ad és nincsenek tettei ez irányban.

Olyanra van inkább szükségünk aki ígéretek helyett megért minket.

Támogatást és túlzott törődés helyett érzelmi biztonságot ad.
Azokon a nehéz napjainkon is amikor néha még önmagunkat sem igazán tudjuk érteni és a hangulat változásaink miatt a létezésünk minden darabja szerteszét szakít minket.

Már nem az kell aki cukormázas szavakkal énekeli ki belőlünk azt amire csak neki van szüksége, velünk és a mi vágyainkkal pedig nem igazán foglalkozik.

Inkább vágyunk valakire aki őszinte, de még akkor is ha a hibáinkat is el tudja és meri nekünk mondani amiket mi rosszul látunk vagy nem veszünk észre.
Többé már nem vágyunk üres és tartalmatlan, órákig tartó beszélgetésekre…sokkal inkább a mondandónak legyen tartalma és nem érezzük elveszettnek vagy kevésnek magunkat a tartalmától.

Ahogy telik az időnk rájövünk, hogy nincs szükségünk a tökéletesre, csak valakire aki miatt úgy érezzük, hogy fontosak vagyunk a számára és mi vagyunk az az egyetlen egy.

A tökéletesség hajszolása megtanítja egy idő után nekünk, hogy nem minden ilyen dolog ideális a mi számunkra…

Borbènyi Balázs