A föld világnapján, 70 tipp, amit könnyen megtehetünk a Földünkért.
Lássuk, hogy milyen területeken tudsz energiát és pénzt spórolni apró, egyszerű változtatásokkal:
Konyha
1. A zöldségeket ne főzzük bő lében. Energiát spórolunk meg, mert kevesebb vizet kell felmelegíteni.
2. A vízforralóba csak annyi vizet töltsünk, amennyit el is fogyasztunk.
3. A hűtőszekrény szellőzőnyílását szabadon kell hagyni és rendszeresen tisztítani kell. Az eltömődött, vagy letakart szellőzőrács kb. 10 %-kal növelheti az energiafogyasztást.
4. A hűtőszekrény helyes, illetve helytelen használata közötti különbség a tényleges energiafogyasztásban akár a duplája is lehet!
5. Amit lehet, azt gőz nyomása alatt (kuktafazékban) célszerű főzni. Az idő és az energia megtakarítása elérheti a 30-40 %-ot. Ennél az eljárásnál az ételek csak gőzzel érintkeznek, ezáltal a vitaminok és ásványi sók vesztesége jelentősen csökken.
6. Főzéshez olyan edényt használjunk, amelyiknek a talpa a főzőlap méretéhez illik.
7. Amennyiben elektromos tűzhelyet használunk, kapcsoljuk le a főzőlapot a főzés befejezése előtt és használjuk ki, hogy a főzőlap még 5-10 percig meleg! Akár a mosogatóvizet is előkészíthetjük rajta!
8. A hűtőszekrény leghatékonyabban akkor működik, ha a belső hőmérsékletet +7°C-ra állítjuk (+5°C-nál már 15%-kal nő a fogyasztása.).
9. A hűtő- és fagyasztókészülékekre a katalógusokban megadott villamos fogyasztási értékek az optimális feltételekre vonatkoznak. A tényleges fogyasztást jelentősen befolyásolja: a készülék belső és környezeti hőmérséklete, elhelyezése és karbantartása, a készülék kezelése, az ajtónyitogatások száma és a nyitva tartásának ideje.
10. A fagyasztóládában -18 °C elegendő a tárolásra!
11. Ha az étel felforrt, vegyük le a tüzet kis lángra.
12. Ellenőrizzük, hogy a hűtőszekrény ajtajának tömítése hibátlan-e.
13. Energiát spórolhatunk, ha a sütőt pár perccel azelőtt kikapcsoljuk, hogy a sütnivaló készen lenne. A sütőben van még annyi tartalékenergia, ami készre süti az ételt.
14. Ha a sütünk, minél több ételt süssünk egyszerre, vagy egymás után.
15. A hűtést nem igénylő élelmiszereket (pl. felbontatlan konzerv) ne tároljuk a hűtőben.
16. Ne nyitogassuk a sütő ajtaját, csak akkor, ha feltétlenül szükséges, ez ugyanis hőveszteséget jelent.
17. Energiatakarékossági szempontból is fontos a megfelelő hűtőkészülék kiválasztása. Fagyasztószekrény vagy fagyasztóláda mellé felesleges több csillagos hűtőszekrényt vásárolni, mert a hűtőszekrényben lévő mélyhűtő rekeszt nem lehet kihasználni. Ilyenkor célszerűbb a csillag nélküli, hátlap-elpárologtatós hűtőszekrényt választani.
18. Ne tegyünk a hűtőbe meleg ételeket, mert plusz energiát igényel a lehűtése.
19. A villamos főzőedények és villamos serpenyők jobb hatásfokkal, gyorsabban dolgoznak, mint a főzőlapon az edény. A légkeveréses edényben 20-30 %-kal gyorsabban és 30-50 %-kal kevesebb energiával lehet főzni, mint a tűzhelyen.
20. A túl nagy hűtő feleslegesen fogyasztja az energiát. Egyedülállóknak és pároknak általában elég egy 120-140 literes hűtőszekrény. Nagyobb létszámú család esetén érdemes fejenként körülbelül 60 liter hasznos térrel számolni.
21. Párolt ételek nemcsak egészségesebbek is, de energiatakarékosabb a főzése is.
22. A sütőt nem érdemes előmelegíteni, ez energiapazarlás. Csak a kelt tésztáknak van szükségük meleg sütőre, minden mást hideg sütőben is el lehet kezdeni.
23. Ha fedő nélküli főzünk, több energiát használunk fel.
24. A főzőlap üzeme akkor gazdaságos, ha a munkafelülete tiszta, szennyeződésmentes, mert a hőátadás így a legjobb. A főzőlapra került és már ráégett ételmaradékot teljesen le kell égetni úgy, hogy a főzőlap néhány percre maximális teljesítményre van kapcsolva. A leégett és kihűlt főzőlapról az elszenesedett ételmaradékot nedves ruhával könnyen el lehet távolítani.
25. A hűtő- és fagyasztókészülékeket jól szellőztetett és száraz helyiségben kell üzemeltetni. A készülék elhelyezésénél a környezeti hőmérsékletre, esetleges napsütésre különösen ügyelni kell. A környezeti hőmérséklet 1°C emelkedése a névleges 25°C értékhez képest 5%-kal növeli az energiafogyasztást.
26. Ha vannak a háztartásban célkészülékek (pl. kávéfőző, tojásfőző), használjuk azokat, takarékosabb energiafelhasználást biztosít az egyes főzési műveletek során!
27. Tartsuk tisztán a sütőt. Nem csak esztétikai okokból, hanem azért is, mert a tisztán tartott sütő jobban visszaveri a hőt, így energiát takarítunk meg.
28. Csökkentsük a műanyag zacskók mennyiségét amennyire csak lehet!
Lakótér
29. Energetikai szempontból kedvező, ha déli irányban nagyobb, jól szigetelt ablakok készülnek, és északi irányban minimális nyílásokat helyezünk el.
30. A világítás kialakításánál vegyük figyelembe, hogy milyen helyiségben milyen tevékenységhez szeretnénk használni a mesterséges fényt. Ezzel biztosíthatjuk, hogy az adott helyiségben csak olyan mértékben és addig világítson, amíg szükséges.
31. Sok energiát igényel a hosszú ideig tartó szellőztetéssel lehűtött helyiségek újrafűtése is, ezért rövid ideig, szélesre tárt ablakokkal szellőztessünk, a fűtést pedig közben állítsuk minimumra.
32. Az elöregedett vagy nem megfelelő szigetelés akár 30%-kal is megnövelheti a fűtés költségeit. A hőveszteség jelentős része a nem megfelelő nyílászárókon keresztül távozik.
33. A huzatos lakások nemkívánatos szellőzése akár 30%-kal is megnövelheti a lakás fűtési költségeit.
34. A gázmérőt rendszeresen olvassuk le, így hozzászoktatjuk magunkat a takarékos gázfelhasználáshoz.
35. A megvetemedett ajtó elé akasztott vastag függönnyel javítható a hőszigetelés. Az egyszeres üvegezésű ablak kettős üvegezésűre cserélése 30-40%-kal is csökkentheti a hőveszteséget.
36. A szakszerű szellőztetés az egyik legjelentősebb területe az energiatakarékosságnak. Az ésszerűtlen szellőztetés akár évi 20 % többletkiadást is okozhat! Szellőztessünk gyakran, de csak rövid ideig (napi 4 perc helyiségenként).
37. A falra szerelt fűtőtest mögé célszerű alumíniumfóliát helyezni: csökkenti a fal hőveszteségét és visszaveri a hőt a helyiségbe.
38. Feleslegesen ne fűtsünk, vegyük le a fűtést abban a helyiségben, ahol nem tartózkodunk! Minden 1 °C hőmérséklet-csökkentés kb. 5% fűtőenergia megtakarítást eredményez.
39. Kályhák esetében ügyeljünk a tökéletes égésre! Az égésnyílások elszennyeződése tökéletlen égést okozhat.
40. Az épületnek sokszor nem várt helyeken távozik az energiája (padlásfödém, nyílászárók, pincefödém, lábazat stb.). Ezt hőkamerás felméréssel lehet megnézni.
41. A központi fűtésű lakásokban célszerű a kívánt hőmérsékletet helyiségenként hőmérséklet-szabályzókkal beállítani és radiátorra szerelhető szeleppel a szükséges fogyasztást szabályozni. Ezzel a megoldással 6-7 % energiamegtakarítást érhetünk el.
Fürdőszoba, WC
42. Kerülni kell a ruhanemű túlzott elszennyeződését. Mosáskor lehetőleg 60 °C os mosóprogramot kell választani, akkor ugyanis nem szükséges előmosást és a 95 °C os programot alkalmazni, így 35-40 % villamosenergia takarítható meg.
43. A mosógépet teljesen fel kell tölteni. A mosógép áram-felhasználása összefügg a töltöttségi állapottal és ezzel ugyancsak összefügg a vízfelhasználás. Ha a teljes feltöltést választjuk, akkor havonta ezzel 15-20 kWh villamos energiát tudunk megtakarítani.
44. Tusolás után a habfürdő maradványait sokkal könnyebben és energiatakarékosabban tüntethetjük el egy gyors, hideg zuhannyal, mint melegvízzel.
45. Az alacsonyabb hőmérsékleten tárolt víz hatása kedvezőbb a melegvíz-tároló gazdaságos működésére és az élettartamára. A hőveszteség 60°C-os vízhőmérsékleten 53%, a vízkőképződés 26%, 40°C-on viszont a hőveszteség már csak 20% és nincs vízkőképződés.
46. Ha tehetjük, soha ne öntsük ki a vizet! Előbb gondoljuk át, mire tudjuk még felhasználni. Könnyen lehet, hogy a növények és a kert locsolására, esetleg takarításra is alkalmas.
47. Ellenőrizzük, hogy az otthonunk szivárgásmentes legyen, mert nagyon sok helyen szökhet el a víz. Ezt legkönnyebben úgy ellenőrizhetjük, hogy a vízóra leolvasását követő két órában nem használunk vizet, majd azt követően ismét ellenőrizzük az értéket. Ha a mérőóra mást mutat, akkor valószínűsíthető a szivárgás a lakásban.
48. Javíttassuk meg csepegő csapokat! Ha másodpercenként egy csepp víz pottyan le a mosogatótálba, vagy a kádba, az éves szinten több mint 10 liter feleslegesen elpazarolt vizet jelent. Ez mind költségként fog megjelenni nálunk.
49. Ellenőrizzük a vécétartály szivárgását! Ha természetes szinezőanyagot (például céklalevet) öntünk a tartályba, 30 percen belül meg fogjuk látni az eredményét a vécécsészében. Érdemes ellenőrizni a csőhajlatokat és az elrozsdásodott elemeket. A legtöbb alkatrész olcsó, azonnal elérhető és könnyen beszerelhető.
50. Kerüljük a vécé felesleges öblítését! Itt nagyszerűen alkalmazhatjuk az 1. pontban leírt vízhasznosítási trükköt.
51. Zuhanyozzunk rövidebb ideig! Már szinte mindegyik építőipari nagyáruházban kapható víztakarékos zuhanyfej, melynek használatával egy cseppet sem veszíthetünk a zuhanyzás öröméből. Ugyanitt már elérhető olyan “locsoló” elvén mükődő zuhanyfej is, melyet elzárhatunk anélkül, hogy a hőmérséklet-szabályozót terhelnénk vele.
52. Előbb a dugó, aztán a fürdővíz! Sokan a hideg víz kifolyatása után teszik a dugót a lefolyóba, ami éves szinten több liter elvesztegetett forintot jelent a pénztárcánknak.
53. Ne folyassuk a vizet, amíg borotválkozunk, vagy fogat mosunk! Érdemes fogat mosni addig, amíg forró vízhez jutunk, azután a mosdókagyló megtöltése után borotválkozzunk, vagy mosakodjunk!
Víz
54. Ne folyassuk a vizet a mosogatásnál! A víztakarékos csapfej beszerelése nem csökkenti a mosogatás hatékonyságát, ugyanakkor a vízóra is kíméletes lesz hozzánk.
55. Ha kézzel mosogatunk először töltsük tele a mosogatót környezetkímélő mosogatószeres vizzel, majd az öblítést lassú folyású vízzel végezzük el!
56. Inkább tartsunk egy üveg vizet a hűtőben, ahelyett, hogy minden alkalommal kifolyatnánk a csapot hideg vízért!
57. Ne használjuk arra a folyóvizet, hogy húst vagy más mélyhűtött ételt kiolvasszunk. Érdemes előző este kivenni a fagyasztóból és a hűtőbe tenni, vagy a mikrohullámú sütő “kiolvasztás” funkcióját használni!
58. Ne a mosogatóba öntsük a megmaradt ételt és a sütőolajat. Mindazok mellett, hogy szennyezik az édesvizeinket, másfelől 50%-kal is megnövelhetik a meghibásodások és a karbantartási problémák esélyét!
59. Fontoljuk meg, hogy inkább egy közvetlen vízmelegítőt szereltessünk fel ahelyett, hogy addig engedjük a vizet, amíg fel nem melegszik. Ez a lépés alacsonyabb fűtési költségekhez vezeti a háztartásunkat.
60. Szigeteljük a vízvezetékeket! Ezzel az egyszerű lépéssel gyorsabban jutunk melegvízhez, mivel kevesebb hőveszteséggel jár a víz keringetése.
61. Csak akkor telepítsünk vízlágyító berendezéseket, amikor az feltétlenül szükséges! A víz és a só megtakarítása miatt olyan mértékben használjuk a készüléket, amennyit fel is használunk! Kapcsoljuk ki a berendezést, amikor vakációra megyünk!
62. Állítsuk be a vízmelegítőt egy fokkal lejjebb! Ezzel a kis mozdulattal ezrek takaríthatók meg és a vizet sem melegíti feleslegesen!
63. Ha sokszor beragad a vécélehúzó öblítés közben, érdemes inkább kicserélni, mint feleslegesen fizetni évekig a magas vízszámlát!
Elektromos készülékek, világítás
64. Energiaosztály az adott gép energiafogyasztását mutatja. A-tól C osztályig megfelelő, a D az átlagos kategóriát jelöli, míg az E-G osztály fogyasztása magas. A legkevesebb energiát az A++ osztályú mosógépek fogyasztják.
65. Új számítógép vásárlásakor figyeljünk arra, hogy energiagazdálkodási rendszerrel ellátott készüléket válasszunk. Az ilyen berendezéseknél csak azok a részek kapnak áramot, amelyek aktuálisan épp használatban vannak.
66. Lehetőség szerint a felhasználási hely közelébe telepítsük a készüléket. Ha ez nem
megoldható, mindenképpen gondoskodjunk a vezetékek optimális hőszigeteléséről.
67. A takarékosság ott kezdődik, hogy feleslegesen nem világítunk. Ne világítsunk feleslegesen olyan helyiségekben, ahol huzamosabb ideig senki nem tartózkodik.
68. Az általánosan elterjedt izzólámpának a hatásfoka mindössze 6%. A hagyományos izzóhoz mérve a halogénizzóé már 12%-os, kb. 20% energia takarítható meg. Energiagazdálkodási szempontból a kompakt fénycsövek alkalmazása igen kedvező, fogyasztásuk mindössze egyötöde az azonos teljesítményű izzólámpának (szemünk a fény hatásfokában többnyire négyszeres különbséget érzékel). Előnyük még, hogy élettartamuk 4-10-szerese az átlagosan mintegy 1000 órás izzólámpáknak.
69. Húzzuk ki a mobiltöltőt, ha nem használjuk.
70. 90-95% energiamegtakarítást érhetünk el a LED-es fényforrások használatával. Használjuk ezeket ott ahol csak tudjuk. Ez évente több kW energia megtakarítását eredményezi, ráadásul hosszú élettartamuk miatt környezetkímélőbb!