Anya- és Apaseb.
Mindkét sebet értelemszerűen az édesanyánktól és az édesapánktól „kapjuk”, amikor is azt éljük meg, hogy az anyukánk vagy az apukánk érzelmileg nem elérhető, nem figyel ránk, sőt lehet ténylegesen is hiányzik, vagy bántalmazó.
Hiányzik az érzelmi, lelki táplálás, gondoskodás, ölelés.
Mikor egy szülő nem figyel a gyermeke érzelmeire, rákényszeríti a sajátját, ez a gyermekben zavart és bizonytalanságot kelt, és olyan mély berögződések keletkeznek, hogy őt nem lehet szeretni, nem méltó a szeretetre, nem elég értékes.
Mikor egy szülő fizikaileg elhagyja a gyermekét, a gyerek mély gyászt él meg, amellett, hogy még önmagát is hibáztatja, hogy ő volt rossz, s az anyukája és/vagy apukája azért ment el.
Elindulhat egy tudatalatti félelem, hogy a számára fontos emberek mindig el fogják hagyni.
Azt gondolom, hogy anyasebet és apasebet egy életen belül nem lehet értelmezni. A leszületendő lélek anyát és apát választ magának, pont olyanokat, akik a gyermekkorban az ő számára optimálisan aktiválják a karmikus kódokat. S mindig olyan szülőket választunk, akik olyan mintákat aktiválnak bennünk, amelyeknek a transzformációja életfeladat.
A magyar nyelv zsenialítása, hogy ott van, a szüleinkkel való kapcsolatnak édesnek kell lennie.
De kinek mi az édes? Ki mitől érzi a valódi mély szeretetet?
Szeptember 24-én volt pontos a Leszálló Holdcsomópont és Astrea konjunkció, ami a karmikus múlt, a karmikus minták átalakításának lehetőségét kínálta, kérdés ki kapcsolódott ehhez az energiához.
S pár napon belül a Nap is csatlakozik a Leszálló Holdcsomóponthoz, ténylegesen szeptember 29-ém és 30-án, amikor már a Merkúr is csatlakozik hozzájuk. A Nap illuminálja és erővel telíti a karmikus múltunkat, megláthatjuk, amit eddig nem láttunk, lesz erőnk, szembenézni azzal, amivel esetleg eddig nem tudtunk, s tudunk is róla beszélni.
Nem azért vannak szüleink, hogy egész életünkben őket hibáztassuk mindenért, ami a saját életünkben nem működik. Nézőpontot kell válltani, miért választottad TE őket az édesanyádnak és édesapádnak, melyek azok a generációs minták, amelyek arra várnak, hogy TE végre másképp csinált gyógyítva az ősök sérüléseit is.
Megerősítés: Ha gyógyítóval találkozol, jusson eszedbe, hogy szereti a csendet, ahogy szereti az éjszakát és annak végtelen csillagait.
Ha gyógyítót találsz, ne félj;
az érzelmei intenzívek,őszinték, olykor kiszámíthatatlanok és változékonyak, akárcsak a Hold, amely előtt meghajol.
Ha találkozol egy gyógyítóval,
ne próbáld megérteni, csak szeresd. Érti az Univerzum rejtélyeit, de van, amikor egyszerűen nem érti önmagát.
Ha gyógyítót találsz, készülj fel, a napjaid varázslatosak lesznek, a mindennapok pedig kalandok.
Ha gyógyítót találsz,
ne aggódj, ha nevet a drámán, és a virágokkal sír.
Ha találkozol egy gyógyítóval,
ne feledd, hogy látni fogja a szemedben a lelked szépségét,
s mind azt amitől félsz.
Látni fogja az erődet, és a gyengeségedet, fényedet és a szenvedésedet, minden álmodat.
Ha gyógyítót találsz, maradj mellette és élvezd az utat, amikor felébredsz már nem leszel ugyanaz az ember.
Ha gyógyítóval találkozol, tud azért jött, hogy kimozdítson az eddigi állapotodból, hogy újra önmagadra találj.
Mindannyian Egyek vagyunk.
(Michelle Price)