Ha valamit nem tolerál a Plútó az az élettelen dolgokhoz való ragaszkodás.

Amikor körbevesszük magunkat mindenféle mankóval, hogy valahogy túléljük a véget nem érő mérgező helyzetünket, amin valójában változtatni kéne. Mert pontosan tudjuk, hogy semmi és senki nem fog megmenteni minket.

A plútói minőség rendkívül nagy ajándék az életünkben. Akkor éljük meg kellemetlennek, ha nem vagyunk hajlandóak engedni a változásnak…megadni magunkat az Élet- Halál- Élet ciklusának. Ha nem engedjük meghalni azt, aminek lejárt az ideje, és így nem engedjük meg az újjászületést sem.

Amikor inkább szorítjuk, kínlódunk, belegebedünk. Elfojtjuk az élet természetes áramlását. Elzárjuk a változás lehetőségét, amely új világot teremthetne.
Féltjük, amink van…azt az életet…ami szép lassan elpusztít…megöl minket…
Ahelyett, hogy megadnánk az esélyét annak, hogy majd újra tavasz születhessen a lelkünkben.
Hogy feltörjön a lélekből jövő szenvedély,
ami igazán értelmet adna az életünknek, és
nem megúszni akarnánk azt a kis időt, amíg még itt vagyunk.

A Plútó néhány hétre még vissza lépett a Bak jelébe, és még egyszer utoljára megkérdezi tőlünk:
Mi az a minőségi változás, ami lehetővé teszi a katarzist?
Ami lehet, hogy kivül apokaliptikus, de bent békét hoz a lelkünknek…
Mit szükséges meglépnünk ahhoz, hogy felszabadítsuk önmagunkat?

Semmi nem fontosabb annál.

Minden gyakorlatnak, minden elvégzett munkának, minden önmunkának akkor van értelme, ha általa nem elkerülni akarjuk az életünket, vagyis minél sterilebbé…biztonságosabbá…zökkenőmentesebbé tenni, hanem felszabadítani.

Elengedni a kóros ragaszkodást valami téves beidegződéshez, ami mérgez…hagyni, hogy vesszen akár minden, ami veszni akar, csak alakuljon át ez a mintázat, ami elszorítja az Életet.
És ha belül megtörténik, lehet, hogy kívül látszólag nem történik semmi nagy dolog, nem kell mindenestől felforgatni az életedet, mégis minden megváltozik.

De bármi is legyen az, amiről belül pontosan tudod, hogy nem élhető tovább, amiről tudod, hogy változásért kiált,
az egy olyan lépés, amire nem várni kell, mint a Megváltóra, hanem Neked kell megtenni.
Mert időszerű.
Mert az élet így is úgyis eltelik, függetlenül attól, hogy közben élsz vagy vegetálsz.

Botos Orsolya

Megerősítés: Ne nagyobb házat akarj, hanem egy olyan tudatosságot amibe könnyedén belefér egy nagyobb ház;
Ne szebb autót akarj, hanem egy olyan tudatosságot amibe könnyedén belefér egy szebb autó;

Ne egészségesebb és erősebb testre vágyj, hanem egy olyan tudati állapotra amiben könnyen megteremtődhet az egészségesebb és erősebb test;
Ne boldogabb párkapcsolatra vágyj, hanem egy olyan tudatállapotot hozz létre amibe könnyedén beleilleszkedik egy csodálatos párkapcsolat!

Bármire vágysz is, azt előbb a tudatodban kell módszeresen és következetesen létrehoznod. Csak így lehet a vágyott dolog erőfeszítésmentesen az életed része. Minden energiádat a tudatosságod bővítésére fordítsd!
Ha belül kiteljesedett vagy, az megnyilvánul a világban is…”

(Helmar Rudolph)

A SORS EREJE…

Vannak helyzetek, emberek amiket, akiket időközönként el kell engednünk. El kell engedni, hogy jobban már ne tudjon fájni. Mert ilyenkor fáj, mert már nem valódi. Nem valódi a pillanat, a figyelem, az érintés, az érzés, a szeretet. Csak eljátszod…mert megszoktad. Mert jobb eljátszani, mint elveszíteni. Többet ér a hamis, mint az, amibe kerül a valódi. Ragaszkodunk. Először azt gondoljuk, hogy a másikhoz vagy a szituációhoz, de aztán ráébredünk, hogy tulajdonképpen az illúzióhoz. Ahhoz az illúzióhoz, amit magunknak teremtettünk. Megteremtettük ezt a valótlan érzést, mert ez is több, mint a semmi. Vele, a másikkal is jobb, mint egyedül lenni. Feladjuk önmagunkat egy valótlan érzésért, helyzetért. Ezt tesszük, mert az gondoljuk, talán mindenki más is ezt teszi.

Aztán egyszer csak elérkezik az a pont, amikor benned valami megváltozik, valami mindezt megelégeli. Ilyenkor kinyílik benned valami, és olyan dolgokat látsz meg, ami talán nem is emberi. Bepillantást nyerhetünk egy olyan valóságba, ami Isteni. Érzed, hogy ez is hozzád tartozik, valamiért mégis távoli. Ahhoz, hogy ide megérkezhess, valóban meg kell érkezni. Ide nem lehet a szokásos módon belépni, itt le kell térdelni. Le kell térdelni és fölfelé kell nézni. El kell engedni az emberit, hogy befogadhassuk az Istenit. Oda kell adni mindent, ami nem hozzánk, nem a valódi önmagunkhoz tartozik. Most meg kell értenünk, hogy miért kell ezt tenni, és aztán el kell engedni. Elengedni, hogy mehessen, és helyébe új jöhessen. Most nem kell megállni, nem kell körülnézni, másokkal foglalkozni, problémákat megoldani, segíteni…most egyszerűen tovább kell menni.

Tovább kell menni, hogy magaddal lehess, hogy megérkezhess önmagad belső csendjébe, szentélyébe. Ide csak halkan, apró léptekkel, mezítláb lehet belépni. Szentélyed belső csendjében természetesen Létezel.

Megnyugvást érezhetsz, érezheted, hogy megérkeztél végre. Egyenletesen lélegzel, szíved megpihen. Térdre borulva kezeidet imára kulcsolhatod, és beszélhetsz…elmondhatod Istennek, hogy mennyire fáj neked. Az összes fájdalmadat megoszthatod most vele.

Elmondhatod, hogy itt, ezen a ponton te nem tudsz már többet többet tenni, elengeded… Miközben ezt teszed, csak figyelj!

Figyelj! Egyszerre befelé és kifelé, hogy mi az, ami változik benned. Nem mozdulsz, de éber vagy, minden érzékszerveddel figyelsz. Valamit vársz…. Talán csodát vársz végre… Hogy az, amit te nem tudsz megoldani, az most már tőled függetlenül oldódjon meg. Szükséged van erre a csodára, minden sejtedben érzed. Érzed, sőt tudod, hogy megtörténik, érzed, már itt van a levegőben…még nem látod, még nem éred el, mégis tudod, valami tudja benned.

Elfogadtad a sorsodat? Szenvedtél már eleget ahhoz, hogy a csoda veled is megtörténjen? El tudod fogadni azt, amit a Mindenség akar tőled és tőlem? Harcolsz még magaddal, velem, vagy a többiekkel a sorsoddal, bárkivel vagy bármivel? Megértetted és feladtad végre? Megértetted, hogy ami történik velünk, annak van értelme, annak valamiért pontosan úgy kell lennie?

Ma már láthatod az összefüggéseket, tudhatod, hogy mindennek meg volt a maga értelme. S ha mást nem is, de alázatot tanulhattál minden nehéz helyzetben. Hálás lehetsz érte, mert így aki, ami nem szolgált, azt elengedheted.

Itt térdelsz most előttünk, és arra kérsz, hogy lássunk meg téged, és adjunk neked a világunkban helyet…

Most térdelsz… mert most térdelni kell! Ennek van itt az ideje. Azok, akik feladták és elfeküdtek vagy még mindig harcolnak, azok ebbe a világba nem léphetnek be. Ide alázat kell, megértés kell, megváltás kell. Önmagadat kell megváltanod, hogy beléphess ide. Itt nincs helye játszmának, drámának, itt csak a valódi van jelen.

Megértetted, amit meg kellett érteni? Eljutottál már magadban oda, hogy újra szeretnél érezni?

Nyisd meg a szívedet, és ettől a pillanattól kezdve SZERESS, oszd meg a világgal Fényedet! Alázattal engedj el mindent és mindenkit akinek, aminek mennie kell, és állj rá készen, hogy megtörténjen.

Térdelj, figyelj, értsd meg, engedd el, és szeress! Most ezt kell tenned. Nézz körül és lásd meg, hogy hányan teszik ugyanezt. Aki nem teszi, az fekszik a semmi közepén és azt hiszi, hogy mindennek vége…

… pedig most kezdődhet el!

Végtelen szeretettel: Váradi Andrea és Dömötör Aletta