EGY NŐNEK KELL, HOGY LEGYEN…

Elegendő saját pénze ahhoz, hogy elköltözzön, és kivegyen egy lakást magának
akkor is, ha soha nem áll szándékában,
és a szükség sem hozza úgy…

Egy tökéletes ruhadarabja arra az esetre, ha álmai munkáltatója vagy álmai társa egy órán belül látni akarja…

EGY NŐNEK KELL, HOGY LEGYEN…
Olyan fiatalsága, amelyet kész hátrahagyni…
Egy jó szaftos múltja… amelyet alig vár, hogy elmesélhessen majd öregkorában…

EGY NŐNEK KELL, HOGY LEGYEN…
Egy jó csavarhúzókészlete, vezetékmentes fúrója és egy fekete csipkemelltartója…
Egy barátja, aki mindig megnevetteti…
És egy másik, aki hagyja, hadd zokogjon…

EGY NŐNEK KELL, HOGY LEGYEN…
Egy minőségi bútordarabja, amelyet nem úgy örökölt valakitől a családban…
Nyolc egyforma tányérja, talpas borospoharai,
és legalább egy receptje, amelyet ha megfőz,
a vendégei teljesen odalesznek tőle…
Az érzése, hogy ő maga irányítja a sorsát…

MINDEN NŐNEK TUDNIA KELL…
Hogyan legyen szerelmes anélkül, hogy elveszítené önmagát…
Hogyan szakítson egy szeretővel,
és ellenkezzen egy baráttal anélkül,
hogy tönkretenné a barátságot kettejük között…
Hogy mikor kell keményebben küzdenie…
És mikor kell abbahagyni…

MINDEN NŐNEK TUDNIA KELL…
Hogy nem tudja megváltoztatni a lábai hosszát, a csípőcsontja szélességét,
és a szülei természetét…
Hogy a gyerekkora talán nem volt tökéletes,
de már vége van…

MINDEN NŐNEK TUDNIA KELL…
Hogy mit tenne, és mit nem tenne meg a szerelemért és másért…
Hogyan kell egyedül élni…
Akkor is, ha nem jó érzés.

MINDEN NŐNEK TUDNIA KELL…
Hogy kiben bízhat meg,
hogy kiben nem,
és hogy nem ő a hibás.

MINDEN NŐNEK TUDNIA KELL…
Hogy hová kell mennie,
legyen szó a legjobb barátja ebédlőjéről,
vagy egy tündéri vendégházról az erdő mélyén, amikor a lelkének gyógyulásra van szüksége…

MINDEN NŐNEK TUDNIA KELL…
Hogy mit képes, és mit nem képes elérni egyetlen nap,
egy hónap,
egy év alatt.

Pamela Redmond Satran
Fordította: D.Tóth Kriszta

Megerősítés: Wisława Szymborska: Beszélgetés a kővel

Kopogtatok a kő ajtaján.
Én vagyok az, eressz be.
Be akarok bensődbe lépni,
és körülnézni ott,
belélegezni téged.

– Menj innen – szól a kő.
– Zárva vagyok, nincsen rés rajtam.
Ha darabokra törnek is,
zárva leszünk, nem lesz rés rajtunk.
Homokká morzsolódva sem
eresztünk be senkit.
Kopogtatok a kő ajtaján.
– Én vagyok az, eressz be.
Csupán kíváncsiság vezet:
egyetlen esélye az élet.
Be akarom járni palotádat,
majd a levél s a vízcsepp bensejét.

Nincs sok időm e feladatra.
Halandóságom indítson meg téged.
– Kőből vagyok – szól a kő -,
arra hivattam, hogy komoly maradjak.
Menj innen.
Nincs nevető-izmom.
Kopogtatok a kő ajtaján.
– Én vagyok az, eressz be.
Tudom: nagy, üres termek tátonganak benned,
sosem látottak, hasztalanul szépek,
senkinek léptét soha nem visszhangzók.
Valld be, magad se tudsz róluk sokat.
– Üres, nagy termek – szól a kő -,
de nincs bennük számodra hely.
Meglehet: szépek, de a te szegényes
érzékeid föl nem érik.
Megismerhetsz, de meg sosem tapasztalsz .
Egész külsőmmel feléd fordulok,
egész bensőmmel elfordulok tőled.

Kopogtatok a kő ajtaján.
– Én vagyok az, eressz be.
Nem keresek benned örök otthont.
Nem vagyok boldogtalan.
Nem vagyok hontalan.
Világom méltó rá, hogy visszatérjek.
Üres kézzel lépek be, és jövök ki tőled:
s bizonyítékul, hogy csakugyan benn voltam,
nem mutatok fel mást, csak szavakat,
melyeknek nem hisz senki.

– Nem léphetsz be – szól a kő.
– A részvétel érzéke nincs meg benned.
Egyetlen más érzékszerv sem pótolhatja ezt,
még a mindent-látásig kiélesült tekintet
sem segít rajtad, ha híjával vagy ennek.
Nem léphetsz be: alig dereng benned ez az érzék,
fejletlen csíra, csak elképzelés.
Kopogtatok a kő ajtaján.

– Én vagyok az, eressz be.
Nem várhatok kétezer századig,
hogy hajlékodba lépjek.
– Ha nekem nem hiszel – szól a kő -,
fordulj a levélhez, azt mondja, amit én.
A vízcsepphez, azt mondja, amit a levél.
Végezetül kérdezd meg saját hajad szálát.
Nevetés feszül bennem, óriás nevetés,
bennem, a nevetésre képtelenben.
Kopogtatok a kő ajtaján.
– Én vagyok az, eressz be.
– Nincs ajtóm – szól a kő.
Fordította: Kerényi Grácia
kép: Holly Sierra