Külső, belső rendeződés zajlik, a múltból hozott feladatok elvégzése, amihez a kapcsolataink és azok által kapott élményeink tartják a legtisztább tükröt!

S, hogy meglássuk mi az, amit leginkább időszerű helyre tenni önmagunkban, az életünkben.

Amíg a felmenőinkkel kapcsolatos legmélyebb sebeket fel nem ismerjük ill. meg nem gyógyítjuk, amíg valamelyik szülővel megmentő, ill. áldozati szerepet játszunk, vagy éppen tagadásban vagyunk és erőteljesen kompenzálunk, addig csak ezeket a téves szerepeket tudjuk gyakorolni a kapcsolatainkban is, de érett, felnőtt párkapcsolatra nincs esélyünk.

Amíg nem tudjuk elfogadni, hogy a felmenőink összes tévedése, terhe kellett ahhoz, hogy mi így ebben a formában létrejöhessünk, pont azokkal az adottságokkal, feladatokkal, amelyekre szükségünk van, addig nem tudunk megbékélni önmagunkkal sem.

Amíg a hozott mintáink rángatnak bennünket és nem azt éljük, amit a szívünkben igaznak érzünk, ami itt és most valóban igaz számunkra, addig nem tudja az élet sem elhozni azt, amire valóban vágyunk.
Amíg mást várunk az élettől, mint ahogyan mi magunk működünk, addig újra és újra ugyanazokkal a problémákkal fogunk szembesülni.

Természetesen ezekkel sincs gond, csak akkor érdemes az eszményi képek kergetése helyett elfogadással lenni azzal, ami van. Mert ami az életünkben éppen van, az nem tud mást tükrözni, mint amiben mi magunk vagyunk, ahol éppen mi magunk tartunk.
És minden egyes helyzet, amiben vagyunk tökéletes lehetőség arra, hogy felismerjük mi az, amivel dolgunk van, mi az, amit időszerű észrevenni és változtatni rajta, hogy tovább lendüljünk az éretté válásunk rögös útján.

A belső munkát…a legkényelmetlenebb lépéseivel együtt…megúszni nem lehet.
Addig is lehet viszont tapasztalni, hogy az élet milyen sokszínű módon képes elénk hozni a nekünk címzett tanításait, hogy felneveljen a saját életünkbe bennünket
…és voltaképpen ezt is lehet élvezni.

Most épp a kapcsolati tanítások idejében is járunk.
És nem az a kérdés, hogy ki az igazi.
Olyan sokan keresik kint az igazit és olyan kevesen élik bent az igazi önmagukat, hogy ez önmagában elgondolkodtató.
Amíg bármit is keresünk kint, azt jelenti, hogy bent még nem találtuk meg.
Annyira tud bárki nekünk igazi lenni, amennyire mi magunk az igazi életünket éljük a hozott mintáink által rángatott helyett.

Szóval, most csodás időszak nyílik arra, hogy törekedjük nem elveszni a történeteinkben, hanem fölé emelkedve észrevenni azok magasabb üzenetét.
És lejönni a belénk ivódott szerepjátékainkról, hogy új mesé(ke)t írhassunk magunknak.

Botos Orsolya

Megerősítés: Szeptember 18-án újabb Telihold erőtérbe lépünk, és persze ezt már bőven lehet érezni, ahogy hangol bennünket, megtisztít, hogy az ÚJ KORSZAKBA már azon terhek és blokkok nélkül tudjunk átlépni, melyek eddig visszatartottak bennünket, hogy magasabb tudatosságú önmagunkat élhessük.

Megtisztulunk, újjászületünk, ezt hozza PLÚTÓ, és ezt támogatja a mostani Telihold is.

Persze azért közben teker: könnyebben szabadulunk, ha engedjük, mert amit a mostani időszak vinni akar, azt viszi. Van, hogy ez igenis nehéz, próbára tesz, de éppen ezért olyan mágikus ez az időszak.

Én a magam részéről, igyekszem arra fókuszálni, hogy úgysincs értelme ragaszkodni valamihez, ami egyrészt nem tartozik hozzám, másrészt egyébként hátráltat, még ha most roppant fontosnak is tűnik.

Bizalmat tanulunk, az ŐSBIZALMUNKAT gyógyítjuk, bízunk az Isteni erőkben, a Gondviselésben, és igen, az egós ragaszkodások most nagyon nem működnek.

16 éve élünk PLÚTÓ alkímiai erőterében, és itt az idő, hogy a PLÚTÓ-TUDATUNK SZINTET EMELKEDJEN!

Telihold áldása: Szeretem, ha egy férfival nő lehetek, hogy bújhatok, dorombolhatok, simogathatok, gondoskodhatok, hogy lehetek vadmacska, vagy törleszkedő cica, és lubickolhatok az összes női szerepemben. Szeretem, ha lehetek vele befogadó, odaadó, homlokránc-elsimító pihenőhely, és lehetek egy dög, aki a saját örömére is gondol. Milyen jó érzés vele csak úgy belezuhanni a szenvedélyszerelembe, mint perzselő nyári napon a hűs, simogató tó vízébe, és nem mérlegelni, nem agyalni, nem félni fatális szívtörésektől és nem félteni jajongva egot, önbecsülést. Szeretem, ha testünk illeszkedik, és boldogan vagyok kiskifli újra, ha kezét a csípőmre helyezi, úgy alszunk el.

Azt is szeretem, ha jön a reggel, és nekem végre nem kell az arcomra sminkálarcot húznom, lehetek az, aki vagyok, rajta hagyhatom az álom barázdáit, a lepedő nyomát, az életem vonalait. Szeretem, amikor a nyitott teraszajtón beárad a friss, eső áztatta fűillat, ő reggelit készít nekem, és akkor végre valóban érzem az élet ízeit.

Szeretem, ha egy férfi tenni, teremteni akar, ha nem passzív kanapéhuszár, és megátalkodott, mindig befuccsoló álomgyáros, ha nem támaszkodik, ha önmagának, és másoknak tett ígéreteit betartja. Szeretem, amikor egy férfi teljes szívével tud szeretni akkor is, ha elfogyott a lendületem és a hitem, akkor is, ha nehéz szeretni, ha még önmagamat sem szeretem.

(Király Eszter)