2024.10.12.

Angyalkártya tavaszi hajnalokra: Érdemes várni rá… Isteni időzítés szerint!

Szerelmi életedben isteni időzítés működik.

A lelki társaddal való kapcsolat türelmet igényel, mivel sok tényező működik közre.

Lelki társad szabad akarattal hozott döntéseit sem te, sem pedig az angyalok nem irányíthatják, amint azt sem, hogy mennyire álltok készen az igaz szerelemre.

Ez a lap arra emlékeztet, hogy érdemes várnod erre a kapcsolatra.
Az isteni időzítés egyetemes törvény, amely mindig működik. Ez minden dolog áramlása. Ha megpróbáljuk másokra erőltetni emberi akaratunkat, és kikényszeríteni a történéseket, akkor nem leszünk összhangban a természettel, és akadályokkal szembesülünk. Hasonlóképpen, ha azon idegeskedünk, hogy: „mikor találkozom már a lelki társammal?”, akkor az aggodalom energiáját bocsátjuk ki az univerzumba.

A szerelem angyalai meghallották és megválaszolták a lelki társadért mondott imáidat, és a színfalak mögött azon dolgoznak, hogy elhozzák neked. A te feladatod az, hogy hallgass az intuíciódra, és kövesd még akkor is, ha úgy tűnik, hogy semmi köze a vágyadhoz. Intuíciód olyan, mint egy vakvezető kutya, aki végigvezet a meghallgatásra talált imák ösvényén. Kövesd a megérzéseidet, és bízz a kapcsolat időzítésében!

Megerősítő áldás: Jupiter belépett az Ikrek jelébe.

Időszerű számunkra, hogy bármit is gondoljunk igaznak,
nézzük meg, hogy mi van a másik oldalon.

Engedjük be a tőlünk eltérő nézőpontot, a másik ember igazságát. Tekintsünk úgy rá, mint ami nem megcáfolja a mi igazságunkat,
hanem hozzátesz. Nem ellenünk van, hanem értünk. Nem vagy az egyik, vagy a másik igaz, hanem lehet, hogy mindkettő egyszerre.
Két különböző világnézet, amelyek látszólag eltérnek egymástól. Valójában egymást gazdagítják.

Nevezzük nevén az igazságot és legyünk nyitottak arra is, amire (számunkra) elsőre nem tűnik igaznak.

Figyeljük meg a bennünk lévő kettősségeket. Van-e olyan, amikor meggyőződéssel mondunk valamit, amit úgy is gondolunk, szívünk mélyén mégis mást érzünk igaznak?
Van-e olyan, amikor egyik részünk egyet akar, egy másik részünk azonban épp az ellenkezőjét?
Volt-e már olyan, amikor nagyon határozottan állítottunk valamit, biztosnak gondolva azt, majd valamennyi idő elteltével annak az ellenkezőjét hittük, állítottuk ugyanilyen határozottan?

A Jupiter Ikrek jelében való vándorlása a teljessé válás lehetőségét hordozza számunkra.
Nem vagyunk sem egyik, sem másik.
Minden Vagyunk egyszerre.
Bármennyire erősen hiszünk az aktuális meggyőződéseinkben, lehet, hogy később mi magunk fogjuk azt felülírni. Ezért érdemes nyitottan, rugalmasan kezelni minden igaznak hitt álláspontunkat.

A bennünk lévő bölcsesség a különböző világok, különféle nézőpontok iránti nyitottságban tud most gazdagodni.
Ha látjuk, hogy a kettőt nem szétválasztani kell, hanem Egyesíteni.

Mert ahol bennünk az egyik oldal túlsúlyba kerül, ott a másik oldal elkezd leválasztódni,
így óhatatlanul megjelenik kint a leválasztott rész, hogy visszavezessen bennünket a Teljességbe.

Botos Orsolya

error: Content is protected !!