2024.07.23.

Mihály Arkangyal jóslata: Lélektalálkozás.

Mennem kell – szólt a Lélek a Másik Félnek.
Eljött az időnk hogy betöltsük küldetésünket.

Menj csak – válaszolt a Másik Fél szelíden…

– Majd követlek, megkereslek, te csak hallgass a szívedre.
– Egy kicsit félek – rebegte a Földre készülő Lélek.
Rám találsz ha messze elsodor az Élet?
Honnan tudom majd, hogy te vagy a lelkem hiányzó része?

Hisz nélküled nehéz lesz, nem tudom ha felismerlek majd téged.
– Tudni fogod, hogy én vagyok, mert megtanulsz majd engem…
Megtanulod a türelmet, az elengedést s hogy feltétel nélkül szeress…
Megtanulod, hogy a harag, féltékenység egyre távolabb sodor tőlem…
Megtanulod a megbocsájtást, alázatot, s hogy ami számít az valójában a Lélek…

Amikor már nem ragaszkodsz, nem vársz el s nem szenvedsz,
Amikor már nem követelsz, nem erőltetsz, mert oly nagy a hited,
Amikor csak emelkedsz egyre feljebb,
Amikor már elfogadod, hogy része vagy egy Isteni tervnek,
Amikor már nem fáj a hiányom, mert egymagadban is érzel engem,
Amikor már nem panaszkodsz s elfogadod a jelent s tudod, hogy valahol miattad létezem,
Akkor majd a semmiből hirtelen megérkezem…
Mert vártál, kértél, kerestél engem.
Majd Ott leszek, mint idegen, kit úgy érzed, ősidők óta ismersz…
Megtudod, hogy én vagyok hisz azt érzed majd: Hazaértem.

Ács Vivien: Elsodródva

Én már nem…
akarok rohanni, elfáradtam. Nem akarok megfelelni senkinek. Nem tartozom elszámolással az életemről. Azt csinálok, amit akarok, ha én jól érzem magam, akkor nincs mit megbánnom.
Csak meg akarok állni, abbahagyni a versenyfutást az idővel. Nem sietni, nem futni, csak sétálni szeretnék.
Nem akarok azon agyalni, kinek hiányzom, ki szeret, ki nem, ki keres, ki nem, kinek számítok és kinek nem. Egy életem van, azt teszem, ami nekem jó, nem kérek a megfelelésből.
Én már nem…

Én már nem akarok válaszokat. A múltamból, az emberektől, akik cserben hagytak, akik ott hagytak, akik miatt kifordultam magamból és akik ott hagytak, és akiknek nem számítok.
Már nem keresem a miérteket. Inkább csak elfelejtem a kérdést, és azt, hogy volt.
Nem volt igazi, nem volt helyes, nem jó helyre szálltam fel, vagy csak rossz állomáson kötöttem ki, de már újra visszatértem, és saját magam vagyok.
Én már nem…
Én már nem várok, de nem is rohanok, egyszerűen csak hagyom megtörténni a dolgokat, hagyom a sorsot, hogy engedjen. Nem várok senkire, nem vesztegetem az időmet.
Én már elengedtem a múltam.
Én még nem…

Én még nem adom fel, szárnyalok. Én még élek, néha még futok, néha már nem rohanok. Csak megyek az úton, és ha kereszteződéhez érek, hagyom, hogy a szívem irányítson.
Én még igen…
Én még élek, még akarok szeretni, én még sok boldog pillanatos akarok, én még utazni vágyom, én még táncolni akarok az esőben, stoppolni akarok az országúton, elfeküdni egy virágos réten. Ölelni akarom azokat, akiket szeretek, sikítani akarok egy hullámvasúton, látni a világ csodáit, piramist látni és hegyeket mászni, új kultúrákat megismerni, én még ÉLNI akarok !
Én már nem…

Én már nem félek, nem félek az egyedülléttől, nem félek attól, hogy nem kellek, nem akarok félni attól, hogy fájni fog, én csak élek, ha kell őrülten, ha kell kockáztatva, minél több saját pillanattal, ami mind az enyém.
Nem rohanok, nem futok, vagy ha igen, néha megállok, hogy körülnézzek, van-e mellettem valaki.

error: Content is protected !!