Az év legcsendesebb napjaiban vagyunk.
A Nap hétfő óta (2024. március 11.) már nem csak a halak jegyében, hanem a Halak csillagaiban is jár.
Ez minden évben a számot vetés lehetőségét adja, amikor lezárunk lélekben valamit, helyére tesszük életünket és saját belső világunkat, valamint meglátjuk saját istenünket saját magunkban. A jelenben talán ennek még erősebb a hatása és talán még fontosabb.
Ennek ellenére valószínűleg ezt az időszakot is végig rohanjuk, hiszen egy nagyon pörgés, nagyon dinamikus világban élünk, mely nem, hogy lassulni, még inkább gyorsulni látszik. Emellett a rohanás, megfelelni vágyás mellett nincs időnk lelkünkre, saját magunkra, mert annyi a feladat, annyi mindent kell megoldani, helyt állni. Egyik ponttól a másikig rohanunk és ezzel nem, hogy közelednénk, távolodunk attól a céltól, melyet ezzel a rohanással szeretnénk elérni. A boldog élettől.
A boldog élet mindenkinek mást jelent, talán legtöbben megfogalmazni sem tudjuk igazán, ennek ellenére mindenki ezt hajszolja, de talán még senki, vagy csak nagyon kevesek jöttek rá arra, hogy hogyan találhatnának rá.
Ez okozza azt a bizonytalanságot, kilátástalanságot, frusztrációt, stresszt, melyet nap, mint nap élünk. Az univerzum pedig már talán nem is tudja hogyan segítsen nekünk. A jelen kor egy igazán kivételes időszak, sokszorosan támogatnak bennünket az univerzum erői. Kezdve azzal, hogy a legfényesebb korban élünk (1993-2048 között), akkor is ha ezt nem annak látod. Szerintem 8 nagy korszak különíthető el a bolygók mozgását figyelve, a legsötétebbtől vagyis a legkevésbé tudatostól a fény korszakáig, a legtudatosabbig. A ’sötét’ korok a tanulás időszakai, a fény korai pedig a fejlődés, előrelépés korai. A legfényesebben vagyunk most, amihez megkaptuk Nimródot egyedüliként a csúcson, aki által tulajdonképpen kézzel foghatóan hozhatjuk le az isteni tudást, valamint a hétköznapokat nézve a jelenben Neptunuszt a halak jegyében, és hogy még szűkítsem, a mostban, 2023-2026 között Szaturnuszt a halakban. Mindez így együtt akár hihető akár nem, hatalmas lehetőségeket rejt a jelenben, valami olyat, mely túlmutat a fizikain.
Nagyon meg vagyunk támogatva, egy dolgot nem tud az isteni, odaállni eléd és azt mondani, itt vagyok, vegyél már észre. Azt csak te tudod. Ő mutatja magát, de neked kell észrevenni, más ezt nem tudja helyetted. Nagyon sok minden megtanítható, de ez nem. Legalábbis erre nincsenek technikák, tananyagok. Egy biztos, hogy amíg kint keresed, legyél tudós, spirituális, vallásos ember vagy csak simán egy racionálisan gondolkodó, addig nem veszed észre. Az isteni ugyanis benned van, a látható mögött, az élet mozdulásában, vibrálásában, rezgésében, a lelkedben, a gondolataidban, a szívedben. Amikor őt megtaláltad, akkor jössz rá mi számodra a boldogság és hogyan találhatod meg.
A jelen napjai, 2024. március 11-19. között ennek a napjai. Egyre mélyülünk ebben az energiában, egyre közelebb kerül hozzád a belső világod, főleg, hogy a Nap vasárnap, 2024. március 17-én Neptunusszal is együtt áll. Az az igazi elmélyülés, önmagadra találás napja. Ha tudsz magaddal lenni, magadra figyelni a napokban, a legtöbbet teszed magadért. Állj meg, pihenj meg. Hosszú hétvége is lesz, add meg magadnak. Ha a lelked megvan, onnantól változik a világ olyanná, melyet a nagy rohanással építeni szeretnél magadnak.
Tóth Gabriella Csillagtenger
Megerősítés: változásért ígérő szép napok!
Ma ismét főszereplő lett a Halak vizes, változó jegyében együttálló Nap, Hygieia és Neptunusz. Ők egy változást ígérnek, amit az Ikrek változó, levegős jegyében található Vestával alkotnak egy változó kvadrátot.
Ő a tiszta koncentráltságot képviseli: mi a fontos, miben merülünk el?
Karmikus szempontból a Veszta papnői tudásunk emlékét hozza felszínre, amikor egy templom csendjében végeztük a szertartásokat.
Hozzá köthető Avalon, amikor Merlin mellett segítettük Artúr király uralkodását a varázslatainkkal…
Lehettünk apácák és boszorkányok is-ez mind benne van Vesta egyes rétegeiben.
A lényeg a tisztaság és csend… és elmélyülés… az okkult tudományokban való jártasságunk…
Ezt tudjuk most magas szinten működtetni, ahogy az életünkben a szeretetet keresve erőt merítünk a felismerésekből.
Magas szinten Vesta a tanácsadó, gyógyító, odafigyelő hivatásunkat is mutatja.
A változó kvadrátok új lehetőségeket hoznak, csak bátran bele kell állnunk a változásba.
Jön az új kezdet, ahogy 20-tól, a tavaszi napfordulón a Nap a Kos jegyébe lép.
Csodás felismeréseket kívánok ebben a koncentrált energiában. Forrás Internet