2024.07.23.

Február 4. vasárnap: Anyagi bőség és jólét ideje.

Mostani energiák a bőség és új munkahely megteremtése körül zajlik.

Ezzel a két élethelyzettel mint munkaügyi és pénzügyi kérdések valamint társas kapcsolódás most meg tudjuk teremteni a lelki békénket, egy olyan felszabadulással tölt el, amit régen éreztünk már. Ami nagyon pozitív és egészséges életet eredményez.

Megerősítő üzenet:

Nos, hát hova is álljanak mindazok, akik különböznek, akik nem felelnek meg az előírásoknak, akik nem hajlandók beleülni a rendelkezésükre bocsátott skatulyába?

Erről szól ez a tanmese, amit bölcs talizmánként őrzök. Egy csodálatos embertől kaptam, aki figyelmeztetett ki is vagyok valójában, ha éppen magamba roskadva szomorkodtam a körülöttem történő negatív események miatt. Most én is szeretném átadni nektek, hogy emlékezzetek…

Valójában ez egy idézett szöveg lesz egyik kedvenc könyvemből; a “Már az óvodában mindent megtanultam, amit tudni érdemes” címűből. Szerzője Robert Fulghum, aki lelkész. Saját gondolatait, önvallomásait, történeteit tartalmazza a könyv. Tele szeretetre méltó öniróniával és emberi esendőséggel.
Nos, hát hova is álljanak mindazok, akik különböznek másoktól? Erről szól ez a tanmese…
Robert Fulghum: Már az óvodában megtanultam
“A gyerekek az “Óriások, varázslók, törpék” nevű játékot játszották. Mintegy nyolcvan, 7 – 10 év közötti gyerek volt a felügyeletemre bízva, szüleik felnőttdolgok után jártak. A templom klubszobájába terelgettem nyájamat és elmagyaráztam a játék szabályait.
Nem könnyű feladat egy szobányi besózott kisiskolást két csapatba osztani, elmagyarázni a legfontosabbakat, tisztázni, ki kivel van, de elszántak voltunk, úgyhogy végül sikerült és minden készen állt a kezdéshez.
A kergetőzés izgalma a tetőfokára hágott. Elkiáltottam magam: Most mindenki döntse el, mi akar lenni: ÓRIÁS, VARÁZSLÓ vagy TÖRPE! Miközben az összebújt csoportok lázasan sutyorogtak, valaki megcibálta a nadrágszáramat. Lenézek, egy kislány áll ott és aggodalmas hangon kérdezi:

– És hova álljanak a sellők?
Hosszú csend. Hosszú, hosszú csend.
– Hogy hova álljanak a sellők? – kérdeztem.
– Igen. Tudod, én sellő vagyok.
– De olyan nincs, hogy sellő.
– Dehogy nincs. Én is az vagyok.

Nem akart, sem óriás, sem varázsló, sem törpe lenni. Tudta pontosan, hova tartozik. Ő sellő. Esze ágában sem volt, hogy kiálljon a játékból és szomorkodjon. Részt akart venni benne, úgy, ahogyan a sellők, anélkül, hogy feladná méltóságát és személyiségét. Biztos voltam benne, hogy a sellők számára is van valahol hely és hogy én tudni fogom, hol.

Nos, hát hova is álljanak a sellők? A “sellők”, mindazok, akik különböznek, akik nem felelnek meg az előírásoknak, akik nem hajlandók beleülni a rendelkezésükre bocsátott skatulyába.

Aki erre a kérdésre választ tud adni, iskolát, országot, egész világot építhet rá.

Hogy ebben a pillanatban mit feleltem? Nos, néha sikerül meglelnem a helyes választ:

– A sellők ide állnak a Tenger királya mellé. (Igen, ide a Király bolondja mellé, gondoltam.)”
Ott álltunk hát kéz a kézben és a varázslók, óriások törpék csapatát szemléztük, ahogyan vad összevisszaságban rohangáltak fel, s alá. Egyébként nem igaz, hogy nincsennek sellők. Egyet ismerek személyesen.

A kezét is fogtam.
Szeretettel
Forrás ÉLETFESTŐK

error: Content is protected !!